Varázslatos álom (BNHA Ff.)

13.

All Might újonnan szerzett tanári állása nagy port kavart a riporterek körében. Egyik nap a minket kérdésekkel bombázó tömegben rosszul lettem. Alig értem be az épületbe, mikor éreztem, hogy bár a képességemet vissza tudtam fogni, a reggelimmel már nem lesz ekkora szerencsém. Hála az égnek, sikerült eljutnom a mosdóig. Mina mint kiderült utánam jött és fogta a hajamat, míg kiadtam magamból az összes ételt, amit aznap ettem. Akane persze amint meghallotta vagy osztályfőnökömtől, vagy unokatesómtól, hogy mi történt, azonnal besietett az iskolába és hozott nekem enni. Erre persze kapott felhatalmazást. Nagyon felzaklatta a hír. Ki lenne olyan ostoba, hogy ellentmondjon neki?

Aizawa-sensei beszélt az igazgatóval és megegyeztek abban, hogy ideiglenesen kapok egy másik pulcsit is, hasonlót, mint ami a hősruhámhoz tartozik. Kiderült, hogy felkeltettem a cég érdeklődését még a tanév előtt a hősruhámhoz fűzött kérésemmel, így már volt egy másik is, egy prototípus, ami meg is érkezett a nap végére. Így legalább még egy ilyen incidens nélkül el tudok jutni az iskolába.

Új feladata lett az osztálynak: osztályelnököt kellett választanunk. Egyetértek az osztálytársaimmal. Ez olyan normális iskolás dolog. Aizawa-sensei azt mondta, hogy egy óránk van, addig döntsük el. Természetesen elszabadult az őrület. Mindenki magának akarta a posztot. Végül Ida ötlete nyomán szavazással döntöttünk a szerencsés személy kilétéről.

A szavazás igen érdekes véget ért. Midoriya lett az osztályelnök, kerek három szavazattal. Az alelnök viszont... Nos én is és Momo is kettő kettő szavazatot kaptunk, úgyhogy új kör szavazással döntöttünk, hogy kettőnk közül ki is legyen az alelnök. A 21 szavazat immár kettőnk között oszlott meg. Az eredmény talán engem lepett meg a legjobban: 12 nekem, 9 Momonak.

°°°

Az osztályfőnöki óra véget ért, a szavazás lement, így jöhetett a többi óra. Tipikus sulis dolog. Alig tért el az oktatás ezen része. Aztán végre jött az ebédszünet. Sok osztálytársam második kedvenc iskolai periódusa. Mint mindig, a Bakusquad egy asztalnál ült. Én Mina és Jiro-san között, pont Bakugoval szemben. Olyan kellemes volt így...

Aztán...

- 3-AS SZINTŰ RIADÓ! KÉREM, MINDEN DIÁK HAGYJA EL AZ ÉPÜLETET! - hallatszott a hangosbemondóból.

- Valaki bejutott az iskolába? - képedtem el, ezzel dekódolva társaimnak, mi is az a 3-as szint... - Nagyjából hat éves korom óta látogatjuk Mizuki-channal a U.A.-t, de ilyen még egyszer sem volt!

Hirtelen az egész étkezőben eluralkodott a pánik. Mindenki fejvesztve menekült, amerre látott. Mindenki egymásnak nyomódva, a kijáratot megcélozva haladt a sikítozó, pánikba esett tömeget egyre nagyobbra duzzasztva.

Olyan sokan voltak... A tömeg engem is magával ragadott, de nem volt erőm ellenkezni. Szédültem. Egyre jobban szédültem. Túl sok gondolat... Túl sok ember... Én.. én nem bírom... Két iskolatársam közé szorultam. A tüdőmből kezdett kifogyni az oxigén... Ennyi volt... Minden erőmmel a képességem visszafogásán voltam. Már éreztem, hogy kezd elsötétülni a világ... Nem tudtam tenni semmit...

Aztán hirtelen változott a kép. Ismerős volt. Nagyon ismerős. Egy erdő mélyén, amellett a csodaszép, tiszta vízű patak mellett. Csak a madarak nyugtató, távoli énekét és a víz csobogását hallottam. Olyan nyugodt, olyan kellemes. Örökké ott akartam maradni...

De tudtam, hogy nem lehet. Így fókuszáltam és visszatértem a valóvilágba. Mikor kinyitottam a szemem, szokatlan látvány fogadott. Bakugo magához ölelt, elválasztva engem az őrjöngő tömegtől. A hátam mögött éreztem a falat. Minden erejével azon volt, hogy ne sodródjunk messzire.