~Mi lenne ha...~

7.

-James-

Mire vissza mentünk a tábor tűzhöz már mindenki hálózsákokban összekuporodva aludt. Nagyjából hajnali 1 lehetett, és mivel mi előző éjjel se aludtunk mi is kidőltünk de mi ezúttal egy hálózsákba kerültünk. Hátulról átöleltem Alyssa-t és úgy nyomott el az álom.

-Alyssa-

Mire felkeltem arra keltem, hogy James még mindig átkarol és olyan közel van hozzám mintha védne az egész világtól, hátha valami történik és majd az ő közelsége megvéd engem. Amiben némileg igaza is lett volna, már csak az ő közelségétől is teljesnek és hibátlanul boldognak éreztem magam. Már akkor úgy éreztem, hogy ő a másik felem. Nem éreztem azt igazából eddig, hogy ne lennék teljes, én eddig is megvoltam és bátran önmagamat mutattam a világnak, amihez kellett egy kis erő és gyomor is. De ezek ellenére meg is úgy érzem, hogy vele vagyok teljes mintha ő lenne az a hiányzó darab abból a kirakósból. Megfordultam és csak néztem ahogy alszik. Ahogy szépen lassan és nyugodtan fel lélegzett majd kifújta, azt, hogy miközben alszik még néha néha szempillái is megrebegnek, ahogy szép nagy mellkasa fel le mozog, ahogy pár haj tincse szépen lassan homlokára hullik.Majd ahogy szépen lassan ébredezik és kinyitja azokat a gyönyörű szép zöld szemeit.

-James-

Amikor felébredtem egyből Alyssa csillogó szemeivel szembesülhettem. Majd azt ahogy szépen lassan elmosolyodik és óvatosan megnyalja ajkait. Szerintem egyből látszott ahogy csillogott szemeimben a vágy, és Alyssa egyből felnevetett rajta. Olyan nyugodt reggelünk volt, hallani lehetett a madarak hangját a háttérben és ahogy folyik a patak a hely túlsó oldalán. A többiek még aludtak, de Feljött bennem egy ötlet. Ami természetesen szerintem egy nagyon jó ötlet volt. Emlékszem van egy hely a közelben a patak másik oldalán. Egy kisebb domb ahol látni lehet a napfelkeltét. Alyssa biztos oda lenne érte szóval felálltam és kezet nyújtottam neki, hogy jöjjön velem, persze egyből megragadta a kezem és elkezdtünk lefutni a patakhoz majd átmentünk a kis hídon, hogy feltudjunk futni arra az újabb dombra. Amikor felértünk abban a pillanatban jött fel a nap. Alyssa előrébb lépett és szinte tátott szájjal nézte az eseményt, majd leült és csillogó vággyal teli szemekkel nézte tovább. Én is csatlakoztam hozzá és így szólt nekem Alyssa:

-Valakitől azt hallottam egyszer, hogy mi mindig csak pillanatokra emlékszünk, sohasem napokra, és ha bele gondolok ez igaz hisz pont az ilyen pillanatok teszik tökéletessé az adott napot.-Mondta mosolyogva erre a pillanatra célozva

Én csak néztem Alyssa-t a rá vetülő gyönyörű napfényben. Olyan teljes és hibátlan, rendesen elképesztő. Mi lenne ha...elmondanám neki mit érzek? De nem mondtam neki semmit csak bámultam.

-Alyssa-

Csak találkoztunk, együtt voltunk és most úgy érzem egymásba szerettünk.

(nincs olyan, hogy rossz volt az időzítés) gondolom magamban. A sors hozott minket össze szinte. Ennek vajon így kell lennie? Szerelem nincs szenvedély nélkül ez biztos ahol nincs szenvedély az nem szerelem. Ez lehet szerelem? Én úgy érzem már az első pillanatban tudtuk.

Mi lenne ha...