Mégsem vagyok hibás? (LARRY FF) -felfüggesztve

1.

-Anya! Figyelj... tudom, hogy nem hiszel nekem, de gondold át kérlek. Tényleg szükség van erre? Komolyan? 17 vagyok. Tudok vigyázni Lottira. Csak egy este. Mindent tudok; mikor egyen, mikor menjen fürdeni, mikor feküdjön le. Mindent! És te mégis, hallgatsz apára, és inkább hívsz egy bébi csőszt, aki ismeretlen és nem tud semmit. Ez.... ezt nem is értem-magyaráztam sértődöttséggel a hangomban. Igen, lehet hibát követtem most el, de muszáj utoljára megpróbálnom.

-Kicsim... te is tudod mi történt a múltkor.-bekönnyesedtek édesanyám szemei. Olyan lágyan szólt, s mégis, mintha csak ez kellett volna, hogy megint összetörjek. Csalódást okoztam, akkor azelőtt és most is.

-Rendben. -fájdalmas volt a beleegyezés, de rá kellett jönnöm, igaza van. Veszéllyel vagyok másokra. Mégis bíztam benne, testvéremért még felelőséget vállalhatok pár órácskára.
Szomorúan battyogtam vissza szobámba, hol egyből a sötét sarokba mentem. Magamhoz vettem egy egyszerű verseskötetet, és olvasni kezdtem.
A szoba berendezése egyszerű. Egy-két poszter, egy festmény. Ágy az egyik sarokban, ajtó mellett pedig egy zongora foglal helyet. Idejét sem tudom mikor játszottam rajta utoljára. Mégis mindig odaülök, elképzelem, hogy újra játszok, s végre kitárhatom szívem a világnak, minden gondomat szabadon engedném a billentyűk lenyomásával, ezzel talán egy zenének mondható dolgot létrehozva... de mi történik, ha ezt is elrontom? Ha egyszerűen félrenyomok egy hangot? A dal megszakad, és az érzés is elszáll. Ez csak a bátraknak való. Én pedig már rég feladtam a gondolatot is, hogy a ,,bátor" jelzőt magamra aggassam.
Van itt még egy kis rejtek szerűség, amit ha belépnek, nem látnak elsőre, de ha mégis kicsit körülnéz, szembetűnő. Itt nincs semmi. Az ablakon olykor átszűrődő fény is kerüli a helyet. A parketta itt kicsit behorpad, a léc alatt pedig idézőjeles életem rejlik. Kották, dalok, versek... minden amibe egyszer boldogságomat leltem, s amit egyszer megosztottam mással. Csak is vele... ő pedig kinevetett. Felhőtlen kapcsolatunk volt, közben mégis zord, távolságtartó. Kölyökként azt hittem, ha apa tud erről, majd belátja, hogy jó tudok lenni segítség nélkül is. Egyfajta bizonyítási vágy lett úrrá rajtam, ez okozta vesztem.
Azóta százszor felnőttem és átláttam gyermeteg gondolkodásom fátylain. Ráeszméltem, kevés vagyok. Az is voltam, vagyok, leszek. Ezen pedig már semmi sem változtathat.