Mégsem vagyok hibás? (LARRY FF) -felfüggesztve

3.

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de abban biztos vagyok, hogy lekéstem a vacsorát amiből nem ettem volna, és azt is levettem a fényekből, hogy lassan takarodó van Tündérkémnek. Már meg sem lepődöm, hogy egy lámpa sem ég... sokszor járok így. Ilyenkor nem tudom eldönteni... meghaltam, vagy elaludtam nyitott szemmel. Mindegy is. Legalább nemsokára reggel lesz... de ez nem tudom miért jó. Max amiatt, hogy a jelenleg itt tébláboló göndörke elmenjen.
Csend volt.
Halkan hallottam, amint Harry becsukja testvérem szobája ajtaját. Viszont a léptek akadozóak. Gondolom most körülnéz. Az én ajtóm még mindig résnyire nyitva van. Ez így nem lesz jó... Hallásom éles annyira, hogy tudjam; felém közeledik. Ha összébbhúzom magam talán nem lát meg...
Az ajtó nyílódott, én pedig még levegőt sem mertem venni. Megállt az ajtóban, majd körülnézett. Kíváncsi... de akkor is goromba, hogy csak így benyit. Ez az én területem. Tudnia se kellene létezéséről.
Ahogy látom, a falon lógó gitár kötötte le leginkább figyelmét. Lassan odasétált, majd újra körülnézett, mintha félne bárki is meglátja... hát így járt.
Levette, s lassan pengetni kezdte. Érdekes... nekem sosem adott ki ilyen lágy hangokat. Ő mégis, olyan finomsággal fogja le ujjaival a húrokat, hogy kedvem lenne énekelni is rá. Ugyan, miket is beszélek. Csak elrontanám. Pont így tökéletes. Göndör, lehunyta szemeit, teljesen átadta magát a zenének. Ezzel gyönyörű látványt nyújtva. Hosszú fürtjei vállára omlottak, szempillái meg-meg remegtek. Színes inget viselt, ami máson biztos hülyén nézne ki, de nem rajta. Nagyon is hozzáillett, mintha csak neki tervezték volna. Lábával lassan dobol a rozoga parkettán.
A pengetések egyre lassabbak lettek, míg nem teljes csöndbe burkolózott a kis helység. Szemeit kinyitotta. Istenem... csillogó zöldjeivel a hangszert figyelte, majd lassan felállt és visszahelyezte eredeti helyére. Még utoljára körülnézett. Végül kiment, ezzel újra egyedül hagyva engem.
Itt járt, és még meg is tapizta a dolgaimat... még sem tudok rá haragudni. Egyszeriben vissza akartam pörgetni az időt, újra meghallgatni művét, és talán meg is szólítanám. Elmondanám neki mennyire varázslatos volt. Ezzel talán elnézné, hogy be sem mutatkoztam. Akár beszélgethetnénk is... Ugyan, miről is beszélek. Kellenek nekem barátok? Dehogy. Azokból elég volt. Nincs szükségem senkire. Egyel több gond. Figyelnem kellene, meg ne bántsam őket, de főleg arra, hogy ne ismerjenek meg engem, s a kis sarokban tartogatott titkokat sem.
Mert ez az enyém... már nem lehet másé. Újra nem esem ebbe a hibába. Többet már nem bánthatnak. Ezzel nem...