A tea mestere

1.

    Lew Se-jin tüdejét fájdalmasan töltötte meg a jéghideg víz. Fuldoklott. Természetesen nem önszántából. Több fekete öltönyös és fegyveres alak éppen egy hordónyi vízbe nyomta a szerencsétlen, huszonegy éves fejét. Hírtelen kiemelték a vízből. Mire mohón szívta be újra a levegőt és öklendezve köhögte fel a benyelt vizet. Egy sötét és nagy szobában volt. Körülötte nem voltak bútorok csak óriási hordók.
- Kérem... Elég... - ismételgette folyamatosan. Sötétbarna szemeivel rettegve figyelte az ismeretlenek vezetőjét. A negyven évesnek tűnő férfi mérgesen figyelte a kisnövésű koreai fiút.
- Hol... Van... Az... Ajtó? Beszélj! - ordított rá a megszeppent srácra a maffia vezér. Se-jin csak könnyezve rázta a fejét, hogy nem érti mit mond.
- Na jó! Mégegyszer elmondom, de ha nem válaszólsz kinyírlak! - sziszegte a férfi. Zöld szemei vérben úsztak. Nem tűnt valami nyugodtnak.
- Hol van az ajtó!? - Se-jin teljesen összetört. Zokogott és próbált szabadulni, de a kezek melyek lefogták nem engedték.
- Uram én nem tettem semmit! Nem tudom miről beszél! - felelte.
- Ezzel nem megyek semmire... - sóhajtott egyet az ismeretlen banda vezér. - Valaki hozzon már egy koreai szótárat, mert a gyerek azt se érti amit mondok neki! - parancsolta, de egyik embere sem mozdult. Félve figyeltek valamit vezérük mögött.
- Majd én megoldom a problémád, ifjú. - a főnök megremegett a rekettes és mély hang hallatán majd félve a hang irányába fordúlt.
    Hírtelen tea illata lepte be a levegőt és a titokzatos idegen egy csésze teát adott át a döbbent vezetőnek aki hálásan vette át a csészényi csodát.
- Köszönöm, de kit tisztelhetek az ön személyében? - kérdezte, az idős, őszhajú, tradicionális japán öltözetett viselő urat.
- A teák mesterével állsz szemben! Légy tisztelettel a sensei iránt. - bukkant fel az öreg mellett egy másik idegen. Hangjából ítélve nem lehetett több húszonötnél, de arcáról semmit sem lehetett leolvasni, ugyanis egy papírzacskó takarta azt.
- A... A teák mestere? - dadogta a maffia vezér és hihetetlen gyorsasággal térdelt le az idős ember elött. - Kérem bocsásson meg mester! Nem ismertem fel önt!
- Állj fel ifjú. A teát sem isszák olyan forrón. - morogta az öreg.
- Köszönöm a kegyelmét mester.
- Úgy-úgy... Induljunk Ki-hyuk! - nézet társára az öreg. - Hm... És hozd magaddal azt a gyereket is ott. - mutatott rá Lew Se-jinre. A kisnövésű elázott fiú értetlenül nézet végig a rámutogató öregen. Nem tudta mi folyik itt, mert csak a koreai nyelvet ismerte. Ki-hyuk csak kedvetlenül odasétált hozzá és vállára kapva vissza ment mestere mellé.
- Hé! Azonnal tegyél le! Mit akarsz tőlem?! - kapálózott Lew. Ki-hyuk csak rácsapott egyet a védtelen fiú fenekére.
- Maradj nyugton vagy naaaagyon rossz lesz neked! Inkább legyél hálás, hogy velünk jöhetsz! - felelte. Se-jin nagyon meglepődött.
- Várj... Te tudtsz koreaiúl?
- Természetesen igen. - a beszélő papirzacsi válasza kicsit rosszindulatú volt.
-Az jó... - motyogta Lew.
    Az idős bácsi oda lépett a szoba ajtajához majd kinyitotta. A hírtelen támadt nagy fényesség mindekit megvakított.
- Köves. - nézett rá társára majd átlépte a most nyitott térkaput.

   Lew nem értette mi történik. Egy fúrcsa fényes alagútban utazott egy ismeretlen vállán és hihetetlenül fázott és émelygett.
- E-elnézést, deh nemh álhatnánk meg egy kicsithm?... Asszem... - próbált értelmesen beszélni öklendezés közben, de nem volt rá képes.
- Hé, hé! Gyerek! Nehogy behányj nekem! - figyelmeztette az őt cipelő Ki-hyuk miközben megtorpant. Lew nem gondolkodott, csak leszedte Ki-hyuk fejéről a papírzacsit és tele hányta. Amikor már jobban érezte magát, félve felnézett az eddig őt szugeráló férfira. Nagyon meglepte amit látott. Vagyis inkább az amit nem. Ugyanis Ki-hyuk fején már egy másik papírzacskó volt. - Én figyelmeztettelek rókázógép... - a férfi hangja éles volt és dühvel teli.
- M-mit akarsz velem tenni? - dadogta Se-jin.
- Hmm... Ha már így megkérdezted... A világ legnagyobb kínszenvedését kell kiálnod, hogy ki tudj elégíteni. - Lewet egy nagyon rossz érzés fogta el.
- Mi lenne az? - kérdezte mire Ki-hyuk elkezdet kotorászni a hasitasijában majd egy apró, zöld, áttetsző golyót adott át a fiúnak.
- Vedd be a szádba! - parancsolta.
- Minek?
- Mert ez a bűntetésed. Ez itt a világ legsavanyúbb, keménycukorkája. - Lew nem értette, hogy mégis hogyan lehet egy ilyen csodás kis gömb ilyen veszélyes ezért óvatlan módon engedett a csábításnak és bevette a szájába. Rossz ötlet volt. A cukorka szinte azzonnal csípni és marni kezdte a száját és a torkát. Érezte ahogy egyre lejebb halad a savanyúság a testében majd összehúza még a beleit is. Kellemetlen egy érzés volt és hiába próbálta kifeszegetni az apró kínzóeszközt a szájából, az annyira össze volt ugorva, hogy nem tudta remegő kezeivel se kiszedni a cukrot. - Ízletes, ugye? - vigyorgott öntelten Ki-hyuk. Bár hiába hiszen senki sem láthatta arcát. De választ nem kapott csak egy megtört, szenvedő pillantást. Sóhajtva felkapta Se-jint majd tovább indúl a téralagútban. - Tudod, egyszer majd hálás leszel nekem.

---------------------------------------------------------

Szasztok! Íme itt is van az első rész! Remélem mimdenkinek tetszik!

És soha se feledjétek, hogy a tea jó. 😘🍵
Sienna Read

Se-jin: - Utálom a teát...

Ki-hyuk: - Gyere csak ide te pondró! Megszerettetem veled!

Se-jin: - Tudod mit? Lehet mégis szeretem...