16.rész

1.7K 25 8
                                    

Először jobbra indultam el mivel az előtérből a nappaliba és jobbra lehetett menni és a többiek pedig a nappaliban voltak ezért hát jobbra indultam el, ahol egy lépcső fogadott. ezért neki vágva négykézláb elkezdtem felmászni a fordulóban egy kicsit meg pihentem majd tovább mentem ahogy felértem egy ajtó velem szemben nyitva is volt bent egy babaszoba volt, ahol két kiságyvolt. gondolom egy Zen és Odan közös szobája itt balra csak egy fürdő volt nagy káddal és egy wcre jah meg egy zuhanyzóval. jobbra viszont folytatódott a folyosó, ahol ajtók voltak gondoltam benézek egy párba ahogy haladtam találtam egy vendégszobát legalábbis annak nézett ki egy szertárat, ahol súlyok voltak meg találtam egy krémszínű szobát, ahol szépen bevolt vetve az ágy viszont a szekrény nyitva volt, ahonnan temérdek mennyiségű női ruha lógott ki. gondolom ez Lexa és Virág szobája majd ezzel a szobával szemben találtam egy pihenőszoba szerűséget, ahol kisseb ágyak voltak meg volt egy rácsos valami is meg pár játék. a folyosó végén volt egy fekete szoba nagy ággyal és fekete selyem takaróval. gondolom ez Ian és Rob szobája kicsit kíváncsi voltam ezért beljebb másztam közvetlen az ajtó mögött volt egy óriási kanapé rajta párnákkal. majd láttam egy íróasztalt rajta egy leptoppal és mellette fegyvert. annyira meg ilyedtem még a látványától is, hogy ilyedten felsikantottam. ekkor dübörgő lépteke hallottam a lépcső irányából ezért gyorsan bebújtam az ágy alá és becsuktam a szemem. hallottam, hogy sorra nyitogatja a szobaajtókat gondolom engem keresve.

-dorci merre vagy? -hallottam meg Ian hangját, amitől még jobban bepakoltam -ne játsszuk ezt a játékot hidd el én ebben jobb vagyok -mondta az ajtóból -gyere szépen elő -erre csak jobban összehúztam magam -na jó -mondta majd egy gyors mozdulattal benyúlt az ágy alá és kirántott mire fel sikítottam

-áááááá

-ssss maradj már csendben! - kapott fel az ölébe majd elindult velem lefele

-mért vagy velem ilyen bunkó? -kérdeztem

-na figyelj nem vagyok bunkó mindenkivel így viselkedem szóval jobb, hogy ha megszokod kettő szerinted ki nem lenne kiakadva, ha valaki kutakodna a szobájában? -erre megszeppent képet vágtam mivel végül is igaza van...-nah erről ennyit most pedig irány a játszó. közben reggeli gyanánt kapok egy cumisüvegbe tejet, amit útközben el is fogyasztok.

lementünk a lépcsőn majd át mentünk a nappalin, ahol jobbra fordultunk és elsétáltunka konyha mellet majd megint jobbra fordultunk és elkezdtünk lesétálni a lépcsőn két forduló után már lent is voltunk.

ahogy leértünk egy hatalmas terem tárult elém egy csomó játékkal kész játszóház volt annyi különbséggel, hogy itt nem voltak csúszdák. a fiuk egyedül ültek egy sarokban. Ian le is tett majd minden féle szia nélkül eltűnt. körbe nézve úgy határoztam, hogy oda mászok a fiukhoz, akik erre felkapták a fejüket és abba maradt a beszélgetés is. ahogy oda értem még mindig bámultak, amit nem értetem ezért leülve közelebb húzódtam Levihez, aki meg érezte, hogy mennyire szorongok közelebb húzott magához akár egy bátyó, ami nagyon jól esett.

-Dorci ő Zen és ő Odan mutatott a srácokra már 3 éve babák szóval tudják milyen babának lenni.

-igen pont arról beszéltünk, hogy mire érdeme oda figyelnetek – mondta Odan

-igen például ne ellenkezzetek azt nagyon nem szeretik arra nagyon tudnak ugrani. -mesélte Zen

-jó tudni és mi a napirend? -kérdezte Levi

-hát egyébként változó nem tudni mi jön közbe, de általában felkelünk pelenka csere kaja majd oviba megyünk, ahol ebéd és sok játék délután haza hoznak és itt lent játék aztán vacsi és egy kis mese majd lefekvés. -válaszol Zen

-de a változatosabb napokon például mint a mai reggeli felöltözés és anyuci vagy apuci elmegy akkor addig játék fent majd, amikor meg jön itt lent folytatjuk a játékot majd ebéd után délipihenő majd vagy kimegyünk a sétálni vagy a kertben játszunk utána vacsi és alvás. -mondja Odan

-azta nem is tudtam, hogy van nekünk ovi én még nem voltam, de apuci már említette -mondja Levi

-jaja mert csak 1 hetes babákat vesznek be annál fiatalabbakat nem. -mondja Zen

-és milyen? -kérdezem

-hát majd meglátod, de mindenkinek egy speciális vigyázója van, aki nagyon jól kivan képezve onnan nem lehet meg szökni mert minden lépésedet figyelik jah és amúgy nem a kedveségükről híresek bár a szülőkkel mindig kedvesen aztán valami szörnyalakba mennek át. -mondja Zen

-Oh...akkor nagyon nem várom -mondom

-még mennyi ideig leszünk itt lent? és fel lehet menni mert szomjas vagyok. -mondja Levi mellettem

-hát nem tudni még menyi ideig vagyunk itt lent, de gyere meg mutatom hol vannak az üvegjeink, amiből tudsz inni jah és nem lehet felmenni be van zárva fent az ajtó. -állfel válaszolás közben Zen majd őt követve Levi is feláll és egy kis asztalhoz mennek. miután ivott Levi visszajönnek.

-és mivel szoktátok elfoglalni magatokat? -kérdezem

-hát vagy rajzolunk mert Zen nagyon szépen rajzol, vagy csak beszélgetünk. -válaszol Odan

-az jó -mondom

-jah szinte már testvérek vagyunk már -böki oldalba Zent, aki vissza böki erre Levi nem bírja ki, hogy ne szájon be így egy bökdöső verseny veszik kezdetét egészen addig amikor is Levi felkap egy párnát és felbe csapja Zent, aki gyilkos pillantást vet rá majd elkezdődik a fogócska de Odan sem marad rest ő is felkapva a nyomukba ered én pedig csak nézem őket és kuncogok. már éppen meg fordulnék, hogy keressek egy alvásra alkalmas helyet amig a fiuk verekednek, amikor is fejbe talál egy párna mire mindenki meg dermed és rám mered. erre én csak dühösen felkapom a legközelebbi párnát és a fiuk felé hajítom, aki erre persze újra nevetni kezdenek és folytatódik a párna csata, mint egy táv lövész a sarokból szórom őket párnával amig ők vagy felém dobják vissza a párnát, vagy egymást püfölik. egyszer csak hallani ahogy nyílik az ajtó mire csönd lesz majd az össze fiú felém rohan majd mellém vetve magunkat úgy tesznek mintha aludnának.

-dorci aludj vagy különben kikapsz -súgja gyorsan Odan majd lehúz maga mellé és betakar. ekkor gyorsan becsukom a szemem majd hallani ahogy több láb robog le a lépcsőn.

-tudom hogy nem alszotok -kiáltja el magát Lexa erre még mindig nem mozdulunk -na jó mindenki felkelni és irány az emelet.-erre kicsit résnyire nyitom a szemem majd látom ahogy Odan kinyitja a szemét felkel majd bűnbánó arccal elindul fel fele erre persze én is fel ülök ekkor látom hogy a másik oldalamon Zen is felkel majd égül Levi is fel tápászkodik majd Zen felém nyújtja a kezét amire megrázom a fejem erre csak meg vonja a vállát és elindul Levi viszont lehajol mellém majd a nyakába fonva a kezem próbál meg felemelni de ő sem erős most hogy baba.

-valami baj van -kérdezi ekkor a másik hang Ian és ekkor látom, hogy már csak ő van lent a többiek felmentek

-Dorci nem tud sétálni csak kúszni -feleli Levi erre Ian sóhajt egyet majd oda jön és felkap majd igy szól Levinek.

-indítsfel fele! -Levi előttünk megy a lépcsőn. majd felérve ott ülnek a többek akanapén.





Sziasztok! Nagyon sajnálom hogy volt 2 hét kimaradás sajnos össze csúsztak a dolgok és nem úgy alakultak ahogyan azt szerettem volna. Tényleg bocsánat de itt van az ujjab rész ha tetszett kommi! és csillag! nagyon köszönöm a sok csillagot midnekinek nagyon ösztönzőek! :* :3

BabygirlWhere stories live. Discover now