3.rész

4.5K 47 1
                                    

Már 1 hete h árva házban vagyok Annáék épp a hét végén voltak itt meg látogatni mert ugye csak hétvégén van látogatási idõ és mondták h hamarosan örökbe fogadnak csak ahhoz is vannak feltételek és még nem tudtak minden feltételt teljesíteni, de sietnek. Amúgy az árva házról annyit h borzalmas olyan, mint egy börtön azért, mert olyan h egy szobában 4 vagyunk meg hát az is közre játszik h nem járhatunk suliba mert akkor meg is szökhetnénk, itt vannak ki alakított tantermek és járnak ide tanárok, akiket az árvaház bérel h tanítsanak. Itt nincs telefon az elsõ napon begyûjtötték, de szerencsére szobánkként van egy tablet, amirõl nyilván nem lehet hívni és üzenetet küldeni sem csak játék van rajta. komolyan olyan, mint egy börtön.

Time sikp...

reggel van és nevelõnõ már megint jön a kolompolójával h fel kell kelni gyorsan fel is kelek felöltözõk és megyek le mert lent sorakozó van és csak utána lehet menni enni.

miután vége a reggelinek szokás szerint korosztály szerint beállunk és megyünk tanulni, de most máshova vezettek minket. levezettek a nagy aulába, ahol szokott lenni a látogatás is nem is érettem. de ekkor a dadus ezt mondta:

-figyelmet kérek ma egy újabb ember jön örökbe fogadni ezért viselkedjetek és ráadásul nem egyszerû ember jön õ egy maffia fõnök szóval egy rossz szót se értettétek?

-igen

-nem hallom!

-IGEN! (mondtuk kórusban)

ebben a pillanatban be is vonult egy kisseb banda egy növel az élen, aki olyan 180 cm körül van, és akinek olyan volt a haja, mint egy fiúnak és kurvára ki volt gyúrva. alig bírtam h ne nevessek fel hangosan egy nõ lenne a nagy maffiózó hát ez marha vicces, de nem mutatom ki h menyire röhejes mert a végén azért vinne el mert szép a mosolyom inkább komolyfejet próbáltam vágni, ami többé kevésbé sikerült.

-jó napot-köszönt a dadus

õ csak biccentett egyet! na már most utálom legalább köszönhetett volna gyûlölõm és ennek a jelét nem is rejltettem el az arcomon.

-akkor szerintem kezdjünk is hozzá-mondta a dadus

erre is csak bólintott!

-milyen nemût keres? és milyen korosztályban keres?

-lány. 16.-mondta végre meg szolalt de hol marad a kérek ha?

-oké akkor a többek a dajkákkal elvonulnak órára. sajnos most elég kevés a választák sajnos csak 6. 16éves lányunk van.

erre is csak biccentett hát rajta tuti nem lehet ki igazodni. aztán elindult és mindenkit végignézett majd a dadussal elvonultak beszélni. mi pedig visszamentünk órára. egyszer csak a dadus nyit be az órára és ki kér engem meg Lizát az egyik lányt. jaj, istenem kérlek add, hogy ne engem válaszon! lementünk az aulába, ahol már ott ált majd amikor oda értünk meg álltunk egymás mellet és a dadus mondott pár dolgot Lizáról, aki azén szöges ellentétem. majd rólam ezt mondta:

-az ö helyében nem választanám csak a baj van vele nagyon engedetlen és folyton meg akar szökni meg hát egy család mindig látogatja, és tervezi is h örökbe fogadja.

hát persze h meg akartam szökni ki akarna egy ilyen börtönben élni és természetes h rossz vagyok nincs itt olyan h elfenekelne akkor mért ne rosszalkodjak addig is ez feldobja az üres napjaimat.

-rendben-mondta õ.

-akkor ki lesz? -kérdezte a dadus

-mi elött ki mondanám elötte meg kérdezném a nevüket és h szüzek e még?

-rendben ez természetes (ez neki természetes a nagy lófaszt) õ itt dóri mutatott rám õ meg Liza mutatott a mellettem álló lányra. azt viszont nem tudom h szüzek e még. lányok?

-igen-mondta Liza

-nem vagyok hajlandó egy ilyen kérdésre válaszolni neki semmi köze hozzá. -fontam keresztbe a karom és szegtem fel a fejem

-dóri ne keljen fel pofozzalak mond meg neki szépen és igen is van hozzá köze mivel lehet h õ fogad örökbe. amint látja nagyon engedetlen. -mondta a dadus

-rendben rendben nem tudom h ez mért fontos neki, de igen szûz vagyok tessék örül most meg mennék vissza már órára.

-rendben, de mielõtt még mennél a tanterembe elbúcsúzni meny és pakold össze a cuccod azért, mert téged választalak-mondta õ

bennem meg abban a pillanatban meg ált az ütõ nem nem és nem nem választhat engem én bunkó vagyok engedetlen.

-mért én? -kérdeztem

-mert és pont, most pedig nyomás pakolni. -mondta õ

-rendben

nem nem nem lehet igaz e nem fogok most összetörni erõsebb vagyok ennél meg fogok szökni tõle bármi áron és elmegyek Annákéhoz.

most pedig gyorsan összeraktam a cuccaimat a bõröndömbe és levittem az elõtérbe szerencsére õ már nem volt ott gondolom elmentek a dadussal elintézni a papírokat. addig gondoltam elmegyek és elköszönõk mindenkitõl. miután ezzel is végeztem le ültem lent az aulában a padra és vártam.

BabygirlWhere stories live. Discover now