20.rész

1.3K 27 7
                                    


Ahogy végeztem Christian a vállára fektettet majd a hátamat kezdte veregetni először nem is értettem, hogy mit csinál, de amikör az első böfi kiszökött az ajkaim közül rájöttem. Böfiztetni akart, ami nagyon kínos volt számomra. Szerencsére gyorsan befejezte majd átsétált velem a pelenkázós szobába. letett a pelenkázó asztalra majd kigombolta a bodym és lecserélte a pelenkám majd miután felcsatolta rám már a tiszta a pelenkát vissza gombolta a bodym és kivitt az elő térbe, ahol nem álltunk meg hanem a felé a lépcsősor felé vettük az irányt, amit szemben van az óvoda ajtajával vagy is a fő cipő tárolós szobából nyíló lépcső felel vettük az irányt Christian oda köszönt annak a nőnek is, aki felírta, hogy Levi itt volt és mennyi ideig. ahogy most elnéztem valami papír munkát végzett. és csak vissza morgott nekünk is majd újra a papír munkába temetkezett. mi pedig Christiannal folytattuk a lépcső fele az utunk majd fel a lépcsőn. két forduló után pedig egy másik emeletre értünk majd innen is tovább haladva egy hatalmas egybenyitott területre értünk ki, ami tele volt gyerekekkel olyan nagyokkal, mint én, sőt volt nálam még idősebb gyerek is és persze játékokkal csúszdákkal és volt egy rész, ahol a gyerekek motorozhattak olyan motorral mit, ami a babáknak van csak valamivel nagyobb változatban. ahogy még közelebb értünk észrevettem hogy ez az egész játszórésznek bejárati része el volt választva ráccsal és 4 őr őrködött a rács elött. majd ahogy a rácsos ajtó elé értünk Christian az ujját egy leolvasóra tette mire az ajtó kinyílt. és beléptünk ekkor vettem észre, hogy volt még volt egy sarok, ahol asztalok voltak és a vigyázók ültek, de nem sokan mivel a kisebb babákkal mind ott voltak a vigyázóik. ezután tanácstalanul néztem körbe meg kicsit jobban is bújtam Christianhoz mivel annyi idegen vett körbe hogy megilyedtem de közben csodálkoztam is hogy ennyi ember van itt. de a gondolkozásomból Levi hangja szakított ki aki a nevemet üvöltve rohant felénk.

-Dorciiiii!!!

-Leviiiiii!!! -üvöltöttem és közben Christian kezéből próbáltam ki szabadulni de nagyon erősen tartott így nem mentem semmire de addigra szerencsére Levi ide ért majd engem át ölelve próbált kivenni Christian kezéből aki nyilván nem engedte.

-Levi légyszives ne vedd ki dorcit a kezemből mindjárt leteszem de te nem birnád el.

-rendben -egyezett bele Levi majd elengedve kicsit toporogva várta hogy Christian letegyen.

ezután Christian lassan le is engedett a földre mire Levi a nyakamba borult, majd pár perc ölelgettük egymást majd Levi a fülemhez hajolt és suttogni kezdett.

-valahogy le kéne rázni ezt a fazont....benne vagy? Odan és Zen is segít csak kövess és majd meglátod.

-rendben -suttogtam vissza majd elindultunk négykézláb majd egyszer csak megláttam Zent és Odant akik ahogy megláttak minket intettek valakinek majd a terem másik felében verekedés tört ki erre persze az összes vigyázó oda futott bele értve Christiant is. ahogy magunkra hagyott minket a fiuk egyből mutattak egy elrejtett sarkot ahol éppen hogy elfértünk négyen.

-szia dorci -köszöntek a fiuk majd megöleltek

-milyen Christiannal? -kérdezte Odan

-hát kicsit szokatlan nekem még ez az egész mivel csak nem rég kerültem bele, meg ez még csak az első napom, és nem tudom hogy kéne viselkednie velem, de eddig annyira nem jön be. De te honnan tudod hogy ki vigyáz rám?

-Levi mesélte hogy mekkora egy bunkó de hidd el együtt érzünk veled.

-köszi ez jó esik. nem tudjátok ezután mi fog jönni?

-hát nekünk ezután mindig etetés szokott lenni és délipihenő nem tudom nálatok hogy lesz de gondolom valami hasonló lesz. -válaszolt Odan

-uh oké köszi, jó hogy nem fognak váratlanul érni a dologok. -nyugodtam meg egy kicsit

- ajj olyan cuki vagy dorci és sajnálom hogy ennyire megviselt de kitartás! -mondta Zen

ezután csak annyit hallottunk hogy valaki a nevem kiabálja így gyorsan csendben maradtunk ne hogy le lepleződjünk, majd hallottuk hogy valaki közeledik majd hallottuk Christian hangját és azt ahogy valakivel beszélget.





Sziasztok! Visszatértem! Sajnálom hogy ennyi ideig tartott.... de megszeretném köszönni a sok kommentet és csillagot amivel akkor is támogattatok amikor nem posztoltam. Köszönöm! Hamarosan hozom az ujjabb részt! pusziiii :3

BabygirlWhere stories live. Discover now