Bűnbocsánat I. / Larry Stylinson ff./ Befejezett

1.

A CENZÚRA NÉLKÜLI TELJES TÖRTÉNET A BLOGGEREMEN OLVASHATÓ!  LINK A PROFILOMON VAN A HELYMEGHATÁROZÁS FELETT, MEGHÍVÁS NEM KELL HOZZÁ!

NÉHÁNY FEJEZETNÉL NINCS ÁTÍRVA ÉS AZ VAN HOGY KELL MEGHÍVÁS, DE NEM! MEGHÍVÓ NÉLKÜL IS OLVASHATÓ!
MAJD ÁTÍROM EGYSZER HA LESZ ENERGIÁM ADDIG IS EZT KIÍROM IDE, HÁTHA ELOLVASSA VALAKI ÉS SEGÍT!

Történet két szerető szív találkozásáról, és a bűnről, mi édesebb, mint a mámor.

Harry:

Jól esett a régi  emlékeimet újra felidézni magamban. Ahogy lapozgattam a vaskos könyvet, és olvastam saját, cirkányos betűimet, elgondolkodtam, milyen rég is volt már, hogy Louis hozzám került. Még oly apró volt, oly ártatlan, és oly magányos. Gondolataimból a masszív tölgyfa ajtó nyikordulása rántott ki.
- Még mindig dolgozol, fogadott apukám? Pedig egész nap megállás nélkül hajszoltad magad. - szólalt meg Louis magas, rekedt hangján.
- Már nem dolgozom, Lou. Csupán a régi naplómat olvasgattam, abból az időből, mikor hozzám vezetett a Jó Isten téged. Emlékszel még arra?
- Nem, sajnos már nem. Olvasol fel nekem belőle?
- Később, gyermekem. Menj, és vacsorázz meg. Majd utána.
- Már túl vagyok rajta, engedelmeddel. Végeztem a kerti munkákkal, lefürödtem, és leültem enni egy keveset.
- Biztosan?
- Igen. Sosem hazudnék neked. Nem vagyok ostoba.
- Rendben. Ez esetben lehet szó egy kis olvasásról. Az első pont az a nap, amikor rád találtam.

"1863, december 12.

A mai napon látogatást tett nálam a bíboros úr. Kíváncsi volt rá, hogyan boldogulok a sekrestyében, sikerült e fél év alatt beilleszkednem a közösségbe, és elfogadtak e, mint új lelkészt. Örömömre szolgál, hogy minden feltett kérdésére a válaszom az volt,  hogy igen. Szerencsére a falusiak hamar meguk közé fogadtak, és be tudtam illeszkedni. Bár fogalmuk sem volt, hogy ki is vagyok valójában, reménykedem benne, hogy az itt eltöltött idő alatt nem is fognak rájönni valódi kilétemre. Már csak az hiányozna, hogy több, mint 500 éves vámpír jelenjen meg itt a faluban, és pusztítson a faluban. Ők nem ismernek, és elítélnének, pedig sosem bántok ártatlanokat. Igyekszem úgy táplálkozni, hogy csak annak vegyem vérét, aki arra rászolgált. Bár a bíboros nagyon bízik bennem, azért feltűnt neki, hogy nem öregszem. Félek. Félek, ha rájön a titkomra, akkor mit tegyek.

A mai furcsaságok nem értek még véget, ugyanis egy három-négy év körüli fiúcska tévedt ma a plébánia kertjébe. Egyből feltűnt rongyos kis ruhája, és piszkos kis arca. Azonnal hozzá siettem, és behoztam, mégsem hagyhatom a hóban odakint. Amikor beszélgettünk, elmondta, hogy már egy ideje az utcán él, és szemetet eszik. Nagyon megsajnáltam, így megengedtem neki, hogy maradjon, amíg szeretne. Bízom benne, hogy ő lehetne az én fogadott fiam. Az utcára mégsem rakhatom ki. Kék szemei olyanok, mint a háborgó tenger habjai. Belenéztem íriszeibe, és tudtam, hogy őt a Jó Isten küldte nekem. Bízom benne, hogy egyszer megoszthatom vele a titkom, hogy ki is vagyok én valójában. Megpróbálom őt elég nyitottnak nevelni, hogy ha eljön az idő, ne gyűlöljön meg amiatt, ami vagyok. Még alig pár órája van nálam, de máris erős kötődés van közte és köztem. Védelmezni akarom őt. Megadni neki mindent, amit csak tudok. Mintha ténylegesen a gyermekem lenne. "

- Ez volt az első napod nálam. Egy igazi csoda. Sosem reméltem, hogy valaha is megbocsátod nekem, hogy vámpír vagyok.
- Miért kellene megbocsátanom? Úgy mondod, mintha erről te tehetnél.
- Valahol bűntudatom van, hiszen ha élni akarok, másokat kell bántanom. Emiatt is lettem az egyház tagja. Próbáltam Istenhez menekülni bűnbocsánatért. Aztán jöttél te. Mint egy kis karácsonyi csoda. Sosem lehetek eléggé hálás, hogy nem ítélkezel fölöttem.
- Nálad nagyszerűbb embert nem ismerek! Hiába vagy vámpír, a lelked nemes, és tele vagy szeretettel.
- Mindig is túlságosan megbocsátó és elnéző voltál velem szemben, Louis. Túlságosan is nagylelkű.
- Csak szeretlek téged. - mondta, majd lehajtotta a fejét.
- Én is szeretlek, gyermekem.
- Azt hiszem, én most megyek, és lefekszem.
- Menj csak. Sokat dolgoztál ma is.
A vékony fiú fölállt, majd az ajtóhoz sétált.
- Jó éjt, Harry.
- Jó éjt, Lou.
Ahogy elhagyta az irodámat, végig gondoltam az utolsó mondatainkat. Sokszor mondta már nekem, hogy szeret, de még sosem pirult el közben. A szívverése is gyorsabb lett egy kicsit, és az adrenalin is édes illattal töltötte be az orromat. Az csupán egy dolog, hogy én gyengéd érzéseket táplálok irányába. De az más. Az évek alatt felnőtt, előttem lett férfi belőle. Sosem mondtam el neki, hogy valójában én más vagyok. Nem akartam még ezzel is terhelni, meg amúgy is, pap lettem, és a katolikus egyház szigorú szabályai szerint nem lehet sem családom sem viszonyom. Főleg nem egy férfival. Főleg nem vele. Hiszen ő normális. Átlagos fiú, aki a hölgyek társaságát részesíti előnyben. Gondolom én, bár sosem láttam egy kislány közelében sem legyeskedni.
Ha tudná, hogy mennyire vonzódom hozzá... Hogy milyen mocskos gondolatok vannak a fejemben, mit tennék vele, ha nem lennék felszentelt pap, és neki is lenne rá hajlama... Istenem segíts... Felemésztenek bűnös vágyaim... Undorodna, ha megtudná, mik járnak a fejemben, ha látom őt. Hogy mennyire vágyom érinteni, megízlelni a vérét.... Belekóstolni a formás ajkai közé....Egyre nehezebben viselem a közelségét, és csak a papi ruha miatt nem láthatja végletekig felajzott férfiasságomat, ami utána sóvárog.... Talán egy napon a lelkem feloldozást nyerhet... Talán...

Louis:

Nem tudom, meddig feküdtem álomtalan álomban, mikor is arra riadtam, hogy Harry ajkai hosszomat kényeztetik. Mélyen a torkára engedett, és én nem voltam képes józan ésszel gondolkodni. A hajába téptem, és még erősebben közelebb toltam magamhoz őt. Vergődtem az élvezettől, ahogy a szerelmem kényeztet engem. Már közel jártam, annyira közel a megváltáshoz, mikor éles fájdalom hasított a gerincembe, és felriadtam. Álmodtam. Ismételten csak álmodtam, hogy a szerelmem, a férfi, akiért epekedem, végre kényeztet engem. Mocskos vagyok. Tudom jól, hiszen egy szent emberről beszélek... Valakiről, aki fedhetetlen, sosem esett áldozatául egy gyarló nőszemély csábításának sem, ás én mégis róla álmodtam ilyen mocskos dolgot. A héten már nem első alkalommal, de sosem tud kiteljesedni, hiszen mindig leesek az ágyról, mielőtt bekövetkezne a csoda.
Ha valaha rájönne, milyen selejtes vagyok, ő maga hajítana ki a plébánia adta biztonságos falak mögül. Hiszen kinek kellene egy olyan férfi mindenesnek, aki egy papról álmodozik? Arról, aki ételt ad a számba, meleg helyen altat, és hála neki, mindenem megvan. Bár viszonozhatnám valaha a kedvességét, de úgy sem tudom. Hogyan is tudnám? Azzal, hogy néha megcsinálom a kertet, vagy éppen elvégzem a ház körüli munkákat, nem tudom visszaadni a sok törődést és szeretetet. Ha néha nagy ritkán megölel, mert volt már rá példa, hogy így dicsért meg, akkor a szívem majdnem kiugrott a helyéből. Ő azt hitte, félek, és amiatt, hiszen ő egy vérivó. De nem. Évek óta szerelmes vagyok belé. Mindenem odaadnám, ha megérinthetném őt. Ha szerethetném, ha a karjai között lebeghetnék a gyönyörűségben, de ez sosem fog bekövetkezni. Ő túl jó nekem. Túl nemes, és egy pap. Ráadásul férfi, ahogy én is. Isten sosem bocsát meg nekem, hogy így nézek leghűségesebb szolgájára. De gyarló az ember.... A szívemnek nem parancsolhatok.....