Harry egy pap, aki fiatalon rátalál Louisra, majd magához veszi és nevelgeti. De Harry nem öregszik, ugyanis vámpír! Louis tudja ezt, mégis oly mély szerelmet táplál a göndör fürtök tulajdonosa iránt, ami élve emészti el, hacsak nem talál viszonzásr...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Harry:
Ahogy vártam a püspökre, már összeszorult a gyomrom... Tudtam, mit akarok, és azt is, hogy ez a helyes döntés, mégis úgy éreztem, csalódást okozok az egyháznak, és talán az embereknek is. Viszont ahogy eszembe jutott Louis csillogó tekintete, mikor reggel elindultam, már tudtam, mit kell tennem. A kicsikém öröme mindenek előbb való.
- Harold! Mi járatban erre? - lépett be a terembe a morózus öreg. Mindig is szigorú volt, ez most sem volt másképp.
- Uram.... Valamit el kell mondanom.
- Nos, hallgatom! Ne tartsa vissza szavait!
- A mai nappal visszaadom papi tisztségem és elhagyom az egyház falait.
- Hogyan? De hát.. Miért? - nézett rám összehúzott szemöldökkel a szemüvege fölött. Még jó, hogy ült, mert amit ezután mondtam neki, egyből összecsuklásra késztette volna.
- Szerelmes lettem egy férfiba. Konkrétan Louisba, a sekrestyén velem élő mindenes fiúba. Emlékszik, ő az a gyermek, akit az ön engedélyével magam mellé vettem és fölneveltem, aki felnőttként a paplak környéki teendőket örömmel elvégezte eddig.
- Ez.... Ez.. Isten káromlás! Undorító!
- Sajnálom. Nem kívánok vitázni Önnel erről. Csupán értesíteni akartam, hogy amint innen visszamegyek, elhagyjuk a paplakot, és a falut is rövid időn belül. Semmit nem viszünk el. Csupán ami valóban a mi tulajdonunk. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a lépésemmel az egyház kitagad, de bízom Isten bocsánatában.
Választ sem várva álltam föl, és mentem ki az ajtón. Csalódtak bennem, de a szerelmemet nem kárhoztatom titkos szerelemre. Megérdemli, hogy fölvállaljam őt, és büszkén menjek vele végig az úton.
Hazaérve Louis már összepakolta a maroknyi kis holminkat. Nem volt sok, hisz én folyton papi ruhát öltöttem, csupán két váltás ruhám volt, neki pedig az a kevéske ing és nadrág. Még utoljára szétnéztem az addig otthonomul szolgáló helyiségen, és útnak eredtünk. Mivel emberi tempóval kellett elmenni a kocsi állomáshoz, így elkerülhetetlen volt, hogy össze ne fussunk Mrs. Poppinssal.
- Atyám! Louis! Elutaznak talán? - kérdezte. Féltem, mit válaszoljak, de ettől még nem engedtem el Lou kezét. Összekulcsolva ujjainkat, felé mutattam és így szóltam:
- Csak Harry, Mrs. Poppins. Már nem vagyok a papság kötelékében magánéleti okokból kifolyólag.
- Nocsak! Mi történt? - kérdezte, pedig tudhatta a nyilvánvalót, hiszen nem rejtettem véka alá az érzéseim. Tudtam, mire vár. Arra, hogy én mondjam ki...
