Bűnbocsánat I. / Larry Stylinson ff./ Befejezett

15. EPILÓGUS

Louis:

Hajnaltájt megébredtem. Nem akartam a kedvesemet felébreszteni, így óvatosan kibújtam ölelő karjaiból, és felvettem magamra a ruhámat. Gyomrom hangos kordulással jelezte, hogy éhes, így csöndesen elindultam fölfedezni ideiglenes otthonunkat. A lépcsőn lementem, majd közvetlenül jobbra ott volt egy étkő, mögötte egy kis konyha rész. Tudtam jól, hogy elvileg ma fognak hozni élelmiszert, de azért bíztam benne, hátha találok valami harapnivalót. A hatalmas tölgyfaasztalt legalább 30 ember körbe tudta volna ülni, ami egy nagyon tiszteletet parancsoló öltözéket adott a bútordarabnak. Ahogy sétáltam tovább a márvány kövön, ráleltem egy ajtóra. Gondoltam, az lesz a kamra, így benyitottam. Igazam volt, az orromat megcsapta a tipikus cipó illat, kolbász, és sonkák lógtak lefelé a felakasztott rúdról, valamint sajtok, és egy nagyon finom dolog: disznósajt... Sajnos a faluban elég ritkán lehetett hozzájutni, így már tudtam, mi az, amit meg fogok kóstolni. Kerestem a polcon egy nagyobb kést, majd kanyarintottam két szeletet, mellé egy kis cipót, majd tányérra tettem, és kimentem az asztalhoz. Kihúztam az egyik széket, és lassan falatozni kezdtem. Az íze maga volt a mennyország. Jóízűen ettem, észre sem véve, hogy immáron nem vagyok egyedül.

- Jó étvágyat, édesem! - ölelt meg hátulról a szerelmem.

- Köszönöm szépen. Bocsánat, hogy csak így kiszolgáltam magam, de nagyon éhes voltam már.

- Jól tetted. Finom?

- Ahh.... Meghiszem azt. Jó pár éve nem ettem ilyen finom disznósajtot!

- Nem könnyű hozzájutni, ez igaz. Hogy érzed magad? Nem voltam az este túl.... kemény veled? - kérdésére a torkomon akadt a falat, és majdnem megfulladtam. Vörösre pirulva köhögtem, mikor a kedvesem egy pohár bort adott a kezembe.

- Óvatosan kincsem, meg ne fulladj itt nekem!

- Köszönöm! Csak.. zavarba jövök, ha ilyen nyíltan kérdezel rá ilyen dologra.

- Pedig meg kell szoknod. A jó kapcsolat alapja a feltétlen bizalom és a helyes kommunikáció.

- Tudom, és igyekszem megszokni. Igazad van ebben is.

- Olyan jó látni, hogy ennyire ízlik. Örülök, hogy visszajött az étvágyad. Aggasztott, hogy annyit ettél, mint egy kismadár.

- Nem ment több.. Ha ettem is, visszajött, hiszen tudod.

- Tudtam, igen. De most olyan jó étvágyad van!

- Kell az energia, ha téged is megfelelően akarlak táplálni! - kacsintottam Harryre, akinek most bent ragadt a levegője.

- .............

- Ahogy látom, tetszik a gondolat! - kacérkodtam vele tovább, míg egy újabb falatot tömtem a számba. Ízlelgetve ettem, finom, apró célzásokat küldve felé. Csupán a tudat, hogy látom, mint lesz egyre izgatottabb a szerelmem, valamiféle elégedettséggel töltött el. Miután végeztem, látványosan az ajkaimhoz emeltem az ujjaim, és élvezve a drágaságom szinte transz szerű állapotát, lassan lenyaltam az ujjaimon maradt étel által rárakódott fűszeres zsiradékot.

Harry hatalmasat nyelt, és úgy nézett rám, mintha még most látna először. Fölálltam, hogy elviszem a tányéromat, de nem jutottam messzire. Pillanatokon belül az asztalon találtam magam, kifektetve, míg a vámpírom vörösen izzó szemekkel nézett rám, fölém hajolva. Ez most nem Harry volt, hanem a benne lakozó ragadozó.

- Olyan nagyon elragadó vagy.... - mondta nekem, míg tekintetem a megnyúló szemfogakra esett.

- A tied vagyok.... - suttogtam lágy, nyugodt hangon.