Freedom

Érzelmek örvénye

Másnap reggelre a városban az emberek nyugtalanok lettek. Senki nem értette a korlátozásokat és mindenki a választ kereste, amit nem kaptak meg. Ennek ellenére Adrien parancsát olyan precízen hajtották végre, mintha kőbe lenne vésve. Minden embert hatszor megmotoztak és minden át lett kutatva az engedélyek ellenére. Azonban így sem volt Nathanielnek semmi nyoma. Mintha a föld nyelte volna el.

A napok teltek és a férjem napról napra idegesebb lett. Hiába igyekeztem megnyugtatni és a támasza lenni, nem jártam sok sikerrel. Ha tehette ellökött magától és magába zárkózott. Ez azonban nem volt ínyemre. Nagyon nem. Főleg úgy, hogy a szemeiben a düh mellé fájdalom is társult.

Viszont még így is meg tudtam érteni az aggodalmát. Nathaniel nem egy olyan ellenfél, akit félválról lehetne venni. Ő egy bonyolult ember, akit ha sarokba szorítanak, kiszámíthatatlanná válik. Hónapokkal ezelőtt, a bezárása után alig pár nappal elkezdte kikezdeni a társait és némelyiket meg is ölte. Majd mikor magánzárkába került, öngyilkos próbált lenni. Utána minden egyes lépése logikátlan volt. Soha nem tudtunk eldönteni, mit miért csinál. Adrien nem akarta, hogy a közelébe menjek, így mindig egyedül látogatta meg. Hiába minden őrültség, amit csinált. Akkor is ő volt Adrien egyetlen testvére. És ez az, ami miatt ennyire fájt neki a dolog.

Ez azonban nem változtat a tényen, hogy Nathanielnek elő kell kerülnie. Nem ronthatja el a dolgokat most. Most nem.

-Drágám, kérlek nyugodj meg. Senkinek nem használ ha elveszted a fejed!

- Hogyan nyugodhatnék meg Marinette? Hogyan??!- üvöltött rám, majd lehajtotta a fejét és megrázta. A döbbenet az arcomra volt írva. Soha nem emelte fel a hangját velem szemben. Eddig is voltak kisebb vitáink, de soha sem üvöltözött még velem.

Még mielőtt reagálhattam volna valamit, két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és a karjait a derekamra tette, így magához vont.

-Ne haragudj kedvesem! Nem akartam üvölteni veled! Nincs mentségem erre! De az égre kérlek, ne kérd, hogy csillapodjak le! Ez a legrosszabb amit egy ideges embernek mondhatsz! Az öcsém nincs meg, így semmi okom sincs arra, hogy nyugodt legyek. Sőt! Ki tudja mire készül az elmebeteg fejével! És ha igazad van, akkor lehet, hogy már napokkal ezelőtt elhagyta a partjainkat!

-Éppen ezért kellene kicsit megnyugodnod! Ha nem tiszta a fejed, nem fogsz tudni hatásosan fellépni ellene!

- De nem tudok! Megőrülök a gondolattól, hogy szabadon van és én, a KIRÁLY (!!!) nem találom sehol! Micsoda pocsék poén ez! Megőrjít a tudat, hogy bármikor hátba támadhat! Ha magam lennék, nem érdekelne. DE az Isten szerelmére édesem! A feleségem vagy! Az egyetlen ember akit valaha szerettem és szeretni is fogok! Éppen ezért te leszel a célpontja! Mert tudja! Tudja, hogy csak rajtad keresztül tud nekem ártani! Ha belegondolok, hogy miket csinálhat veled............elfog a méreg!- szorított rajtam egyet a mondata végén. Nekem pedig akkor vált tisztává minden. Fél, hogy bajom esik. Nem a trónját félti, hanem engem. Fél a gondolattól, hogy elveszít.

A testem magától cselekedett. A karjaim, amelyek ez idő alatt a főld felé lógtak, egy szempillantás alatt fonódtak a szőke férfi nyaka köré. Az ajkaimat éppen hogy hozzáérintettem az övéihez, már többet követelt. Erre a csókra nem voltak szavak. Hosszú volt, mély, gyengéd, mégis erőszakos és ragaszkodó. Csupa ellentmondás és hatalmas mámor.

-Nem lesz bajom. Meg tudom védeni magam, mind testileg, mind szellemileg. Erős vagyok, együtt pedig erősebbek vagyunk bárkinél és bárminél! Nagyon klisésen hangzik, de tudod jól, hogy így van!

-Igen, tudom. -nézett mélyen a szemembe. – Ha a közelemben vagy,nyugodtabb vagyok, mert itt vagyok és meg tudlak védeni. De nem kicsi megkönnyebüléssel tölt el, hogy mostanra mindenki tudja, hogy a férjed vagyok. Tudják, mi történne, ha hozzád érnének vagy csak ferdén néznének rád.- suttogta az ajkaimra. A levegőm bennakadt és a szám is elnyílt a szemeimmel együtt. Egy pillanatig pislogni is elfelejtettem.

-Mi...Mi történne? – kérdeztem kábultan. De hogy ezt az állapotot a közelsége vagy a szavai okozták, már nem tudtam megállapítani. Talán ezek együtt.

Adrien az ujjai közé fogta az egyik hajtincsem és morzsolgatni kezdte.

-Először is beverném a képét! Kiverném az összes fogát és nem szólnék egy szót sem. – mondta ezt halál nyugodtan. Az ujjaival végigsimított a nyakamon. – Ezután megkínoznám, a legkegyetlenebb módon. És miután már kiordította a lelkét és teljesen megtört, ismertetném vele mit tett. – egyik kezét a derekamon pihentette, míg a másik kezén lévő hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon- Hogy bántotta a legdrágább kincsemet, a legfontosabb embert az életemben.

Felemelte a kézfejemet és csókolt lehelt rá, miközben a szemkontaktust nem szakította meg.

A levegő megfagyott a szobában. Az én szívem viszont a torkomban dobogott olyannyira, hogy már fájt. Adrien kiütéssel győzött. Arról fogalmam sincs, hogy nézhettem ki kívülről, de a férjem szemtelen félmosolya elárulta, hogy elérte azt a hatást, amit akart. Mosolyra húzódott a szám.

Életem során ezernyi könyvet olvastam. Volt dráma, vers, idézet, de még legendák is. Mindenfélét olvastam, mégis a romantikus könyvekben találtam igazán magamra. Ott olvastam ilyeneket, de mindig azt gondoltam, hogy ilyen a valóságban nem történhet.

A szókincsem vetekszik bármely ismert királyéval és királynőjével, mégis szótlan vagyok. Nem találom a szavakat, amik elég erősek ahhoz, hogy kifejezzék mindazt amit érzek.

A fejemet belefúrtam a a mellkasába.

-Nem találom......Nem találom a szavakat Adrien – szorítottam meg az ingjét. – Szeretlek. Ez az egy szó nem fejezi ki mindazt, amit érzek irántad. Boldog vagyok veled. A világ legboldogabb nőjévé teszel. Soha életemben nem hittem volna, hogy ilyen boldog lehetek egy férfi oldalán. És a boldogságom, illetve a boldogságunk csak nagyobb lesz!- néztem a szemébe.

-Ez meg hogy érted? – az értetlen arckifejezése egyszerre volt kíváncsi és zavarodott. Megfogtam a tenyerét és a hasamra fektettem. Én pedig a saját tenyeremet az övére tettem.

- Boldogabbak leszünk, mert valaki itt lesz velünk, hogy bearanyozza a napjainkat.

-Marinette.....

-Adrien, állapotos vagyok!

-Kicsim....

-Tudom, rossz az időzítés! De...

-Istenem, maradj már csendben, míg elmondom, mennyire boldog vagyok!!!- rivallt rám és megcsókolt, de úgy, hogy azt hittem, hívni kell a dokit.

-Mióta tudod?- kérdezte, mikor elvált tőlem. Karjait védelmezően fonta körém. Talán jobban, mint valaha. 

- Egy hete. Nem sokszor találkoztunk az elmúlt időben, így nem tudta, mikor mondjam el. Legszívesebben azonnal futottam volna egyből hozzád, de éppen Mikroan követe volt nálad, így nem zavarhattam .Utána pedig csak teltek a napok. - beletúrtam a szőke hajzuhatagba - Haragszol rám?

-Nem. Viszont a mai naptól kezdődően sok minden fog változni. Nagyon sok minden.

-Ha így látod jónak- sóhajtottam beletörődően. 

-Édesem!- emelte fel az állam ma már sokadjára- Te ne aggódj semmi miatt! Nem tesz jót. Te csak légy nyugodt és boldog. Hisz kisbabánk lesz!- tette a tenyerét a hasamra. 

-Igen, kisbabánk lesz! 

Boldog vagyok. Viszont félek, mert tudatlan vagyok. Nem tudom, meddig fog tartani ez a boldogság.