Freedom

külön utakon

Sziasztok! Durván volt egy kettő hónapos kihagyásom és ezt sajnálom. Azok, akik a többi könyvemet is követik, tudják, hogy nemrég zártam le egy másik könyvet, ami teljesen az ellentéte annak a világnak, amiben a Freedom játszódik. Mivel azt a könyvet, a vörös rózsát, már le szerettem volna zárni és rengeteg ötletem volt hozzá, ezért arra fektettem a hangsúlyt és azon dolgoztam.
A lezárás után pedig bajban voltam és még vagyok is. Nehezen tudom magamat "visszazökkenteni" ebbe a világba, mert még az előző könyv cselekménye, szereplői és azoknak a személyisége van a fejemben. Így kellett pár nap, hogy fejben valamennyire képbe legyek és arról sem szabadott elfelejtkeznem, hogy a könyv a Hercegnő és a Kalóz második kötete, ami fél évvel később játszódik.
Egy szónak is száz a vége, szeretném, ha tudnátok, hogy igyekszem, csak most egy kicsit nehéz. Úgyhogy szeretném a türelmeteket kérni és amennyiben valami a következő részekben nem lesz érthető vagy furcsának tűnik, kérlek adjatok valamilyen füstjelet. (Tudjátok, mint az indiánok xDD)
Köszönöm szépen és jó olvasást a részhez!

-Biztos benne? – csendült fel a férjem hangja.

Éppen a megterített asztalnál ültünk és reggeliztünk, mikor berontott egy tiszt és közölte, hogy látták Nathanielt a szomszédos ország partjain.

-Teljesen! Egy megbízható emberem adta az információt, aki már évek óta szolgál hűségesen.

-Értem. Van még valami?

-Egyenlőre csak ennyit tudunk. Azonban a kémjeink már követik őt. Napok kérdése és többet fogunk tudni. Egy dolog azonban biztos felség!

-Mégpedig?

-Szervezkedik Ön ellen.

-Nem lepődtem meg. Most hagyj magunkra! - utasította és már el is ment. A férjem kifújta a levegőt és letette a villáját. – Milyen csodás egy reggel...

-De legalább van hírünk- szólaltam meg.

-Ne haragudj- simított végig az arcomon. - Nem kellene ilyenekkel felzaklatnom téged. Főleg nem most.

-Adrien, terhes vagyok, nem beteg.

-Még inkább!

-Nyugodj meg. Inkább azon kellene törnünk a fejünket, hogy most mit tegyünk. Sajnos igazam volt. Nathaniel apámhoz ment.

-Más országában tehetetlen vagyok. Ameddig nem lépi át a határt, addig azt csinálhat, amit akar. – idegeskedett. – De én nem várom meg, hogy lépjen. Én fogok kezdeni ebben a játékban!

-És mit akarsz tenni?

-Elküldelek innen utána pedig elmegyek az apádhoz.

-Tessék??!! Hogy érted, hogy elküldesz? És miért mész el hozzá? Tudod, milyen kiszolgáltatott leszel ott? Mi lesz ha megsérülsz, vagy ne adj Isten megölnek? Adrien, gondolkozz már!! Nem! Teljességgel kizárt, hogy ez így történjen! Nem!- álltam fel az asztaltól és angolosan távoztam, nem törődve azzal, hogy Adrient többször félbeszakítottam. Nem hittem el, hogy ilyen az eszébe jutott. Hiszen ez majdnem öngyilkosság!

A lakosztályomba beérve közöltem az őrökkel, hogy senkit ne eresszenek be és a mai audienciákat elnapoljuk. Ez az egyik jó dolog abban, ha az ember királynő. Csak egy személy parancsolhat neki. De amilyen lelki állapotban voltam még ő sem tehette ezt meg. Most nem.