Here Comes The Sun |szünetel|

Első fejezet

- Laura, ez a nagy város nem nekem való - sóhajtoztam a telefonba. Azért jöttem New York-ba, hogy pihenjek egy kicsit távol a családomtól. Anya és apa éppen válni készülnek, nekem pedig elegem volt a folytonos drámázásukból. New York-ban él a nagynéném, Carol. Megbeszéltük, hogy ameddig nem csillapodnak otthon a dolgok, addig itt maradok nála.

Laura általános iskola óta a legjobb barátnőm. Azt mondta minden nap beszélni fogunk, miután eljöttem Los Angeles-ből. Lejöttem a helyi kávézóba ami csak két utcányira van Carol lakásától.

- Félre értesz, szép a város - magyaráztam barátnőmnek, aki attól tartott, hogy nem fogom bírni sokáig távol az otthonomtól - csak sok a nyüzsgés, de ne aggódj értem. Inkább ez, mint az otthoni folytonos dráma. Találtam egy nyugis kávézót. Majd visszahívlak - magyaráztam, majd letettem a telefont.

Laurával általában hosszú ideig szoktunk telefonálni, de valahogy most nem volt kedvem a társasághoz.

..............

A zsebembe csúsztattam a mobilom, majd elindultam a pult felé. Előttem csak egy ember állt, így nem kellett sokat várnom. Észrevettem, hogy amég idáig elsétáltam kikötődött a cipőfűzőm, ezért lehajoltam, hogy bekössem. Amikor felálltam, pont akkor fordult meg az előttem álló férfi. Ahogy hirtelen szembe termettem vele, véletlenül rám borította a kávéját.

- Ezer bocsánat, nem vettem észre, hogy itt áll - magyarázkodott. Láttam rajta, hogy őszintén sajnálja. Szerencsére egy fekete blúz volt rajtam, így nem látszott meg nagyon a folt.

- Semmi gond - elővettem egy zsebkendőt, majd megtöröltem a ruhámat - bárkivel előfordul.

- Kárpótolhatom valamivel? - kérdezte őszinte megbánással az arcán - Esetleg meghívhatom egy kávéra? Ígérem nem öntöm le ismét.

Elmosolyodtam azon amit mondott. Eddig nem is figyeltem meg az arcát. El voltam foglalva a kávéfolttal a blúzomon, de most, hogy jobban elidőzött rajta a szemem, olyan érzésem volt, mintha már láttam volna valahol. Elfogadtam a kávé meghívást, majd helyet foglaltunk az egyik kinti asztalnál. Elég gyorsan kihozták az italunkat.

- Elnézést kérek mégegyszer - mosolyodott el kedvesen, majd megrázta a fejét - Ha szerencsénk van kijön a blúzából.

- Tegezzen nyugodtan. Ami azt illeti, van mégegy fekete blúzom. Nem dőlt össze a világ - magyaráztam.

Olyan kedves volt velem, hogy egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Más esetekben elég hirtelen haragú vagyok, viszont egy foltból nem fogok nagy ügyet csinálni, ráadásul valami megfogott ebben a férfiban. Valami különleges volt a szemében, de megpróbáltam nem törődni ezzel, ugyanis tudtam, hogy miután elhagyom a kávézót, soha többet nem fogunk találkozni.

Nem ide valósi vagy igaz? - kérdezte kíváncsian - Még nem láttalak erre, pedig nagyon sokat járok ide.

- Los Angelesben élek - válaszoltam röviden - Pihenni jöttem New Yorkba.

- Hát nem mondanám, hogy ez egy nyugalmas hely - nevetett fel, majd beleivott a kávéjába. Nem nagyon akartam kitérni a magánéletemre, de gondoltam ez belefér.

- Kicsit zűrös otthon a helyzet - magyaráztam - A nagynéném itt él New York-ban, így ideköltöztem hozzá, amég nem csillapodnak le otthon a dolgok.

- Értem. Ez így más - bólintott, majd a homlokához kapott - Még be sem mutatkoztam. Ma igazán figyelmetlen vagyok. Nem csoda, elég sűrű napjaim vannak mostanában. Ne haragudj, általában nem vagyok ilyen.

- Semmi gond - mosolyodtam el, majd kezet nyújtottam - Az én nevem Chloe Harrys.

- Örülök, hogy megismerhetlek Chloe - kezet ráztunk. Valahogy minden egyes eltelt másodperccel egyre ismerősebbé vált számomra a vonzó idegen, de gőzöm sem volt, hogy mégis honnan - Én Chris vagyok. Chris Evans.