Az én történetem Kageyama x Hinata

1.

Kageyama

Kicsöngettek. A folyosóra egyszerre áradt ki a tömeg, és én próbálva utat törni magamnak az öltözők felé vettem az irányt. Végig a folyosón, el balra, majd le a lépcsőn. Gyorsan átöltöztem és az osztálytársaim kíséretében az udvar felé vettem volna az irányt, amikor hirtelen valaki ráugrott a hátamra. Egyensúlyomat elvesztve kaptam a korlát után, amit az utolsó pillanatban sikerült elérnem. Hátra se kellett néznem, hogy tudjam ki követett el merényletet éppen az imént ellenem.... HÁT PERSZE, HOGY HINATA! KI MÁS?? – Normális vagy?? Majdnem meghaltam te hülye! – háborogtam, de ő válaszra sem méltatott, csak kuncogott egyet. Mindig is ilyen volt, szerette a frászt hozni az emberre... De persze ha akartam volna se tudtam volna túl sokáig haragudni rá, hiszen képtelenség volt! Egyszer megpróbáltam, mikor majdnem megfulladtam miatta egy csónakázás alkalmával, de ahogy azokkal a kétségbeesett szemeivel nézett és kérlelt, hogy ne haragudjak, akárhogyan is próbáltam ellenállni, nem tudtam haragudni rá... Komolyan mondom teljesen kikészít!

Emellett egyébként tudni kell róla, hogy nagyon közvetlen néha túlságosan is!

Ahogy befejeztem a gondolatmenetemet éppen ki is csöngettek, ami nem jelentette mást, minthogy végre mehetek röpizni! ♡

Az edzésen sikerült a szokásos formámat hozni, azaz minden feladásom hibátlan lett VOLNA, ha az az idióta törpe képes lett volna normálisan ugrani... Ma valahogy nem volt formában. El is határoztam, hogy edzés után hazafelé rá is kérdezek, h mi a fasz baja van.

Amint befejeztem az átöltözést Hinatát kerestem a tekintetemmel, aki a szokásos helyen várt. Edzés után mindig együtt szoktunk haza menni, ez ma sem volt másként. – Figyelj Hinata... - köszörültem meg a torkom – Történt valami veled mostanában? – Mire gondolsz? –nézett rám értetlen fejjel – Hát tudod ma mintha nem lettél volna valami jó formában... - próbáltam a lehető legfinomabban kifejezni, hogy kurva szarul játszott – Jah, hogy az... - nevetett fel kínosan – Nincsen semmi különösebb oka, csak mostanában anya sokáig dolgozik és van, hogy napokig nem jön haza... és én... utálok egyedül otthon lenni! – Akkor miért nem jössz át hozzám? – pillantottam rá értetlenül, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Hiszen ha azt nézzük kiskorunk óta rengetegszer volt már nálam, sőt amikor a szülei elváltak, volt, hogy egy egész hétig nálunk volt. Jó persze most egyedül élek, hiszen faluról elég nehéz volna nap mint nap bejárni, ezért egy kis lakásban élek nem messze a sulitól. – Hmm oké, akkor hazaszaladok pár cuccomért, kb fél óra és jövök – mondta, majd befordult az utcájukba.

Ez volna az első rész, remélem tetszett ♡