Az én történetem Kageyama x Hinata

2.

Hinata

Amint haza értem elkezdtem egy hátizsákba mindenféle dolgokat dobálni, épp ami a kezem ügyébe akadt. Kicsit váratlanul ért a meghívás, de örültem neki, ezért elfogadtam. Tíz perc alatt oda is értem Kageyamához, becsöngettem. Egy távoli ,,nyitva van" kiáltást hallottam, és beléptem a lakásba. Kageyama épp a konyhában matatott, vélhetőleg vacsorát csinált, mivel az idő már lassan 6 óra felé járt. Én szépen lassan elkezdtem körbenézni a lakásba, nem akartam megzavarni őt. Egy hatalmas csörömpölés és pár káromkodás után el is készült a vacsora. Miközben Kageyama készítette az ételt egy különös aura lengte be a konyhát ezért inkább nem mertem közelíteni. Sosem volt híres a főzőtudományáról, de egész finom meleg szendvicset csinált. Bár mondjuk az még mindig tisztázatlan a számomra, hogy ehhez miért kellett lábos, és fakanál, de inkább nem firtattam. Jól esett, hogy nem a saját főztömet kell ennem, hanem valaki más csinált nekem. – Kageyama, téged nem zavar, hogy egyedül laksz? – kérdeztem tőle kíváncsian. – Nem, már megszoktam – monda közönyösen. Ezt követően beszélgettünk még a röpiről, meg arról, hogy mekkora hülyék a tanárok, - csak a szokásos.

Aztán Kageyama leterített nekem egy futont, és elment fürdeni.

Kageyama

A törpe szokásához híven a fele cuccot otthon hagyta, ezért én adtam neki alvóruhát, ami egy fehér rövid ujjú pólót jelentett. Elég kimerítő nap volt a mai, ezért nem vártam meg amíg Hinata elkészül, hamar elnyomott az álom.

Úgy hajnali 3 lehetett, mikor egy fülsüketítő kiáltásra riadtam fel. Hinatának valószínűleg rémálma lehetett, mert állandóan azt kiabálta, hogy „ne" meg hogy „kérem hagyjanak", a többit nem tudtam kivenni. Gyorsan lepattantam az ágyamból és odaugrottam volna hozzá, ha közbe nem kerül „közeli kapcsolatba" kislábujjam a szék lábával. Felszisszentem, de végül sikerült elérnem az úti célom. Először elkezdtem szólongatni, de mivel ezzel nem sikerült elérnem a kívánt hatást „óvatosan" elkezdtem rázni a vállát. Hinata felült és értetlenül nézett maga elé, valószínűleg még mindig az álom hatása alatt volt. – Semmi baj, csak egy rossz álom volt – próbáltam nyugtatgatni, de látszott rajra, hogy nem nagyon fogja fel amit mondok. Nem láttam tisztán a sötétbe, de mintha, csillogtak volna a szemei... Lehet, hogy sírt? Ettől a gondolattól összeszorult a szíven, és egy hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz öleltem. Ettől kicsit meglepődött, de viszonozta az ölelést. Jó érzéssel töltött el ahogy a kicsi meleg teste hozzám bújik és ettől még szorosabban öleltem magamhoz. Jobb kezemmel óvatosan megérintettem a haját, és mikor meggyőződtem róla, hogy nincs ellenére elkezdtem simogatni. Ekkor éreztem, hogy kicsi kezei belemarkolnak a pólóm hátuljába és fejét – ha egyáltalán lehetséges – még jobban mellkasomba fúrja. A szívem hevesebben kezdett el verni, szinte már hallottam a saját szívverésem és biztosra veszem, hogy ő is hallotta, de szerencsére nem szólt semmit. Nem is értem magam...

Másnap reggel az ébresztő idegesítő hangjára keltem, amit nagy nehezen sikerült kinyomnom. A következő dolog amivel szembesültem, az az, hogy nem a saját ágyamba ébredtem hanem Hinata mellett. Az imént említett személy egyébként elkezdett mocorogni és szép lassan felült. – Jó reggelt – mondta két ásítás között. – Jó reggelt – ismételtem meg az imént hallottakat. Miután szembesültem vele, hogy ma iskola van, felpattantam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Reggeli rutinom elvégzése után tapasztaltam, hogy Hinata még mindig bamba képpel bámul maga elé takaróba burkolózva. – Készülődj már, mert el fogunk késni! – mordultam rá. A kérésnek eleget téve fel is állt, de a többit már nem láttam, mert a konyha felé vettem az irányt. Csináltam pár pirítóst, amikből valljuk be, a fele nem épp volt fogyasztható állapotú, mert inkább hasonlított a magyartanárnőnk festett fekete hajához...Na erről ennyit, gondoltam és elindultunk a suliba.

Hinata

Az iskola felé tartó úton, világlottak ki számomra az elmúlt este eseményei. Emlékszem, hogy rémálmom volt, és hogy Kageyama próbált megnyugtatni. Megölelt, ami nagyon jól esett. És aztán elkezdte simogatni a hajamat... és a szívverése milyen hangos volt... Szép lassan álltak össze a fejemben a kirakós darabjai. Basszus tuti, tök megijesztettem! – Ömm, Kageyama a tegnap estivel kapcsolatban, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mondtam neki – és köszönöm, hogy megnyugtattál – tettem hozzá. – Nincs mit, de azért legközelebb ne hozd rám a frászt, ha lehet. – Oké, persze – zártam le a beszélgetést, mert már pont meg is érkeztünk a sulihoz.