SZILUETT A PORBAN

SZILUETT A PORBAN (2/2)

Jisung szerint Minho szobája dühítően rendezett, pedig Minho mindig talál benne olyat, amit elpakolhat. Ezen rendesen összevitatkoznak, miközben Jisung az asztalán ül, Minho pedig előtte állva törölgeti a vért az arcáról. 

Felix csak félmosollyal az arcán figyeli őket a legjobb barátja ágyáról. 

Jisung nem egy és nem is csak kettő lecseszést kapott Minhotól és Jeongintól, miután az egészségtelenül hidegre fagyott testét felkaparták a mocsokból. A három, csupán látásból ismert fiú is elhűlve és halálra rémülten pislogott rá, de nem csodálta. Mindenkit megijesztett, Minho és Jeongin szörnyen mérgesek voltak rá, de ő akkor sem érzett sajnálatot, csupán haragot az őt folytonosan megtaláló srác iránt. 

Az elejétől kezdve lövése sincs, hogy hogyan kezelje Minho felbukkanásait, és hogyan adja a tudtára, hogy nem véletlenül utasítja el a segítségét állandóan. 

Mert Minho nem úgy néz ki, mint aki értene néhány ellenkező szóból. 

A nagy ijedtség után Hyunjin, Seungmin és Jeongin végül elértek a buszmegállóig, Felix pedig ragaszkodott hozzá, hogy Jisungot elsőkörben Minhoékhoz vigyék. 

– Jeongin szerint eszméletlen okos és furcsa vagy. 

Felix zavartalanul közli ezt az információt, amikor Minho és Jisung befejezik a rendetlenségről szóló vitájukat. A szőke fiú halkan felhorkant. 

– Mindig túloz. Azért annyira egyik sem vagyok. 

– Honnan ismeritek egymást? 

– Először csak a segítségemet kérte angolból, mert Changbintól hallotta, hogy jó vagyok belőle. 

– Seo Changbin? – szól közbe Minho összehúzott szemöldökkel. 

– Igen. Szóval segítettem neki tanulni tavaly év végén, aztán közben jóban lettünk. De ritkán találkozunk és beszélni sem sűrűn beszélünk. Ez olyan… Amikor épp összefutunk, részletesen elmeséljük, hogy mi történt velünk az elmúlt hónapokban szintű kapcsolat – meséli Jisung, Minho pedig azon gondolkodik, hogy még sosem hallotta őt egyszerre ennyit beszélni. 

– Jól hangzik – hümmög Felix, majd azonnal témát vált. – Éhes vagyok. Lemehetek csinálni magamnak valamit? – kérdezi. 

– Persze – feleli Minho, mire Felix szökdécselve távozik a szobából. Jisung erőtlenül felkuncog. 

– Édes. 

– Az – ért egyet Minho, majd a kukába dobja a sok véres törlőkendőt. Utána gondterhelt sóhajjal pillant Jisungra, a tekintete a jobb szemére és az akörül lévő lila monoklira vándorol. – Ki bánt, Jisung? – A szőke nem válaszol. Megkeményített arcvonásokkal elfordítja a fejét, de Minho tovább kérdez. – Tudom jól, hogy semmi közünk egymáshoz, oké? De az, hogy háromszor is ilyen állapotban talállak meg, elég ok arra, hogy így is aggódjak érted. 

– Talán az, de semmi szükség rá. Nem kell ápolgatnod, nem kell törődnöd velem, mert nem kértelek meg rá. Mit nem értesz azon, hogy nem akarom, hogy segíts? 

Jisung szavai hidegzuhanyként érik Minhot. A megbántott arckifejezése szokatlan bűntudatot ébreszt a szőkében, amit nem tud hová tenni. Nem szabadna rosszul éreznie magát az igazság miatt. 

– Meg is halhattál volna… – Minho csak az értetlenség tengerében lebeg és a szorongató csendbe suttogja a félelmét. 

Jisung összeszorítja az állkapcsát, majd a szája belsejébe harap, hogy ne sírja el magát Minho látványától.