Haikyuu történetek vagy mi II.rész(kérések is jöhetnek)

Azon a bizonyos napon

A szokásos szombat reggeli edzésen voltunk amiről egy kicsit hamarabb mentem el, hogy elérjek egy tokiói vonatot. Épp szünetet tartottunk amikor ránéztem az órára és láttam, hogy indulni kell.
Gyorsan szóltam Ukai-sannak és Takeda-senseinek majd elköszönve tőlük és a többiektől futottam az állomásig. Kisebb megállásokat hagyva mert nyilván nem vagyok hülye és rohanok át a piros lámpán.
Amikor beérkezett a vonat az állomásra felszálltam rá és állva néztem a kinti tájat ahogy elhalad mellettünk.

* most tippelek egy időt: 3 óra utazás után*(milyen messze van Miyagi Tokiótól 🤔)

Leszálltam a vonatról és megindultam a Nekoma felé ahova drága Kuroo testvérem hívott. Nem csak miatta jöttem ma Tokióba hanem egy bizonyos személy miatt is akinek eltitkolták, hogy jövök. Tudni illik ha megtudja bezsongott volna és nem bírtak volna vele nagyon.
Olyan 30 perc séta után éreztem, hogy valami nem jó. Elővettem a telefonom és megnéztem térképen merre is lehetek. 5 perc nézés után sokkot kaptam ugyanis rossz irányba indultam el az állomástól.
Ilyenre is csak én lehetek képes. - kezdtem szidni magamat. Ez mellett felnyitottam a névjegyzéket a telefonon és ki kerestem egy számot amit felhívtam és imádkoztam, hogy felveszi az illető. Hála égnek( és Asahinak is🙏) elsőre felvette:

- Igen? - kérdezte kíváncsian Kuroo.

- Szia Kuroo zavarlak? - kérdeztem úgy csinálva mintha semmi nem történt volna.

- Mit szeretnél? - hallottam a hangján, hogy sejti
valami történt.

- Asszem eltévedtem. - vallottam be végül.

- Nem is te lennél. - nevetett telefonon keresztül.
- Hol vagy?

- Köszönöm a költői kérdésed. Fogalmam sincs! Az állomástól olyan 30 percre.

- Akkor nem rossz irányba indultál, hanem rossz sarkon
fordultál le. - nevetett.
- Jó mindegy várj mindjárt ott leszek csak
szólok az edzőnknek.

- Rendben. -tettük le.

Körülbelül 20 perc telt el amikor megláttam valakit futni felém és már a hajáról felismerve tudtam, hogy a testvérem az.
- Imádom amikor ezt csinálod. Tudod miért? - tette fel a kérdést.
- Nem akarom tudni. - válaszoltam.
- Mert ilyenkor jót lehet nevetni rajtad. De mielőtt bokán rugnál ezt nem rosszból mondom hanem szeretetből.
- Mondtam, hogy nem akarom tudni. - fogtam a fejem. - Inkább menjünk.
- Jól van. De siessünk, mert feltűnő ha nem vagyok ott.
- Miért lenne feltűnő? - néztem rá furán miközben elindultunk.
- Tudod milyen Bokuto. Ki a másik személy akit keresni szokott Akaashin kívül? - jött a költői kérdés.
- Engem. - adtam meg a választ.
- Akkor rajtatok kívül?
- Jaaa téged.
- Pontosan. Szóval remélem van kedved futni? - nézett rám azzal a hülye mosolyával.
- Fussunk. - egyeztem bele.
- Akkor menjünk. - mondta és megindult én pedig utána. Mivel alacsonyabb vagyok nála és így rövidebb lábaim vannak nehezen de tudtam tartani az iramot miközben a fél tüdőm elhagytam.
20 perc után oda értünk a Nekomahoz majd egyenesen a tornaterem felé vettük az irányt és ajtó mellett megálltunk.
- Maradj itt majd valaki szól ha jöhetsz. Rendben?
- Oké. - válaszoltam.
- Visszatértem! - kiáltotta be Kuroo.
- Hol voltál? - kérdezte az ismerős hang.
- Csak otthon hagytam valamit. De nincs gond meg van. Vagyis remélem meg van még.
- Ezt, hogy érted? - kérdezte a hang.
- Mindjárt megtudod. Gyere! - mondta Kuroo én meg oda léptem az ajtóhoz.
- SHIROOO! - ugrott a nyakamba a Bagolyka aminek következtében felborultunk. - Nagyon hiányoztál. - szorított meg.
- Jól van, jól van. - simitottam hátára. - Akárhányszor találkozunk mindig lejátszod ezt, mint azon a bizonyos napon. - emlékeztem vissza arra a napra amikor össze jöttünk.
- Bokuto-san összetöröd Shiro-sant. - szólt neki Akashi.
- Jaj ugyan nem lesz baja. - nyugtatta Kuroo.
- Kuroo szakadj meg. - vágtam a fejéhez.
Bokuto felkelt rólam utána pedig felhúzott engem is és bementünk a terembe.
- Akkor ha nem gond mi edzenénk te pedig csináld azt amihez értesz Shiro. - mondta Kuroo.
- Rendben. - egyeztem bele.
Leültem egy pad és a fal közé háttal a fiúknak és elő véve vázlatfüzetem kezdtem alkotni. Mivel ilyenkor a külvilágot is kizárom nem zavar ahogy hangosan  edzenek. Időnként egy falnak pattant labdára felnézek ami épp mellettem megy el de amúgy nem zavar. 

Jó 3 óra vagy több óra után elkezdtek pakolni amibe én is besegítettem. Mellette pedig a fiúkkal beszélgettem. Miután végeztünk kimentünk és megindultunk Bokutohoz.

* Bokutonál *

- Miért játszuk el mindig ugyanazt mint amikor megismerkedtünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Mert miért ne. - mondta nevetve.
- Nem marad épp csontom se ha így haladunk. - nevettem vele együtt.
- Azért vigyázok rád. - ölelt meg.
- Tudom. - öleltem vissza.