𝐁𝐋𝐀𝐂𝐊𝐑𝐎𝐒𝐄 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

╿𝟎𝟐╽

「 ˙ ˙ ˙ 𝐉𝐈𝐌𝐈𝐍 . . . 」

Az ügyködésemet megzavaró alak mély orgánuma hallatán ijedtemben megugrok, s kobakomat azon nyomban a hang irányába fordítom, miközben bordáim fogságából kikívánkozó szívemmel próbálok megküzdeni. A férfi nem szól, némán vár válaszomra, de hosszas másodpercek erejéig képtelen vagyok bármit kinyögni. Habozom, hiszen legjobb tudomásom szerint nem ajánlatos idegenekkel, az éjszaka sötét leple alatt szóba elegyedni, mégha a környékbeliekhez képest látszólag nagyon eltérő ember.

ㅡ Tessék tovább menni! ㅡ aprót biccentve motyogom, ám semmi hatása. Megmozdul ugyan, de nem hazafelé veszi az utat, hanem mellém lép, eztán összevont szemöldökkel bámulni kezdi a konténert.

ㅡ Mi ez a hang? ㅡ arcát felém fordítja, amint fülét megüti a kiscica nyávogása.

ㅡ Egy macsek ㅡ telefonos zseblámpámat használva megmutatom neki a csöppséget ㅡ, akit ki kell szabadítani onnan!

Hümmögve oldalra biccenti kobakját, mintha valamin erősen elgondolkodna, s csak remélni merem, hogy nem a vesém ellopása fordul meg a fejében, hanem az önzetlen segítségnyújtás, mire őszintén, nagy szükség lenne, hisz' még a zord feketeség sem tudja elrejteni az alak jó fizikumát.

ㅡ Nem probléma ㅡ hosszú, vékony ujjaival felszántja éjsötét tincseit, majd a hátán elhelyezkedő gitártartót átadja a kezembe.

Annak ellenére, hogy végtelen hosszúságúnak tűnő perceken át sikertelenül bajlódtam a lomokkal, ő szinte néhány szempillantás alatt egymaga elintéz mindent, s megvallom: a szám is tátva marad tőle. Sokáig nem pazarlom az időnket a férfi erején való elmélázásra, a kezébe nyomom a cuccát, majd a keskeny réshez húzódom, térdre ereszkedem, és vékony mivoltomat kihasználva magamhoz veszem az apró macskát.

ㅡ Édes szívem ㅡ fájdalmas mosolyra húzom ajkaim az erőtlen macsek láttán. ㅡ Köszönöm a segítséget! ㅡ finoman meghajolok az idegen előtt, mire ő csak biccent egyet.

ㅡ Nem néz ki túl jól ㅡ felvont szemöldökkel vizslatni kezdi az állatot. ㅡ Orvosra lenne szüksége.

ㅡ Ilyenkor semmilyen orvos sincs ㅡ halk sóhaj szakad fel torkomból, miközben a tatyómban pihenő sálamat előkapom, s a cica meleg takarójává teszem.

ㅡ Nyilván nem arra gondoltam, hogy azonnal vigye orvoshoz ㅡ gitártartóját visszadobja a hátára. ㅡ Vigye haza, biztosan jó helyen lesz Önnél ㅡ alaposan, szemérmetlenül végigmér; gondolom, azt hiszi, a sötét vakká tesz.

Eljátszom a gondolattal, miszerint új lakótársammá teszem a pinduri lényt, de kénytelen vagyok belátni, rossz döntés lenne, mert ha hazaállítanék vele, valószínűleg még engem is kidobna az apám, pedig ennek a cicának meleg menedékre van szüksége.

ㅡ Nem vihetem haza ㅡ beletörődve megingatom a fejem, aztán a férfire pillantok, s égi intuícióként elém tárul a megoldás. ㅡ De más hazaviheti! ㅡ reménykedve, csillogó szemekkel közelebb lépek az idegenhez.

ㅡ Szó sem lehet róla! ㅡ alig egy másodperc múlva máris rávágja, de természetesen nem adom fel.

ㅡ Ön már biztosan egyedül él ㅡ hol a férfire, hol pedig a macskára vezetem tekintetem.

ㅡ Igen, és ez így is marad.

「 ˙ ˙ ˙ 𝐉𝐄𝐎𝐍𝐆𝐆𝐔𝐊 . . . 」

ㅡ Biztosan remek gondját viselné ㅡ vakargatja meg mutatóujjával a szóban forgónak a feje búbját. ㅡ Legalább addig fogadja be, míg ki nem derül, ki a tulajdonosa és egészséges állapotba nem kerül ㅡ a srác a beteg jószággal egyszerre emeli rám reménnyel áztatott szemeiket, melyek az éjszakai félhomályban úgy ragyognak, akárcsak a csillagok az égbolton.

ㅡ Nem is tudom... ㅡ gondolkodva elhúzom a szám, mire a fiú még közelebb hajol hozzám. ㅡ Nem drágák az ilyen kezelések? Annyi pénzem nincs, hogy egy random cica után fizessek csekkeket.

ㅡ Erre nem is gondoltam ㅡ esik kissé kétségbe az előttem toporgó fiú ㅡ, viszont szívesen állom a költségeket, ha erről a csöppségről van szó, de persze csak akkor, ha Ön is vigyáz rá az otthonában!

ㅡ Ezek szerint nem ellenkezhetek tovább, igaz? ㅡ válaszul azonnal csóválni kezdi buksiját egy óriási ajakgörbülettel, mire hitetlenül én is elmosolyodom az orrom alatt.

A következő pillanatban óvatosan átnyújtja nekem a macskát, s nagyvonalakban ecsetelni kezdi az állattartás lépéseit, mikre őszintén nem tudok figyelni, ugyanis a fiatalnak a formás ajkai minden koncentrációm felemésztik. Szerencsémre nem veszi észre bámészkodásom, ezáltal mikor monológjának vége szakad, egy köszönés után tovább is mennék utamon, ám Ő ezt másképp gondolta; egy szempillantás alatt a vállamra teszi a kezét, ezzel megállásra késztetve.

ㅡ Nem lenne okos döntés csak úgy elmennie ㅡ az alapjáraton alacsony fiú még inkább összehúzza magát erőteljes tekintetem alatt. ㅡ Cseréljünk mobilszámot, hogy bármikor el tudjuk érni egymást ㅡ kabátja zsebéből elő is rántja az eszközt, s én is így cselekszem, mivel nem mond badarságot.

ㅡ Hé, Jiminnek hívnak! ㅡ kiált fel morcosan, mikoris meglátja, hogy „Macskaőrült Törpe" néven szándékozom elmenteni a kütyümben. Hirtelen haragja egy pillanat alatt tovaszáll, majd telefonom helyett rám vezeti tekintetét.

ㅡ Önt hogyan szólíthatom?

ㅡ Jeongguk vagyok ㅡ készségesen felelem, miközben egy sármos vigyor elterül az arcomon ㅡ Örvendek a találkozásnak!