𝐁𝐋𝐀𝐂𝐊𝐑𝐎𝐒𝐄 ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

╿𝟎𝟒╽

「 ˙ ˙ ˙ 𝐉𝐄𝐎𝐍𝐆𝐆𝐔𝐊 . . . 」

Voltaképpen az üzenetemre nem érkezik huzamosabb ideig válasz, és a türelmem fogyatkozó ütemben jelentkezik, ugyanis a kütyümet nézegetem minden második félpercben. Tudatában vagyok annak, hogy már réges-régen átléptem azt a határt, amikor az átlagemberek álomra hajtják a fejüket, mégsem vagyok képes ugyanígy cselekedni, hiába is ígértem meg magamnak: megírom ezt, aztán majd reggel eldől minden, nem foglalkozom ezzel tovább. Megpróbálom messzebb garnitúrára helyezni a telefonom, ahonnan még hallhatom a jelenlegi helyzetben igazán kielégítő pityenést, miszerint Jimin vette a fáradtságot és válaszolt, ám nem érezhetem azt a folytonos késztetést, hogy rá is nézzek a képernyőmre, ezáltal már sokadjára megbizonyosodva arról, gyakorlatilag egy ördögszekér kering a hálózatomban. A paplanok közé visszabújva a fejemre húzom a takarómat, majd a kissé oxigénhiányos környezet segítségével sikerül elszenderegnem.

Virradat közepette ébredem én is a természettel, pontosítva inkább a természet hatására; a kintről beszűrődő fény és a résnyire nyitva hagyott ablakon átszlalomozó hangok körbeölelik félálomban lévő alakomat, míg a csupasz nyakamhoz egy felettébb puha szőrmók dörgölőzik, átadva a bundája melegét számomra. Egy apró mosollyal az ajkaimon, még mindig csukott lélektükrökkel a cica felé nyúlok, majd megvakargatom a feje búbját, mire azonnal dorombolni kezd. Nem is emlékszem rá, mikor keltem fel ilyen kellemes fogadtatásban, de ha azt mondom, talán soha, nem garantált, hogy hazudnék. Eme remek társaság mellett igen nehéz dolgom akad azzal, hogy rávegyem magam a napkezdésre, ámbár mikor a gondolataim részese lesz Jimin, azonnal kirepülök a kellemes komfortzónából.

Amint megkaparintom az eszközt, máris a szemeim elé tárul a fehéren virító értesítés. Szerencsénkre számára is megfelel az ajánlatom, beleegyezett, s pontosított a tízórai találkozónkkal kapcsolatban, miszerint a bejáratnál hamarabb rálelünk a másikra. Visszajelzésképpen szimplán csak küldök egy lájk jelet, majd azonnal szedelőzködni kezdek, ugyanis már fél kilencet üt az óra. A cica valószínűleg nem érti - ismételten -, hogy mi történik éppen, viszont nincs időm meggyömöszölni egy kicsit, hogy nincsen baj, csak Jeongguk bácsi erőszeretettel kínlódik, majd késik el az összejövetelekről.

Már hamarosan ott kellene lennünk a macsekkal a park bejáratánál, ezzel szemben még csak most hagyom el a kissé dohos szaggal átitatott lépcsőházat, majd gyors iramú futásnak eredem a központ irányába. Nem teljesen gondoltam át, hogy nekem majd mennyit kell „gyalogolnom", a város másik felébe átjutni ugyanis nem kevés idő, főleg nem két lábon, egy kiskedvenccel az öledben, viszont a vártnál jóval csekélyebb idő alatt odaérek a városi ligethez, s mikor meglátom a fiatalabbat, azon nyomban lerogyok mellé, szaporán véve a kissé hűvös levegőt.

ㅡ Veled mi történt? ㅡ pillant le rám aggódva, s mikor az állatkát is észreveszi, nyomban kiveszi a karjaim közül, ezáltal egy apróbb megnyugvást okozva számomra. Néhány másodperc kell ahhoz, hogy az agyam működésbe lépjen, no meg ne akarjak megfulladni már abban, hogy létezek, de végül erőt veszek magamon, és összekaparok egy értelmes mondatot számára.

ㅡ Kicsit késésben indultunk el, így futottam ezidáig, de úgy látom, várnod kellett egy csomót rám így is ㅡ a közelben megszólaló templom harangja pont ebben a pillanatban kongatja el a félórási időjelzését.

ㅡ Nem tévedsz, ám örülök, hogy egyben ideértetek, főleg Te ­ㅡ gügyögve a cicával játszadozik, lassan teljesen megfeledkezve arról, hogy én is itt tartózkodom és voltaképpen miattam van a jószág is a tulajdonában.

­ㅡ Khm, ㅡ egy hangosabb torokköszörüléssel próbálom a tudtukra adni, nincsenek egyedül ㅡ szerintem jó lenne indulni, ugyanis foglaltam időpontot, ami hamarosan lejár ㅡ ennek hatására azonnal a közelben fekvő rendelő felé vesszük az irányt, majd mikor belépünk az ajtón, tüstént kikapják a kezünkből a csöppséget és elsietnek vele a kórház hátsó részlegébe. A fiúval tehát egy pár kimaradt széket veszünk célba, s amint a fenekünk hozzáér az anyaghoz, kíváncsi kérdésekkel halmoz el.

「 ˙ ˙ ˙ 𝐉𝐈𝐌𝐈𝐍 . . . 」

Mire észbe kapok, már arról faggatom a férfit, milyen volt egy cicussal egy háztartásban élni, elvégre Én nem tudhatom ezt - legnagyobb bánatomra. Talán buggyantnak néz, s meglehet, meg is értem emiatt, de képtelen vagyok ezredjére is elcsodálkozni magamon, hisz' világosabb a Napnál is számomra, hogy az efféle buzgó viselkedés a macsek miatti aggodalom elnyomása érdekében kerekedik felül rajtam, habár kár lenne tagadni a nyilvánvalót: Jeongguk ezen rövidke idő alatt azok közé az emberek közé férkőzött, kikkel szívesen elfecsegek, ezzel megvonva magamtól a festésre szánható időt.

ㅡ Azért remélem, nem borítja fel nagyon a napirended a kiscicánk ottléte! ㅡ ajkaimat szomorkásan lebiggyesztve a mellettem gubbasztó férfi markáns vonásokkal megáldott arcát kezdem el fürkészni. ㅡ Apropó! ㅡ hüvelykujjamat felemelve jelzem, egy újabb kérdésem akadt számára; eközben arcán halvány mosoly jelenik meg, s ez azt sejteti, nem gondolja azt, hogy személyesebb dologgal kívánok előállni. ㅡ Zenész vagy?

ㅡ Nem, nem vagyok zenész ㅡ szemöldökét összeráncolva hátradől a hófehér széken. ㅡ Mégis miből következtettél erre? ㅡ karjait összekulcsolja kidolgozott mellkasa előtt, aminek csatamezején sötét ingjének gombjai erőnek erejével küzdenek azon testrésze elrejtése érdekében.

ㅡ Este egy gitártartót hurcolásztál ㅡ megrántom a vállam, majd megbököm Jeongguk vállát ㅡ, illetve ez az ing is elég szűkösnek tűnik. Arra tippelnék, valamelyik exedtől kaptad, a szakítás okozta érzéseidet pedig a gyakori edzések során vezetted le ㅡ kuncogva bólintok egy aprót ㅡ, ami miatt jól megemberesedtél. Azt pedig mindenki tudja, hogy a legtöbb művész nem úszik a pénzben, szóval nem cserélted le még, elvégre amíg nem szakad, addig tökéletes.

ㅡ Vagy ㅡ kézmozdulatomat utánozva felemeli hüvelykujját ㅡ egy elfoglalt rendőr vagyok, akinek muszáj a toppon lennie, vásárolgatni pedig nem kimondottan van ideje ㅡ kobakját oldalra biccentve vizslatja meglepett képemet. ㅡ De bevallom ㅡ közelebb hajol hozzám, gyors intésével pedig engem is erre ösztökél ㅡ, részben igazad van ㅡ alig hallhatóan közénk suttogja.

Az újabb és újabb gondolatfoszlányok egymással versenyt futva próbálják maguk közt eldönteni, agyam bíróságán melyek kerüljenek megvitatásra. A futam győztese a férfi hivatását apáméval párhuzamba hozó elmélet, ami enyhén szólva nem hagy nyugodni, hiszen az őrsön apám minden ismerőse tudja, milyen komoly, érett, szorgalmas és szófogadó fia van, aki éjt nappallá téve tanul, ezért nem tud megjelenni az esetek többségében az előkelőbb estélyeken; igen, mindez Én lennék az ősöm álmaiban, de a csúfos valóság az, hogy mélységesen szégyell engem, a nem túlzottan határozott mivoltomat és igyekszik önmagának is azt hazudni, hogy nem a köztünk húzódó mély szakadék az egyik legfőbb oka együtt megjelenéseink csekély számának.

·  ·  ·   ·  ·  ·