Repüljünk együtt!

Első fejezet

Destiny

–Viszontlátásra! –integetek mosolyogva a kedves nőnek, aki beteg kisfiát fogva integet vissza, majd elsétál a kunyhójuk felé. Nagyot sóhajtva nézek körbe szerény otthonomban, mely az utóbbi időben kezdődő békalázban munkahelyemmé is vált, és lassan pakolászni kezdek. Jó érzés segíteni az embereknek, de sokszor több ideig tart elpakolni a gyógynövényeimet, mint ellátni a szenvedő betegeket. Épp a Lánchányó teámat tettem vissza a helyére, a polc tetejére, mikor meghallottam az ajtó feletti kis csengő csilingelését, jelezvén, hogy kunyhómba újabb személy lépett. Mielőtt leléphetnék a létráról egy erős kar fonódik körbe derekamon és, leemelve a segítőeszközömről, megpörget a levegőben. Kacagva kapaszkodok meg bátyámban, aki nevetve tűri, hogy a hátát csapkodva kérem, hogy tegyen le.

–Te sose változol! –ingatom meg a fejemet mosolyogva– Ugyanaz a hét éves kisfiú vagy, aki kimentett az égő kunyhóból! –nyújtom rá a nyelvem.

–Te pedig ugyanolyan harcias vagy –nevet fel mély hangján és összeborzolja hajamat. Szememet forgatva pillantok fel rá és szorosan átölelem.

–Hiányoztál. Azt mondtad csak egy hónapra mész el –pislogok fel rá csúnyán, mire zavartan vakarja meg tarkóját.

–Bocsi húgi, de közbejött pár dolog... Willow nyomokra bukkant és egyikünket elrabolták. Állítólag a palota alatti börtönben tartják fogva –magyarázza, mire szám elé kapom a kezem és aggódva húzom az asztalhoz, jelezve, hogy mindent hallani akarok. Közben a vízforralóhoz lépve felteszek egy adag vizet forrni, hisz úgy érzem szükség lesz a nyugtató teára. A bátyám a lázadozó csapatok vezére, én pedig boldogan vele tartanék, csak nem engedi. Szerinte itt a helyem, biztonságban. Tipikus pasi...

–Megsejtették, hogy az aljanép lázadozni akar. Éjjel törtek ránk és tudod Tempes milyen figyelmetlen. Nem rejtett el fegyvert, elalvás előtt. Elfogták... –suttogja, mire könnyezve nézek magam elé– Próbált kiszabadulni, próbáltunk segíteni, de... Fegyvert fogtak ránk. –hajtja le a fejét. A barátnőm... Három lány van csupán a bátyám csapatában. Willow, a kémfőnökünk, Haze, a legjobb harcos és Tempes, legjobb haditerv készítőnk. Gyors észjárású, kreatív, bátor és hűséges. Egyedüli hibája néhai figyelmetlensége, mely most lehet, hogy a vesztét okozza. Fejemet rázva kelek fel Lágyfüvet keverve a meleg vízbe, öntöm ki két bögrébe. Szokásosan ízesítve teszem a bátyám elé a forrón gőzölgő italt. Ő köszönetképp biccent és gondterhelten nézi a folyadékot.

– És most mi lesz Will? Mihez kezdünk Tempes nélkül? Édes istenem... Caleb tud róla? –kérdezem halkan, barátnőm társa után érdeklődve.

–Nem. Küldetésen van –suttogja fejét lehajtva.

–Ugye nem gondolod komolyan? –hangom vészjóslóan nyugodt– Ugye azonnal felhívod, elmagyarázod neki, hogy nem tudtál vigyázni a végzetére és könyörögve kérsz tőle bocsánatot? –kérdezem, remegve az idegességtől. A bögre fogantyúján tartott ujjamból apró szikrák pattannak fel, ahogy kitörni készülő mágiámat fogom vissza.

–Igen –nyel nagyot, észrevéve a tüzet– Csak még nem tudom, hogyan tegyem...–motyogja, mire dühöm, és ezzel együtt mágiám, azonnal elapad. Tudom, milyen nehéz lehet ez neki, de egy ilyen fontos dolog mellett akkor se repülhetünk el ilyen egyszerűen.
-Vegyük újra... -sóhajtok fel- Elrabolták a barátnőmet, nem szóltál a társának és a nemesvérűek is a nyomunkba lihegnek. -nézek rá megerősítésképp, mire bólint- Csuda jó. Akkor irány, takarítsuk fel a sok szart magunk után -iszok bele teámba.

-Felhívod kérlek Caleb-et? Én addig beszélek a többiekkel -mondja reménykedve Will. Sóhajtva veszem elő telefonomat és tárcsázni kezdem Tempest lelki társát.

-Szia Caleb! -köszönök kedvesen és erőt veszek magamon- Kérlek ne akadj ki, de történt egy kis baj -veszek mély levegőt.

-Mi történt? -kérdezi feszült hangon- Ugye Tempes jól van? Reggel óta feszít a mellkasom -magyarázza.

-A kötelék nem csap be, még ha kezdetleges is.... Tempest elrabolták -ejtem ki nehezen a szavakat és némán hallgatom végig tombolását.

-Hogy történhetett? Miért nem vigyázott rá senki? Hogy engedhettétek, hogy elrabolják? -dühöngve kiabál, amit csöndben tűrők, de utolsó kérdését nem hagyhatom figyelmen kívül.

-Nem hagyták. Fegyvert fogtak rájuk és az egész csapatot ki akarták végezni. Tempesnél nem volt fegyver és Will nem tudta megmenteni. A király emberei kegyetlenek, de ne a csapatot hibáztasd. A kötelék kezdetleges, alapból nem szabadott volna itt hagynod! -emelem fel a hangom.

-Bocsánat Destiny -motyogja zavartan- Igazad van... Vigyáznom kellett volna rá, hisz ő a végzetem. Ha valami baja esik sose bocsájtom meg magamnak -szinte hallom, ahogy nagyot nyel.

-Gyere haza, jó? Együtt mindent megoldunk, de rád most itt van szükség, nem a világ másik felén -komolyodok el.

-Rendben, még ma hazaindulok -ígéri meg- Kérlek add át Willnek hogy nem az ő hibája -teszi  hozzá, ismerve bátyám önmarcangoló énjét.

-De nem is a tiéd. Itt senki nem haragszik rád. Tempes se -próbálom meggyőzni- A köteléken keresztül próbáld meg felvenni a kapcsolatot vele hazafelé. Willow nyomai szerint a palota  alatt tartják fogva  -jelentem még le neki amit tudok.

-Mindenképp próbálkozni fogok. Vigyázzatok magatokra még haza nem érek -kezd búcsúzkodni.

-Te is vigyázz a  hazaúton!  Várunk haza Caleb -mosolyodok el, majd leteszem a telefont. Némán forgatom a kezemben a kis eszközt és azon gondolkodtam milyen átkozottul féltékeny vagyok Tempesre. Nem Caleb miatt, nem vagyok szerelmes belé. Csupán a boldogságuk és a szerelem, ami köztük izzik... Ez nekem sose fog megadatni. Sose lesz igaz társam, sose lesz meg a végzetem. Édesanyám nem véletlenül választotta a nevemet. Ő tudta, hogy az én életemből ki fog maradni ez a végtelen odaadás valaki iránt. Tudta, hogy életem végéig boldogtalan leszek, mert nekem nincs elrendelve a végzetem. Épp ezért lett a nevem Destiny, melynek jelentése végzet. Mert a saját magam végzete vagyok, örök magányra ítélve.

-Des, minden oké? -érzek meg egy kezet a vállamon, melyhez bátyám nyugtatóan csengő hangja társul.

-I.. Igen -makogom felriadva gondolataimból- Csak kicsit elmerültem a gondolataimban- mosolyodok el, felpillantva  rá.

-Caleb hogy fogadta a hírt? -kérdezi kissé félve, látva, hogy rendben vagyok.

-Először dühöngött, de sikeresen leállítottam. Még ma elindul haza -magyarázom teámba kortyolva.-  Azt üzeni, hogy nem a  te hibád. Egyetértek vele -nézek rá bögrém mögül. Nagyot nyel ennek hallatán, de bólint és ő is beleiszik teájába.

-Beszéltem Jackkel. Össze kell ülnünk kidolgozni egy haditervet, Tempes megmentésére. -meséli el a tervet.

-Jól hangzik. Mikor indulunk? -kortyolok újból.

-Ma este indulok. Te nem jöhetsz velem -rázza meg a fejét nemlegesen, mire döbbenten meredek rá.

Ugye ezt nem gondolja komolyan...?