Repüljünk együtt!

Második fejezet

Destiny

-Dehogynem. Nem hagyhatsz itt -rázom meg tiltakozva a fejem- A legjobb barátnőm élete forog kockán -mondom egyre idegesebben.

-Des kérlek értsd meg... Csak nem tudnánk Tempesre koncentrálni, ha te is ott lennél... -mondja óvatosan.

-Szóval csak nyűg vagyok a hátatokon? -nevetek fel a keserűen- Mint mindenkinek -kelek fel idegesen. A szék hangos robajjal borul fel mögöttem, testemen több helyen pattognak a szikrák.

-Te is tudod hogy ez nem igaz... Kérlek ne izgasd fel magad, kihozzuk Tempest és egyből idejövünk -néz rám kérlelően.

-Ne izgassam fel magam? Sehova nem mehetek, senkivel nem beszélhetek. Utál a falu, hiába gyógyítom meg az embereket, mindennap azt pusmogják el kéne égetni, mert boszorkány vagyok! -kiáltok rá dühösen- Mindezt azért tűrőm el, mert reménykedek, hogy egyszer vége lesz. Hogy véget vetsz ennek. De te? Szaladgálsz a csapathoz, néha hazanézel, élek e még? Én szenvedek miközben te az emberiség megmentéséért küzdesz.... Az én megmentésem nem számít? Nem avatsz be, akkor szólsz hogy egyikünk nincs meg mikor hazaérsz. Mit vársz tőlem? Nem lehetek a csapat tagja, nem lehetek az életed része. Ha nyűg vagyok a hátadon, akkor felesleges volt magadra vállalni az ellátásomat... Egyetlen dolgot kértem tőled. Hogy havonta látogass meg! -ordítok idegesen- Egyetlen kicseszett kérésemet nem tudtad tiszteletben tartani! -emelem fel mutatóujjamat felé. Mágiám, mely dühömből táplálkozik, kitörni készül, így sarkon fordulva szaladok ki a hátsóudvarra és kiengedve idegesen. A tűz körbeölel és eláraszt az ismerős érzés. Szívem egyre gyorsabban dobog, körülöttem a fű kormos feketévé válik. Engedem, hogy a mágiám kitombolja magát, melyet bátyám az ajtóból néz végig. Látszik az arcán a fájdalom, melyet szavaim és magam bántása okoz neki. De ez nem tud érdekelni. Most nem.

Folyamatosan saját magamat hergelem rég kimondott gondolatokkal, térdveesve hagyom, hogy bárkit vagy bármit bántsak. Talán tényleg égetni való boszorkány vagyok, semmi más. A történet gonosz szereplője, kinek nem jár "boldogan éltek, még meg nem haltak"...

-Destiny! -kiált fel egy női hang és egy vízsugár talál oldalba. Pillanatokon belül fejjel lefelé találom magam. Úgy megdöbbenek, hogy erőm kimerül és csak fáradtság marad. Kimerülve lihegek, szemügyre véve a bokámat körbeölelő faágat.

-Egész ügyes vagy már Willow -mosolyodok el fáradtan, mire a mező szélén álló két barátnőm hátravetett fejjel felnevet.

-Will szólt hogy van egy kis gond az indulat kezeléseddel, bár nem mondott újat -vigyorodik el Haze.

- Még mindig szemtelen vagy! –nevetek fel és, miután Willow visszahívja az engem fogva tartó ágnyúlványt, hozzájuk kocogva szorosan átölelem őket.

- Tényleg nem jöhetsz velünk. Közvetlenül a palotába megyünk. Ha megtudják, milyen erővel bírsz... Megkeresik a társad és kivégzik –komolyodik el Haze, figyelve az ujjai között örvénylő vizet.

- Úgy beszélsz, mintha lenne –mosolyodok el keserűen- Komolyan nem értem... Miért olyan rossz hogy segíteni akarok? Tempes élete forog kockán... Az én mágiámmal lehetőségünk lenne... -kezdek bele, de a bátyám hangja félbeszakít.

- Nem! Nem fogod magad feláldozni. Sem Tempesért, sem másért –sétál felénk dühösen- Sok mindent rosszul csinálok, ez való igaz. De akkor is meg foglak védeni! A kishúgom vagy, akkor is, ha nem vérszerinti. Bármi áron itt tartalak és tenni fogok róla, hogy sötétedés után a házat se tudd elhagyni –sziszegi közel hajolva hozzám- Erről az egyről nem te döntesz, fogadd el! –hajol el tőlem.

- Ha megtanítanál használni, nem lenne feláldozás! –rázom meg a fejem tiltakozva.

- Soha nem találkoztunk ezelőtt olyannal, mint te. Hét évesen felgyújtottál egy házat, egyedül. Évek óta saját fenntartásból élsz ebben a kunyhóban. Tudod használni a föld, a víz, a tűz és a levegő erejét. Ha ez nem elég... -rázza meg a fejét.

- Nem tudok velük harcolni! Nem tudom irányítani, mert felemészt. Nem használni akarom. Ha megtanítád, hogy tudom uralni őket...-kezdek bele egy sokadjára boncolgatott témába.

- Évekbe telhet, ennyi időnk nincs –rázza meg a fejét.

- Ezért kellett volna hamarabb elkezdeni. Hogy méltó tagja legyek a csapatodnak! –kiáltok rá- Hagyj harcoljak veletek... -kérem esdeklő hangon- Kérlek, hagyj legyek hasznos –suttogom elkeseredetten lehajtva fejemet.

- Nem. –jelenti ki végső döntését és egyenes háttal távozik. Két barátnőm szótlanul figyelte eddig szópárbajunkat, melyet párszor már végighallgattak. Mikor bátyám távozik, én a földre csuklok és, a talajon térdelve, könnyezve temetem arcomat tenyerembe. 

- Sose leszek hasznos –szólalok meg rekedtes hangon- Semmire sem vagyok jó –motyogom újból és újból a földre ütve öklömmel. Mágiám hatására akárhányszor vágok a földre, apró virágok nyílnak körülöttünk. - Feleslegesen van ekkora erőm –suttogom magam elé, mikor megérzek két tenyeret a vállamon. Hátrapillantva nyugtázom, hogy csak Willow és Haze az majd hagyom, hogy könnyeim lecsorogjanak arcomon és hangosan felsírva ölelem át őket. 

Hát ez lennék én. Destiny, a lány, aki a legerősebb emberként van számon tartva. A lány, aki saját maga végzete, társa soha nem volt vagy lesz. A lány, aki minden erejével azon volt, hogy bátyja elismerje. Legutolsó sorban pedig az a lány, aki a fűben térdelve zokog, miközben körülötte az eső zuhog.