Seokjin - 7/9

21 6 0
                                    

Év: 22
Augusztus 30
4.rész

Az apám neve volt ráírva a füzet első lapjára.
Kikaptam Namjoon kezéből a füzetet mielőtt még tovább lapozhatott volna.

Leültem és olyan finoman hajtottam a következő oldalra, ahogy csak lehetett, olyan óvatossággal, mintha csak szétporladhatna a kezem között.

A füzet, az apám kézírásával, naplószerű volt, amiben az iskolában töltött napjait írta amit a barátaival töltött.
Nem írt bele minden nap.

Itt-ott néhány hónap ki volt hagyva.
Néhány oldal olvashatatlan volt, foltokkal borított, ami feltételezésem szerint csak vér lehetett.

Ennek ellenére, láttam, hogy az apám ugyan azokat a dolgokat tapasztalta meg, mint én.
Hibákat követett el és sokszor melléfogott és próbálta a barátait egyben tartani... mint én.

Ebbe a füzetbe írta fel a hibáit.
Végül sikertelenül.
Feladta.
Elfelejtették és a barátai elfordultak tőle.

Elárulta a barátait.

Az utolsó oldalon semmi sem volt, csak néhány tintafolt.
A foltok átitatódtak az utolsó néhány oldalra.
Ezek a foltok mutatták az apám kudarcait.
Feladta.

A szél ami az ablakon jött be hideg volt, azt mutatva, hogy az idő gyorsan eltelt azóta, hogy leültem elolvasni a füzetet.
Olyan volt, mintha hajnal lenne.

A többiek elaludtak a földön.
Felemeltem a fejem, hogy a falra nézzek.

Valahol itt úgy érzem, mintha lenne valami, ami az apámhoz kapcsolódik és azt mondja:
''Itt kezdődött minden.''

Ahogy becsuktam a füzetet, vicces érzés hatolt az ujjaimba és fel a karomba.
Halvány betűk kezdtek megjelenni a sötét tintafoltokon.
Az ablak mögött, egy hajszálnyi régi energia járt át.

A nap nemsoká felkel.
De addig, még mindig éjszaka lesz.
És mint a fények összekuszálódása és a hajnal sötétsége,
a szürkés betűk megjelentek a tintától maszatos papíron.

BTS - Love Yourself - ANSWER - Note Magyar FordításWhere stories live. Discover now