Seokjin - 9/9

22 6 0
                                    

Év: 22
Augusztus 30
6.rész

Mikor a lány meglátta a naplót, amiről azt hitte elveszítette,
úgy tűnt, mintha szégyenkezne.
A kedvenc filmei, helyek ahová el akart utazni,
kedvenc virágok és álmok és jövőbeli tervek jelentek meg előttem minden lapozáskor.

Ott volt az is, amit én tettem érte.
Sajnálom, hogy nem sikerült túl jól...
A piros napló úgy hevert köztünk, mint egy közlekedési lámpa az útkereszteződésben.

Boldoggá akartalak tenni.
Meg akartalak nevettetni.
Jó ember szerettem volna lenni.

Ha követed a betűket a naplóban,
tudni fogod, hogy szerettem volna, ha megtörténik.
De minél többet próbáltam, hogy valaki más legyek,
annál jobban megijedtem.
Kétségbeesetten el akartam rejteni magam és eltolni a valódi énemet.
De ahogy a mondatomat sem tudtam befejezni,
a téma elfelejtődött,
elveszítettem önmagam és nem tudtam tovább menni.

Most már tudom.
Olyan helyzetben voltam, ahonnan nem tudtam tovább lépni.
Nem tudtam őszinte lenni önmagammal anélkül, hogy az igazság ne lett volna kegyetlen és fájdalmas.
Volt egy részem, ami elégedetlen volt,
de volt egy olyan is, ami elbukott és hibázott.

Kimentem az utcára és levettem a kalapom.
Ahogy félresöpörtem a hajam, az ujjaim közt elvesztettem az időt, hogy valaki más próbáljak lenni.
Elfordítottam a fejem és megláttam az arcom az ablak üvegén.

A férfi akit láttam:
Az arca, a sápadt ajkai, a vállai, vidámnak tűnt.
Az üvegre nevettem.
Milyen tisztességtelen volt egy a szegény ember.

BTS - Love Yourself - ANSWER - Note Magyar FordításWhere stories live. Discover now