A borz és az oroszlán (George Weasley ff.)

🌼KORAI KELÉS ÉS EGY SZÉP EMLÉK🌼

A hajnali nap sugarai halványan derengtek át a félig lehúzott redőnyön. Direkt hagytam így este, hogy reggel minél hamarabb felébredhessek.

Mivel éjszaka alig bírtam elaludni, kissé lassan, de azért sikerült kikelnem az ágyból. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy miért is akartam olyan korán felkelni, és azonnal könnyebben mozogtam. Hát persze! Végre elérkezett a nap amit azóta várok, hogy elkezdődött a nyári szünet. A nap amikor meglátogatom a Weasley családot, hogy náluk töltsem a szünet utolsó két hetét!

Hogy miért olyan fantasztikus ez ? Hát mert végre két hónap után újra látom Fredet és George-ot akik a legjobb és egyben legrégebbi barátaim.

Alsóban, a Roxfort előtt nem igazán voltak barátaim, mert mindenki kicsit furának tartott, amit igazából meg is értek. Szinte mindig a gondolataimba merültem ahelyett, hogy bárkivel is beszéltem volna. Na ja egy kicsit introveltált vagyok.... Az ikrekkel is csak azért ismerkedtem, meg mert nélkülük Londonban maradtam volna az iskola első napján...

-öt évvel ezelőtt-

Elveszettnek éreztem magam a hatalmas idegen pályaudvaron. Apám csak az Abszol útra tudott elkíséri, mert vissza kellett mennie dolgozni Magyarországra, és úgy gondolta, hogy egy 11 éves gyerek már fel tud szállni egyedül egy vonatra. Igen ám de a megvett jegyen nem szerepelt vágány. Vagyis igen de olyan szám volt rajta olvasható, ami az állomáson lévő egyik táblán se: 9 és 3/4. vágány.

Nyelvi korlátaim nem voltak, hiszen anyám kérésére szorgalmasan tanultam az angolt, de az állomáson dolgozó férfival mégsem sikerült megértetnem, hogy hová szeretnék eljutni.

Ekkor megláttam két fiút akik valamin nevettek. De nem is ez volt érdekes, hanem hogy mindkettőjük övébe egy-egy hasonló pálca volt dugva, mint amilyen az én pulcsim belső zsebében is lapult. "Jajj kérlek legyetek varázslók!!" Gondoltam magamban majd oda oldalogtam hozzájuk és megütögettem a hozzám közelebb eső fiú vállát, aki megfordult és a nagy lendülettel majdnem felborított. Ami persze nem is volt olyan nehéz dolog eltekintve karcsú törpéhez hasonló alkatomat. A fiúk akkor még csak 12 évesek voltak, és még bőven a mostani magasságuk alatt álltak,de így is egy fejjel fölém magasodtak.

- Szia! - Köszönt rám a fiú, amire nekem azonnal előjött az idegenektől (vagy szinte minden embertől) való félelmem.

- Sz...Szia!- Majd zavaromban felmutattam a jegyemet és némán meredtem a fiú szemébe.

-Izé... Segíthetek valamiben?-Kérdezte.

Jajj ne már most hozzá kell szólnom... Miért nem érti a jegyből, hogy mit akarok ?
-Hát szóval az van ráírva hogy ott van pedig nincs ott és nem tudom.- Hebegtem össze egy félig sem értelmes mondatot.

-Áh most már értem!-Nevette el magát a fiú. Nem gúnyosan, ahogy a régi osztálytársaim nevettem rajtam, inkább csak kedvesen. - Mindjárt megmutatjuk. Amúgy honnan tudtad, hogy minket kérdezz?

Ráböktem az övében tárolt pálcára, mire ő nagyot bólintott.

-Nem szeretsz beszélgetni mi ?-Mosolygott rám. Megráztam a fejem.-Hát nem baj mi helyetted is tudunk beszélni.-Nevetett fel és a mellette álló fiú kacsintott aki minden bizonnyal az ikertestvére. - Egyébként Fred vagyok ő pedig George.- Óvatosan kezet ráztam mindkettőjükkel.

-Amúgy siessünk mert mindjárt indul a vonat.- Szólalt meg George is.- Na szóval-ragadta meg a vállam és maga elé tolt- ott az a fal. Menj neki. - Értetlenül pislogtam rá, mire folytatta a magyarázást. - Indulj el a fal felé, de fuss neki ha félsz. Amikor odaérsz át fogsz tudni menni rajta.

Kételkedve bár, de elindultam a fal irányába, majd fokozatosan megszaporáztam a lépteimet, mikor pedig odaértem csak úgy átsiklottam rajta.  Még fel sem ocsúdtam a meglepetésből, amikor hátulról nekemjött egy  kerekes csomagszállító.

-Bocsi! Azt hittem messzebb vagy a faltól. - Nézett rám bocsánatkérően az egyik iker. Ilyenkor még nem tudtam őket megkülönböztetni.

-Semmi baj.- Legyintettem vörös fejjel.

Ekkor megérkezett a másik fiú is aki viszont a testvérébe futott bele. Most hogy mindkettőjüket végig tudtam mérni, rájöttem, hogy milyen helyes fiúkba is sikerült belebotlanom. Mindkettőjüknek vörös hajkoronával keretezett szeplős arca volt, amin csak mindig mosolyra görbülő szájuk különbözött kicsit. Mindketten magasabbak voltak mint én, és mindketten ugyanolyan vékonyak voltak.
Mélázásomból egy dundi vörös hajú nő ébresztett fel, aki a fiúkra kiáltott.

-Drága fiaim itt akartok maradni, vagy miért nem szállok már fel a vonatra?

-Megyünk már anya, csak egy kis torlódás volt. - Nevettek fel.

A fiúk után én is felszálltam a vonatra, ahol egy helyre kerültem velük, mivel a késői felszállás miatt már csak egy kabin volt szabadon. A vonatúton pedig valahogy sikerült szóra bírniuk, és életre szóló barátságot kötöttünk pár nap alatt, amit az se tudott felbontani, hogy másik házba kerültünk.

A fiúk akkor már egy éve griffendélesek voltak, én pedig év elején bekerültem a hugrabugba, ahová anyám is járt, és ahol megismertem a legjobb barátnőmet Annie Wolfot.