Haláli vagyok!

3.rész. Ismerkedés

Ha az ember az életében nem tud kezdeni semmit magával, általában nem ijeszti meg annyira a halál. Boldogan kezdi újra az egész élet dolgot egy jobb helyen. Ahol bármit megtehet, bármit megkaphat, vagy bármilyen lehet a személyisége. Az lehet ami akar, semmi stressz, meg aggódás és stb.
Hát velem nem ez van. Nagyon nem. Én szívesebben élném még a rendes életemet, úgyis, hogy nem tudnék mit csinálni. Megöl a tudat (bár már így is halott vagyok) hogy nem a rendes világban vagyok.

Egyébként ez alatt a pár nap alatt amit itt töltöttem, kezdek hozzászokni ehhez a helyhez. Annyira nem is rossz, mert végülis itt is csinálhatom ugyanazt. Olvasás, bent levés, punnyadás, és a többi.

Ez a nap is ugyanúgy kezdődött mint a többi. Kintről a fákon lévő levelek zörgése hallatszott be, közben a kávéfőző zúgott. Időközben beszereztem egy csomó dolgot, amikkel jobbá tehetném az itteni életem. Barátokra nincs szükségem, bármilyen hihetetlen is ez. Jobb szeretek egyedül lenni ebben a hatalmas házban. Még mindig nem ismertem ki rendesen a helyet, de igyekszem. Ophelia, rendszeresen jön megnézni hogy hogy érzem magam, bár senki se hívja ilyenkor, azért örülök hogy foglalkozik velem. Dexter-ről azóta egy szót se hallottam, de nem is akarok. Az hogy meghaltam már nem idegesít annyira, na meg rá se vagyok már annyira mérges, mégse szeretném ha ezt látná, mert jó érzés idegesíteni őt.

Szóval ott tartottam hogy ez a reggel is a szokásos módon kezdődött. Unatkozok, ülök a konyhában az egyik széken, ami egyébként irtó kényelmes, nézek magam elé, mint aki fel se fogja hogy mi történik, közben a kávéfőző zümmög, a finom italomat készítve. Nem vagyok az a típus aki meghalna a kávéért, de azért szeretem. Reggelenként vagy azzal, vagy egy csésze forró teával indítom a napomat.

Amint készen is lett a forró, fekete italom, bebandukoltam a nappaliba, leültem a kanapé egyik végébe, bekapcsoltam a tévét, és pihentem. Kikapcsolódtam. Nem tudom mit fogok kezdeni magammal ezen a napon is, de van egy olyan érzésem hogy egyáltalán nem lesz ugyanolyan mint az eddigiek. Kb. 2 óra múlva kapcsoltam ki a tévét, majd elindultam a konyhába hogy kivigyem a bögrémet, ami időközben üres lett. Már visszafelé indultam hogy kényelembe helyezzem magam, amikor valaki csengetett, majd az ajtó is kinyílt. Egy hosszú göndör fekete hajú lány lépett be. Az első dolga neki is az volt hogy felmérje a terepet. Hosszasan nézett mindenfelé, mikor hirtelen rám került a tekintete. Hosszú percekig néztük egymást meredten, majd ő szólalt meg elsőként.

- Hát úgy látom, hogy akkor nem egyedül leszek itt!... - mondta ki azt amit én is gondoltam.

Úgy tűnik, az a sok szoba az emeleten, nem hiába van ott. Ezek szerint még egy ember fog még rajta kívül érkezni. Remek. Nem vágytam senki társaságára, főleg aki valószínűleg egyáltalán nem hasonlít rám. Remélem azért nem lesz olyan rossz.

- én is úgy látom, úgyhogy nem tévedsz! -mondtam neki enyhén bunkón, amivel magamat is megleptem. Általában nem szoktam azokkal gonosz lenni akik nem érdemlik meg, vagy akiket nem ismerek. Úgy látszik, ez a halál dolog egészen sok új dolgot hoz ki belőlem.

- haha! Rendesnek tűnsz! Aria vagyok. Remélem azért jóban leszünk, és nem robbantjuk fel a házat.- válaszolta a lány, akit ezek szerint Arianak hívnak. Még a nevünk is hasonlít. Remélem hogy a személyisége se lesz olyan idegesítően más mint az enyém!

- Azalea! A nevem. -jelentettem ki szokásos unalommal a hangomban. -én is remélem hogy rendes vagy azért. Ha gondolod megmutatom a szobákat? Ha akarod. - kínáltam fel neki a lehetőséget hogy megtekintse a csodálatos szobákat az emeleten.

-oh! Kedves vagy! Szívesen megnézem. Egyébként rajtad kívül van még itt valaki? - tudakolta, ugyanis ahogy látom, ő se olyan nagy társasági lény.

- Senki! Más nem lakik itt rajtunk kívül. - mondtam neki érzelem nélküli hangon.

- akkor jó. -mondta majd egy kicsit közelebb hajolt hozzám hogy csak én halljam azt amit, mondani akar. - egyébként a lányt hogy hívják? - intett Ophelia felé, mert valószínűleg neki se mondta meg a nevét.

- Ophelia! magunkra hagynál, hogy meg tudjam ismerni jobban? - kérdeztem, közben Aria kérdését is megválaszolva. Ophelia bólintott egyet, és már el is tűnt a szokásos fények társaságában. Egy ideig csak álltunk egymással szemben, majd én elindultam az emeletre vezető lépcső felé, Aria meg követett. Néma csöndben lépkedtünk az üveglépcsőkön. Amint felértünk, én a saját szobám felé, Aria meg a többi szoba felé vette az irányt.

Egész délután a szobánkban voltunk. Egyébként a hangok közelségéből ítélve, Aria a mellettem lévő szobába költözött be. Szóval mindketten a szobánkban gubbasztottunk, míg én meg nem untam a falak bámulását, és át nem mentem a mellettem lévő szobába, hogy ott folytassam.

- Hali! - köszöntem kedvesen, a rám értetlenül bámuló lánynak. - Csak gondoltam - kezdtem-,hogy beszélgethetnénk. - fejeztem be mondatom, de a vége egy kicsit halkra és bizonytalanra sikeredett. Először azt hittem hogy feláll, és kiküld a francba, de végül kis késéssel ő is viszonozta a mosolyt.

- Jó ötlet! - válaszolta mosolyogva, majd rámutatott egy fotelre, hogy üljek oda. - Miről szeretnél beszélgetni? - esküszöm egyre szimpatikusabb a lány. Amúgy ötletem se volt, hogy miről beszélgethetnénk, úgyhogy csak vártam, ezzel arra utalva, hogy kezdje inkább ő a beszélést. -Hát - kezdte. Ezek szerint megértette célzásomat.-nem tudom mivel kezdjem, de akkor mondjuk azzal, hogy a nevem Aria mint tudod, és egy testvérem volt, aki már előttem meghalt. - innentől tudtam hogy nincs menekvés a depis sztorik elől. - Reméltem hogy oda kerülök, ahova ő is a halála után, de helyette ezen a helyen ragadtam. - mondta, ami nagyon meglepett. Ezek szerint nem csak erre a helyre lehet kerülni, hanem van egy másik is. - hát...a szüleim. Az öcsém halálába majdnem beleőrültek, és mellé még az enyém is...el se tudom képzelni mit érezhetnek...-folytatta, de éreztem hogy ezt a témát már hagyni kéne.

-Nem is tudom mit mondjak. Tényleg nagyon sajnállak téged is a tesód miatt, meg a szüleidet is. Nekem nincsen, vagyis nem volt tesóm, és a szüleimmel se volt jó kapcsolatom. Mindig csak magamra számíthattam. Próbáltam azért egy rendes családot alapítani, de... nem nagyon sikerült, így végül beletörődtem abba, hogy egyedül fogok meghalni, és így is lett.- Soha nem beszéltem még senkinek se az érzéseimről, de ez most egy kivétel. Úgy érzem, Ariaban megbízhatok. Hogy ő megért engem, főleg hogy neki még az én életemnél is rosszabb jutott.

- Azalea! Én is nagyon sajnálom! Nem ezt érdemelted volna. Viszont szerintem váltsunk témát! -ajánlotta fel, ami egy jó ötletnek tűnt. - Szóval. Mesélj magadról valami boldogat! - kérte, de őszintén nekem semmi boldog nem jutott eszembe akkor.

- Mesélj inkább te. nekem semmi nem jut eszembe.-mondtam, majd kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben, és hallgattam ahogy elmeséli azt hogy a legtöbb álma teljesült, hogy a szomorú dolgokon kívül egyébként tökéletes élete volt, és hogy a nagymamájával mindent meg tudott beszélni. Órákon keresztül beszélgettünk még, mikor arra lettünk figyelmesek hogy már 11 óra van. - Szerintem én megyek.-jelentettem ki egyszerűen-Már álmos vagyok. Szia! - és már indultam is az ajtó felé.

-Szia! Jó volt veled beszélgetni.- mondta, és ő is elindult az ágya felé.

-Veled is!- húztam a számat egy mosolyra. Amint beléptem a szobámba, még átvettem a pizsamámat, és már ugrottam is be az ágyba. A puha párnám érintésétől, megrezzentem, de nemsokára már el is nyomott az álom. Álmomban még mindig Ariaval beszélgettem mindenféléről. Már egyáltalán nem éreztem magam annak a magányos lánynak, aki az életben voltam. Aki senkivel se érzi jól magát, és senkinek se beszél az érzéseiről. Ugyanis lett egy barátom. El se hiszem, de ez igaz!...

Remélem tetszik! További jó estét! 😉🤗