Haláli vagyok!

4. rész. Váratlan volt!

Mióta Aria beköltözött, a túlvilági életem, teljesen megváltozott. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, és nem csak olvastam meg pihentem, hanem sétálgattam a kertben, valamint Ariaval mindenféle sütiket sütöttünk. Bevallom nem vagyok egy konyhatündér, viszont Aria egy kész profi. Vagy ezerszer kérdeztem meg tőle, hogy esetleg a földi életében nem e volt cukrász, de valamiért mindig ugyanaz volt a válasza. Tehát sokkal jobban éreztem magamat.

Ariaval mindent megosztottunk egymással, legyen az vidám vagy esetleg szomorú dolog, az első akinek elmondtuk az a másik volt. Volt egy legjobb barátnőm, egy óriási házam nagy kerttel, tehát minden szuper volt.
De. Semmi se maradhat körülöttem tökéletes, mint most se.

Egyik reggel kómásan indultam lefelé a lépcsőn, a konyha felé, hogy készítsek magamnak valami ehetőt, meg egy csésze teát, de valami furcsára lettem figyelmes. A bejárati ajtó nyitva, a konyhába vezető ajtóval együtt. Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy a lépcsőnél lévő ajtó zárva volt e mielőtt bejöttem a konyhába. Ezek mind arra utaltak, hogy valaki bejött a házba.
Sietősen elindultam Aria szobája felé, minden mást elfelejtve, és már majdnem elértem az ajtaját, amikor valaki behúzott a saját szobámba. Nem tudom ki volt az, és mit akart, de természetesen megpróbáltam ordítani meg sikítani, persze sikertelenül. Megpróbáltam megfordulni, azért hogy legalább azt tudjam, ki zavarta meg a reggeli tea készítésemet. Viszont mikor már éppen sikerült volna megfordulnom, az illető maga fordított el 180 fokos szögben, és hirtelen egy olyat tudtam volna sikkantani meglepetésemben, hogy még a konyhából is hallani lehetne. Nem tudom mit képzel ez magáról, de már kezd kiborítani.

- Helo Dexter. Miben segíthetek?!-mondtam neki gúnytól csöpögő hanggal, miközben megforgattam a szememet.

- Hali Azalea! - köszönt nekem úgy, mintha természetes lenne az amit most csinált. Kivagyok ettől az embertől, de teljesen! - örülök hogy látlak!-folytatta, amitől én késztetést éreztem arra hogy pofon vágjam, de ki kellett bírnom.

- és minek köszönhetem e váratlan, de persze "csodálatos" meglepetést?? -kérdeztem tele iróniával, mert legszívesebben elküldtem volna a francba.

- csak- kezdte- kíváncsi voltam rá, hogy milyen a kapcsolatod az új lakótársaddal! - legszívesebben a képébe vágtam volna azt hogy a lehető legjobb személyt sikerült ideküldenie, de inkább játszottam az eszét még egy kicsit.

- hát... nem tudom mit kéne erre mondanom. Talán hívjuk ide, és majd ő elmondja, hogy mennyire vagyunk jóba! -mondtam neki nyugodtan, majd elindultam az ajtó felé, de Dexter visszatartott.

- Várj! Azalea! Öhm... fölösleges ide...ide hívni...a lányt...-hát mit mondjak, egy kicsit meglepett hogy ennyire nem akarja látni Ariat, de persze nem fogok én neki kedvezni azzal hogy engedelmeskedek, ezért mintha meg se hallottam volna, indultam tovább Aria szobája felé.

- Ariaaa!! -ordítottam a lánynak olyan hangosan ahogy csak bírtam, de ami ez után következett, arra egyáltalán nem számítottam. Dexter villámgyorsan mellettem termett, neki nyomott a falnak, és mélyen a szemembe nézve, szorította a kezemet a hideg falhoz. Lehellete égette a bőrömet, tekintete mintha átlátott volna a fejemen, mintha mindent tudna a gondolataimról. Nem tudom hány, órának tűnő percig álltunk ott egymás szemébe mélyesztve a sajátunkat, csak azt tudom hogy Aria az én megmentőm lett azzal, hogy kijött a szobája ajtaján, és megzavart minket. Szerintem, ha Aria nem lépett volna ki a szobájából, én már elolvadtam volna, és az nem lett volna éppen jó számomra. Aria először engem fürkészett át tekintetével, majd figyelme, a mellettem álló fiúra esett, és érzelmei mintha megváltoztak volna. Egy pillanattal ezelőtt még csodálkozó pillantásokat vetett rám, de amint Dexterre tért tekintete, átváltott a dühös-meglepettre.