I'm afraid of you (Taekook ff)

3.RÉSZ

-Letelt a gondolkodási határ idő. -mondta mosolyogva.
-Én...én.... Mégis hogy találtál meg? -kérdeztem értetlenkedve.
-Az legyen az én titkom. Szóval, hogy döntesz?
-Tudod épp dolgozom. -próbáltam elküldeni valahogy.
-Igen tudom. Nem leszek fasz. Megvárom míg végzel aztán haza viszlek.
-Nem kell haza vinni. Van lábam.
-Nekem meg autóm és azzal gyorsabb. -támaszkodott a pultra.
-Nem egyedül lakom és a lakótrársaim nem örülnének neki, ha egy ismeretlen embert csak így felvinnék valami szerződést alá írni.
-Szóval alá írod? -húzta huncut mosolyra ajkait és nekem ekkor esett le, hogy mit mondtam.
-Nem! Vagyis.... -ha nem írom alá akkor feljelent....oh istenem....
-Megvárom míg végzel és megbeszéljük.
-Hatig vagyok. Fáradt leszel...meg én is.
-Mondj még kifogásokat. Akkor se úszól meg engem. -kacsintott, majd eltűnt a tömegben.

A további időben a munkám remegő kezekkel végeztem el, így három pohár össze is tört és kiborítottam kettő piát is.

-Mi van veled Taehyung? -jött oda Jin aggódva.
-Semmi. Ne...Nem lényeg. -mondtam miközben egy újabb pohár szilánkdarabkáit szedtem össze.
-Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz. -simított a hátamra.
-Csináltam a hétvégén egy hülyeséget és most szívom meg. -sóhajtottam.
-Tudok benne segíteni?
-Nem hiszem.
-De ugye nem vészes?
-Nem nyugi. -de igen az.
Bólintott egyet, majd folytatta a munkát.

...

Mikor végre végeztem épp ki akartam szökni észrevétlenül, de egy mellkasba ütköztem.
-Már vártalak. -mosolygott rám Jungkook.
-Tényleg nem felejthetnénk el?
-Nem. Gyere ülj be. -vezette a kocsihoz és kinyitotta nekem az ajtót.
Vonakodva de beültem. Végülis haza visz.

Csak akkor még nem tudtam hogy kinek haza...neki vagy nekem....

-Öhm... Jungkook...
-Igen? -nézett rám ártatlanul.
-Én arra lakom. -mutatta a jó irány felé -Nem erre.
-Azt hittem világos volt, hogy azt mondom haza viszlek.
-De én azt úgy gondoltam, hogy nekem haza, nem neked haza. -akadtam ki.
-Jaj nyugi már. Nem rabollak el.
-De igen Jungkook! Ez ember rablás! -kezdtem pánikolni.
-Nem, mert önként szálltál be az autómba.
-Mert azt hittem nem akarsz elrabolni! -túrtam a hajamba idegesen.
-Nem rabollak el. -mondta halál nyugodtan.
-De igen! Állj meg! Kiszállok!
-Nem. Alá írod a papírt és haza viszlek, hogy össze tudd pakolni a cuccaid amiket hozzám akarsz hozni.
-Mivan? Nem fogok nálad lakni! És ezek után nem írok alá semmit! Állj meg! -mondtam mérgesen.
Ő csak sóhajtott egyett, majd inkább gyorsabban ment.
-Oké. Hívom a rendőrséget. -vettem elő a telóm.
Ő azt kikapta a kezemből, majd az ablakot lehúzva hajította ki a telefont.
-Te eszednél vagy? -néztem rá tátott szájjal és kikerekedett szemekkel.
-Veszek neked másikat. -rántotta meg a vállát.
-Ennyi? Semmi bocs, hogy kihajítottam a telefonod a kocsiból? -tettem karba a kezeim.
-Mondom veszek másikat. Ne hisztizz már. -kanyarodott be egy nagy házhoz.
-Utállak.
-Lesz ez még másképp ne aggódj. -parkolt le, majd mind a ketten kiszálltunk a kocsiból.
-Nem lesz. -indultam meg durcásan a házba, ami kívülről is rohadt jól nézett ki, de mikor bementem valami eszméletlen volt.
-Gyere utánnam. Az irodámban beszélünk. -mondta és el is indult a lépcsőn fel.
-Te mit is dolgozol amúgy?
-Titok. -mondta.
-Ez nem fer. Te elég sok mindent tudsz rólam, én meg semmit.
-De az. -nyitotta ki előttem az irodája ajtaját.
Be is mentem egy szemforgatás kíséretében, majd körülnézés után helyet foglaltam.
-Ne forgasd a szemed többet! -ült le elém.
-Azt csinálok amit akarok.
-Nem! Ne forgasd!
-Oh talán beindulsz tőle? -hajoltam közelebb egy gúnyos mosoly kíséretében.
Szúrósan nézett rám, majd a szekrényből elő szedett egy papírt és elém tolta.
-Olvasd át.
-Most? Ez rohadt sok!
-De most beszéljük meg. Három dolgot kihúzhatsz. Persze csak, ha engedem. -könyökölt fel az asztalra.
-Egy áldás vagy hallod... -forgattam meg a szemem, mire idegesen nyúlt az állam alá, hogy a szemébe nézzek.
-Mondtam, hogy ne forgasd! -mondta ijesztő hangon, mire nyeltem egy nagyot.
Akkor nézzük ezt a papírt...