Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
— Ahol Junko a sötétségbe menekül. —
♢
Sikíts!
Junko ösztönei még mindig azt mondták, meneküljön.
Sikíts! Sikíts és fuss!
Olyan volt, mintha egy hideg kéz szorongatná, fojtogatná és kiszorítaná a tüdejéből a levegőt, de ő csak futott és lihegett, kapkodta az életet nyújtó oxigént, ahogy az apja elől futott. Őszintén, fogalma sem volt, hogy ez alkalommal mivel húzta fel. Talán már nem is volt szüksége bármiféle okra, csak látnia kellett, ahogy a vörös szemű lánya ránéz vagy neheztel rá, esetleg megforgatnja a szemét – amik igaz, hogy némely háztartásban okot adnak egy-egy sebes kézlendítésre a fiatal arc felé, náluk azonban, a Toshinori házban Jigme csak egy szúró pillantással díjazta az ilyen mozdulatokat.
Ez volt az első gyanús dolog.
Ekkor Junko lába megcsúszott a sárban; az eső a semmiből tört elő, mintha Isten elfelejtette volna és a nyolcadik napon sietve vizet szórt volna a Földre. A lány hasra esett, védve az arcát a sártól, összekoszolva ezzel bő, fehér felsőjét és világos foltokat hagyva fekete nadrágján.
– Mily' meglepő, nem igaz? — szólalt meg ekkor fennhangon Chieko, majd húzta fel a fejét a hajánál fogva. – Egész életünkben mindenki téged tartott sikeresebbnek, és most mégis te fekszel a koszban. — hajolt Junko füléhez, ahogy a méreggel telt szavakat suttogta.
Ez volt a második gyanús dolog.
Ekkor dörrent el egy fegyver. Chieko teste ernyedten a földre hullott, arccal a sár felé. Junko felugrott a földről, a szája elé kapta a kezét és elfojtott egy sikolyt; ki nem állhatta Chiekot, de a halott test és a vér látványa felkavarta a gyomrát és le kellett nyelnie a kitörni készülő hányást.
– Semmi baj. — szólt ekkor Dazai selymesen üres hangja. Kinyújtotta a jobb kezét Junko felé, ahogy leengedte a balt benne a pisztollyal. – Már nincs semmi baj.— Junko észre se vette mikor került Osamu hideg ruhái közé, de a fiú testmelege megnyugtatta és melengette az ő cidris bőrét, ahogy magához szorította és végigfuttatta az ujjait a vizes hajában. – Itt meg foglak védeni. Örökké az ölelésemben foglak védeni.
Ez volt a harmadik gyanús dolog.
♢
Junko zihálása a fejében létező sikolyainál is hangosabb volt. Megizzadt a homloka és a háta, a haja pedig úgy nézett ki, mintha egy madár az előző pillanatban tépte volna ki a hajszálai közül a fészkét. A trikó, amit Dazaitól kapott, túl nagy volt rá és lelógott róla, de ő a mellkasához szorította a térdeit és eltakarta a nem kívánatos testrészeit. Sírt; sírt és ölelte magát, mert senki nem volt körülötte, aki megtette volna helyette. Álmodott - álmodott és megijedt az álmától, amire azt hitte valóság. Valóságnak hitte az apját és a nővérét, és valóságosnak hitte Dazai meleg ölelését is, amire a leginkább szüksége lett volna abban a pillanatban.
Mikor elálltak a könnyei, az órára nézett. Hajnali fél ötkor, egy ilyen borzasztó álom után már nem volt sok kedve visszaaludni, így leengedte a lábait és a földre tette a talpait.
– Kérsz egy kávét? — szólt a hang, amitől Junkonak majd' kiugrott a szíve - visszaugrott az ágyra és maga elé kapta a takarót, de Dazait cseppet sem érdekelte a kirívó mellkasa.
– Jesszusom, Dazai-san, halálra rémítesz! — mondta Junko, azonban igazából megkönnyebbült, hogy most nincs teljesen egyedül.
– Sajnálom. Csak hallottam, hogy sírsz.
– Ilyen hangos voltam? — kérdezett vissza a lány, ahogy elkezdett szétterjedni benne az enyhe bűntudat.
– Egyáltalán nem. Insomniás vagyok, amúgy is fent voltam. — Junko nem volt ostoba, egyáltalán nem szorult magyarázatra és ez Osamu is látta rajta, így nem kezdett feleslegesen magyarázkodni. A lány sajnálta, hogy Dazainak ilyen betegségben kell szenvednie, míg a másik sajnálta, hogy még mindig félnie kellett a múltjától.
Ezek után csöndben álltak. Osamu haja nem volt kócos, csak tartotta magát a saját gyér erejével, ahogy már teljesen felöltözve állt az ajtóban. Junko vsak abban a pillanatban kezdte kényelmetlenül érezni magát a saját alulöltözöttsége miatt - Dazai tiszta ruhában, indulásra készen állt az ajtójában, míg ő egy trikóban gubbasztott az ágyon könnyektől nedves arccal.
– Zsepit kérsz? — Junko erre már bólintott. Kinyújtotta a kezét és elvette a papírt Dazai kezéből. Nem nézett a lány testére, amit már szinte alig takart a ruha - Osamu erősen a kezeikre összpontosított, majd kisétált a szobából, ezekért pedig Junko abban a pillanatban borzasztó hálás volt.
Dazai felől egyetlen hang jött; a kabátja nehéz suhogása a levegőben, ahogy megfordult és elhagyta a szobát, egyedül hagyva a benne reszkető lányt. Junko maga köré húzta a kölcsön kapott takarót és eleresztett pár könnycseppet, amíg Dazai vissza nem tért, kezében pár összehajtott, tiszta ruhával, amit valószínűleg pár beosztottjával hozatott.
