sometimes you have to do that...(jikook)

01.

Hát igen ez a nap is eljött, vissza a suliba. A végzős évemet kell megkezdenem, eléggé elgondolkodtam azon, hogyha már ez a végzős évem akkor kellene valami érdekes és izgalmas dolgot csinálni amivel maradandó lenne ez az év. Viszont a gondolkozásomat megzavarta egy puha hajkorona melynek tulajdonosa Kim Taehyung. Ez a bolond mar az életem része körülbelül 11 éve, az általános iskolában szó szerint utáltuk egymást, mert mindig valami kis apróságon kellett vitáznunk. Viszont az egyik osztálykiránduláson egy szobába kerültünk és valahogy mintha kibogoztuk volna a gordiuszi csomót, mind a ketten elmondtuk, hogy miért nem bírjuk a másikat, persze egyikőnk se tudott rendes érveket felhozni, hogy a másik személy miért nem szimpatikus. Erre rádöbbenve száznyolcvan fokos fordulatot vett a barátságunk, ennek a kirándulásnak köszönhetően lett egy olyan kiváló, megértő és nagyszájú szeretetbombám, hogy nélküle mar nem tudnám elképzelni az életemet.

Mocorogni kezdett a mellettem fekvő, én pedig ahogy mindig szoktam vetettem egy pillantást az éjjeli szekrényemen lévő kis digitális órámra, amit még anyukám barátnőjétől, azaz a keresztanyukámtól kaptam már elég régen. Nagyon furcsa visszagondolni arra, hogy ő és a fia egykor az életem legjelentősebb részét képezték, viszont egyik napról a másikra számomra ismeretlen okból felszívódtak. Pontosan emlékszem arra a napra amikor vártam az ajtóban a fiút és az anyukáját, hogy bejöjjenek azon a bizonyos ajtón amelyen az előző nap távoztak, viszont többé nem láthattam azt a sötét barna hajkoronát.

Eléggé belemerülhettem a gondolataimba, mert már csak arra eszméltem fel hogy hirtelen egy párna csapódik az arcomnak.

-Oké elég lesz Tae! -mondtam nevetve, már alig láttam a könnyeimtől ,mivel a legjobb barátom ezt a pillanatot gondolta legjobbnak, hogy nekem egy eléggé korai órában párna csatázni akarjon.

-Nah Jimin most, hogy felkeltél végre beszámolhatnál arról, hogy mi a bűbánaton tudtál annyira elgondolkodni hogy már egy párnát kelljen hozzád vágnom, az már részlet kérdés Chim, hogy mi lett a végkimenetele ennek az egésznek.- erre az eszme futtatására felkellet nevessek, mert eléggé Tae gondolkodás módon fejtette ki mit gondol a hosszas eszme futtatásomról.

-Áhh, tudod te azt Tae. Még mindig nem értem, hogy hogy tűnhetett el ilyen hirtelen Jungkook. Tudom hogy már jó pár éve történt ez az egész, de valahogy anyának és apának sem tudom elhinni, hogy nem tudnak róluk semmit főleg azt,hogy miért mentek el. -sóhajtottam egy hatalmasat.

-Figyelj, Jimin értem, hogy nagyon hiányzik neked, de nem találtunk semmilyen nyomot ami elvezethetne hozzá. Volt olyan is, hogy egész éjszaka az instát bújtuk, hogy valamilyen használható információt találjuk amint elindulhatnánk. De figyelj megkérdezem apát hátha utána tudna járni, merre lehetnek, vagy egyáltalán még Seoulban vannak-e. így jó lesz? -felcsillantak a szemeim ez a mondat hallatán. Mint tudni lehet Tae apukája a rendőrségnél dolgozik egy elég jó rangban, ez által megtudja nézni, hogy hány embernek van itt sajat lakása vagy esetleg autója azon már eltudnánk indulni.

-Jézusom Tae köszönöm szépen! - fel is pattantam a biztonságot nyújtó ágyamból és a nyakába ugrottam, viszont erre Tae nem nagyon számíthatott mivel olyan erővel ugrottam rá szerencsétlen barátomra, hogy abban a pillanatban el is dőltünk, mint egy éppen kivágott fa.

Nevetve szálltam le barátomról és elkezdtünk készülődni mivel, úgy volt megbeszélve, hogy Chan jön értünk és bevisz a suliba. Channel 11. év végén jöttünk össze nem volt eléggé meghitt pillanat amikor lekapott a fél iskola előtt, de akkor, abban a pillanatban nem nagyon érdekelt, hogy ki éppen mit gondolhat erről a momentumról. Előtte heteken keresztül udvarolgatott nekem, de ekkor még eléggé nehezen kezeltem azt, hogy nekem esetlegesen nem a lányok izgatják a fantáziámat, hanem az olyan elképesztően aranyos és kedves fiúk, mint Chan. De ahogy teltek a napok egyre jobban éreztem, hogy nekem ezt nem kell szégyellnem, mert ez teljesen normális, ha valaki megtetszik nemétől függetlenül szeretheted és támogathatod és őszinték vagytok egymással, mintha a másik feled lenne ami szerintem egy párkapcsolat elengedhetetlen része. Éppen már a farmer dzsekinket vettük fel Taevel amikor csak annyit hallottunk, hogy valaki kettőt dudál a ház előtt felébresztve az összes lakót körülöttünk. Megforgattam a szemem, de egy apró mosoly a szám szélén még is megjelent. Szóltam Taenek, hogy nyugodtan menjen előre mert még anyáéktól elköszönök és utána megyek. Éppen nyitottam volna be anyáék szobájába amikor csak annyit látok hogy éppen anya, apa felsőjét próbálja leküzdeni róla két csók között. Mikor észrevették, hogy közönsége is van a kis műsoruknak anya olyan hirtelen ugrott le apáról, hogy az ágy mellett lévő apa pólója mellé pottyant. De már csak ilyenek vagyunk mi Parkék, esünk kelünk.

-Jajj, jól vagy, drágám?-kérdezte apa és hallani lehetett az aggodalmat mégis egy kis visszafojtott nevetést a hangjában.

-Igen persze szívem, jól vagyok. -anya hangjában is lehetett hallani azt amit tipikusan ilyen kínos helyzetekben lehet.

-Bocsánat, ha megzavartam valamit csak elakartam köszönni, mert indulunk suliba.-egy huncut mosoly is oda vágtam mellé.

-Rendben kincsem.-válaszolt anya elég szűkszavúan.

-Nah, de én most már tényleg megyek. Legyen szép napotok.- ezzel a lendülettel megfordultam és az ajtót magam után becsukva még azért megjegyeztem, hogy legközelebb tehetnének mondjuk egy nyakkendőt a kilincsre, ha nem szeretnék, hogy akció közben nyissak rájuk. Erre még apa nevetését meghallottam az ajtó mögül amire anyától csak egy Jimin megszólítást kaptam, de a hangjában ott bujkált egy kínos mosoly.

Nem vagyok annyira szégyenlős vagy könnyen zavarba hozható ember, de azért, ha Channel vagyok akkor van olyan,hogy eléggé elpirulok a bókjain.

A házból kiérve, éppen szálltam be az anyós ülésre, hogy egy csókkal üdvözöljem páromat aki két napja láttam utoljára, amikor is elvesztettem az amit egy ember csak egyszer tud. A tapasztalatom annyi volt, hogy az első nem fájt annyira mint azt olvastam a neten, azt hittem sokkal jobban fog fájni, de szerencsére Chan úgy vigyázott rám, mintha egy porcelán baba lennék és ez nagyon jól esett nekem. Chan egy Jó reggelt szívemmel megspékelve nyomott még egy apró csókot a számra és elindította a járművet. Taetől még kaptunk egy olyan megjegyzést, hogy milyen nyálasak vagyunk, de ebben az aranyos pillanatban inkább nem szóltam neki semmit vissza, mivel nem akartam elrontani ezt a pillanatot.

Mikor beértünk a suliba akkor ketté váltak az útjaink, mivel Chanie nem egy osztályba jár velünk ezért neki egy másik emeleten van az osztálytermük. Ő még annak idején a sport szakot választotta, mi Taevel pedig a táncra és énekre szakosodtunk és ebből kifolyólag rengeteg tánc és hangképzés óránk van, de ha nem szeretnénk akkor nem jelentkezünk volna ide. Év végén pedig rengeteg vizsgán kell átmennünk, ha folytatni szeretnénk ezt a szakot.

Bementünk az osztályunkba és leültünk a szokásos helyünkre, ha úgy nézzük nem voltunk túl népszerűek a sulinkban,viszont nem néztek minket ki sehonnan. A tanárok viszont szerettek minket, mert Taevel talán mi voltunk itt a legjobb táncosok és ennek köszönhetően rengeteg versenyre küldtek minket a tanárok emiatt, a többiek sokszor "haragudtak" ránk, de ezt nem vettük annyira magunkra, nem azért mert annyira el lennénk szállva magunktól csak nem gondoltuk fontosnak, hogy ezzel vitát generáljunk.

Mikor meghallottuk a csengő hangját akkor pár perccel később már az osztályfőnökünket láttuk meg egy fehér ingben, fekete térdig érő szoknyában és egy magassarkúban amit már a folyosó végéről is meghallasz, mert azt a magassarkút még akkor se lehetne Yuna tanárnőről lerobbantani, ha az életéért kellene futnia, tavaly például egy végzős rácsapott a fenekére a, mert az a bolond azt hitte, hogy egy diáktársunkat látta hátulról és ilyen "kedvesen" szerette volna üdvözölni és közölni vele, hogy elvinné egy körre mint valami sport autót, de ahogy elnéztem a srácot biztos ilyen gyors az ágyban is... Na, de a lényegre térve akkora taslit adott Yuna tanárnő a gyereknek mintha nem is a tanári pályát végezte volna el, hanem valami box tanfolyamot, mondjuk benne van pakliban... és olyan gyorsasággal hagyta el a tanárnő a folyosót, hogy pár perccel később már az igazgatóiba hívatták a gyereket, én meg csak úgy néztem ki a fejemből és gondolkodtam, hogy a tanárnő, hogy juthatott el ilyen gyorsan az iskola épületének a másik felébe kereken másfél perc alatt. Azóta is rejtély nekem ez a nő.

A tanárnő belekezdett a minden év elején elhangzó dologra, viszont ekkor kopogást hallottunk és már csak arra eszméltem fel, hogy az igazgató és ő áll a tanári asztal előtt....

Ez lett volna itt az első könyvemnek az első része nagyjából ilyen hosszúságú részekre gondoltam, viszont azt még nem tudom, milyen gyakran lesznek részek. Ez attól fog függni, hogy mennyi időm lesz illetve mennyire lesz keresett az én pici könyvem. Minden építő kritikát elfogadok. :)

Köszönöm, hogy szántál rám egy kis időt és elolvastad. <3