Csendben néztem. Alszik. Mindig is szerettem ahogyan szuszog álmában és közben néha-néha nyöszörög egyet. Ez így ment fél éve. Minden éjszaka csak néztem. Ideje valami mással is foglalkoznom.- gondoltam és kisurrantam a szobából, át a konyhán ki a teraszra.
A szomszéd Agatha épp kint volt az udvaron. Ő is csak kóborolt. Megálltunk a kerítés mellett. Minden éjszaka itt kötöttünk ki, amióta ébren töltöm az éjszakákat.
-Szervusz Agatha! Hogy telt a napod?
-Szervusz gyermekem! Remekül. John megint nekiállt új darabot írni és segítettem neki benne. Most alszik. Úgy zeng tőle a ház, hogy képtelenség mellette megmaradni. James is alszik?
-Igen! Mint a tej. Ma festett. Újabb portré... rólam.
-Ez már hányadik?
-Nem is tudom. Harmincöt? Harminchat?
-Nagyon megihleted, úgy gondolom.- mondta mosolyogva Agatha és kacsintott egyet.
-Igen, azt hiszem...de valahogy úgy érzem, hogy ez így nem jó.- mondtam. És valóban így éreztem.
Fél éve még örültem, hogy megihlettem Jamest. Egyik vázlatot skiccelte le a másik után. Egyik festmény után született meg a másik festmény és mindegyiknek én voltam a témája. De fél év után még mindig ugyanott tartottunk. James rólam készített akvarelleket, olajfestményeket, pasztelleket, grafikákat. Minden mást elhanyagolt. És ez aggasztott.
Agatha megértően bólintott.
-Tennem kell valamit. Most mennem kell Agatha! Holnap találkozunk.
Már tudtam, hogy mit kell tennem. Bármennyire is féltem tőle...
Folyt.köv.2.
