Azzal beszaladtam a házba, be a szobába, ahol James még mindig olyan édesen aludt. Haja kócosan omlott a vállára. Fél éve nem vágatta le, de még így is jól nézett ki. Óvatosan fölé hajoltam és megcirógattam az arcát.
-James! Édesem! Nyisd ki a szemeidet!- suttogtam neki lágyan és tovább cirógattam az arcát. Lassan nyitotta ki a szemeit. Csodálatosan kék szemei voltak és az illata...- Helló édesem! -mosolyogtam.
James szemei először álmosan pislogtak rám, majd lassan kinyitotta őket és zavartan nézett rám.
-Álmodom?- kérdezte álomittas zavarban.
-Nem! Beszélnem kell veled James!... És kérlek, ne szakíts félbe!- tettem az ujjaimat az éppen újra megszólalni készülő ajkaira. -Édesem!... Ideje, hogy élni kezdj! Nemcsak a festészet van a világon!... Kint vár a boldogság, az élet! Használd végre, kérlek!
-De...
-Nincs de, James! Ideje, hogy elengedjük egymást! Keress új ihletet! Keress új élményeket! Szerezz új emlékeket! Találd meg az igazi boldogságot! Kérlek! Csak ennyit kérek Tőled! És hidd el végre, hogy ez nem a te hibád!...
-De...az...enyém...- nyögte fájdalmasan és a feltóduló emlékek könnyeket csaltak a szemeibe.
-Nem!...Nem a tiéd! ...Hidd el édesem! Nem tehettél volna semmit. Nekem csak ennyi jutott! A betegség győzőtt le, nem te öltél meg! Könyörgöm édesem! Ideje, hogy elhidd végre, hogy nem-a-te-hibád!... Mindig szeretni foglak de azt akarom, hogy igazán boldog légy! És hogy, ...megbocsáss végre magadnak! Megteszed ezt értem, magadért, értünk?
James hangtalanul bólintott és a próbálta megfogni a kezemet.
-Köszönöm James!...Élj boldogan! Nagyon, nagyon, nagyon boldogan!...-suttogtam mosolyogva és az utolsó szavaknál már éreztem, hogy lényem lassan szétoszlik.
Felszabadultam és felszabadítottam Jamest!
Végre elkezdhet élni!
Folyt.köv.3.
