💜 Tűzön vízen át -Kézilabda és szerelem- 💜

1. Rész

Az utolsó egyenletet már hússzor elkezdtem még többször be is fejeztem de az Istenért sem akar jó lenni a végeredmény.
Oldottam meg egyáltalán valaha magamtól másodfokú egyenletet? Inkább hátradőlök az ágyamban és gondolkodni kezdek az életemen.
-Megyek inkább edzésre. - döntöm el hamar, pedig ma megbotlottan a lépcsőn, kiment a bokám és úgy döntöttem nem veszek részt a délutáni foglalkozáson.
De azt hiszem mégis inkább mint a matematika.
Fanninak gyorsan megírtam a Messenger üzenetemet és felkaptam a hátizsákom.
Anya szúrósan nézett utánam mikor elhagytam a nappalit.
-Klaudia? A bokád meg is javult? - kérdezte.
-Hát nem, de valahogy csak kihúzom az edzést. Majd szólok Erika néninek, hogy néha leülök. Muszáj elmennem még a végén megoldok egy egyenletet. - viccelődök.
-Pihenned kellene...
- Nem. Valami azt súgja ma mennem kell.

Megfordulok és kilépek a levegőre. Arcon csap a tavaszi szél és elindulok a kapu felé.
Fanni hamar ideért.
-Csak nem direkt erre vetted az irányt? - kérdezem
-Tudtam, hogy jönni fogsz. Még sosem maradtál ki egy edzésről sem.
-Azért 38 fokos lázzal nem szoktam eljönni.
-Dehogynem! Egy állat vagy.

Beültünk a sport kocsimba és elindultunk a csarnok felé. Kiszálltunk a szokásos helyünkön. Még van 20 perc a kezdésig autómatikusan nyomkodni kezdtük a telónkat az autóban.
Akkor vettük le a tekintetünket a készülékekről, mikor egy fekete Mercedes Benz parkolt le mellénk.
-Hát ezzel meg ki jött? - kapta fel a fejét Fanni.
-Biztosan az Ivett az új pasijával. Minden héten új kocsival jönnek. - gúnyolódtam.
Fanni olyan közel hajolt hozzám hogy majdnem lefejelt.
Mindketten sunyorgatva néztük az autó pilótáját de annyira sötétek voltak az ablakok hogy nem láttunk be rajta.
-Jó, ne figyeld annyit! - parancsolok a barátnőmre.
-Jah, menjünk! Át kell öltözni.
-Nem várjuk meg míg kiszáll? Megesz a kíváncsiság. - harapok az alsó ajkamra.
-Akkor azt hiszi irigyek vagyunk! Gyere már!
Felkaptam a hátizsákom és elindultam a csarnok felé. Még mindig nem szállt ki senki.
Beléptünk az öltözőbe. Ivett már át volt öltözve, a radiátoron nyújtotta a lábát.
Fannival egymásra néztünk majd mi is átöltöztünk. A teremben nagy volt a lárma, senki nem hiányzott.
-Hallod, mindenki itt van. Nem közülük van annak a luxus autónak a tulajdonosa.
-Hm szerintem engedjük el a dolgot.
- Már megengedtük vízzel a kulacsainakat mikor bementünk a csarnokba. A bokám igencsak fájt, azt éreztem kb a 15. Percnél már a padon fogok ücsörögni. Szerencsére Erika néni nem csinált belőle sosem ügyet azt is nagyra értékelte, hogy egyen talán eljöttünk.
Beálltunk a sorba, és azon kaptuk magunkat, hogy nyüzsgünk mint a legyek, de Erika néni még sehol.
Ránézek a fali órára. 10 perce késik. Sosem szokott. A padon szokott ülni és szotyizni míg fel nem állunk a tornasorba.
Furcsa volt a pillanat, olyan volt mintha valami megváltozott volna körülöttünk.
Mert így is volt.
Az ajtón nem Erika néni lépett be, hanem egy magas erős testalkatú kékszemű, szörnyen jóképű és domináns beállítottságú férfi lépett be.
A szemek rá szegeződtek, azonnal csend lett.
A férfi mindenkin végignézett.
-Hű de sokan vagytok. - kedvesen elnevette magát.
-Jó napot. - köszönt a csapat, velük együtt én is.
-Hát ez meg ki a tököm? - kérdezte Fanni. Nos ő nem volt szívbajos.
Megrántottam a vállam.
A férfi megállt előttünk. Akkor látom, hogy edző ruhába érkezett.
-Sziasztok én Zsolt vagyok. Erika néni helyett jöttem. Egyenlőre a mai napot helyettesítem de lehet hogy így is maradunk. Az a kellemetlenség történt hogy Erika néni a nap folyamán rosszul lett és most kórházban van. Egyenlőre annyit tudni az állapotáról hogy súlyos lehet nem tud visszajönni többet.
Tudom, hogy kellemetlenül érint titeket, nagyon szerettétek.
A tömeg harsogni sugdolózni kezdett volt aki sírt is.
-Bízzunk a legjobbakban, viszont nekünk haladnunk kell. Erika néni mondta, hogy kitartó erős csapat vagytok külön megbízott hogy készítselek fel titeket a meccsre ami hamarosan kezdetét veszi. Szerintem hamar összebarátkozunk, a neveket majd úgy tanulom meg ahogy ismerkedünk. Ha felsoroljátok úgysem jegyzem meg. - elnevette magát és kivillantak fehér fogai.
Libabőrös lettem, de nem tudtam eldönteni hogy a mosolyától vagy a hírtől amit Erika néniről kaptunk.
-Sok időnk nincsen, mindenki futás egy labdáért.
Fannival összenéztünk és elindultunk a szertár felé.
-Istenem milyen helyes! - áradozik a barátnőm.
-Hogy tudsz erre figyelni? Hallottad mit mondott Erika néniről?
-Persze. Szörnyű!
Megrázom a fejemet majd visszaindulok a csarnokba. A bokám szörnyen fáj mintha egy kést szúrtak volna bele.
-Szuper lányok, gyorsak voltatok. Labdavezetés indul a túlsó vonalig. - adja ki hamar az utasítást.
Elindulok vezetve a labdámat ám az első pattintással a lábamba elakad a labda és félremegy.
-Mi a f...- káromkodom el magam félhangosan. Ilyen még sosem történt.
Ránézek az edzőre, látom hogy észrevette a bénázásom.
Kínomba elnevetem magam, elfutok a labda után majd felsorakozok a többiekhez.
-Jó, még egy kör lányok! - kiált erélyes hangján.
A bokámba még egy nyilalás érkezett. Most már kifacsarodott a könnyem.
-Mi a baj Klau? - kérdezte lihegve Fanni.
-Nagyon fáj a bokám.
-Szólj! Ülj le!
Ránézek az edzőre. Végülis rendesnek tűnik.
Bólintok majd szaladni kezdek feléje. Ahogy közeledek egyre jobban látom milyen jóképű. Na már csak az hiányzik hogy dadogni kezdjek neki.
-Elnézést. Volt ma egy kis bokaficamom. Nem ülhetnék ki?
-Eddig szépen ment a futás. Dolgoztatni kell és elmúlik! - mondta egyhangúan.
-De tényleg nagyon fáj.
-Na irány vissza a sorba, nincs nyavajgás. -meglökte a vállamat mint egy állatnak hogy irány vissza a csordába.
Szólni sem tudtam, visszafutottam Fanni mellé. A többiek elég furcsán néztek rám vajon mit akarhattam.
-Na? - kérdezte Fanni.
-Fuh ez egy bunkó f@sz. - káromkodtam el magam pedig sírni tudtam volna. -Erika nénit akarom. - morogtam mint egy gyerek.
-Nem engedi hogy leülj?
-Nem hát. Majd ha elájulok talán elhiszi.
-Kapja be!
-Jah, ee jó nagyot. - elnevettem magam legalább addig is ezen nevettem és nem a fájdalomra figyeltem.
Az edzés további része azzal telt, hogy keményebbnél keményebb feladatokkal árasztott el minket az új edző. Minden alkalommal szúrósan néztem rá ha találkozott a pillantásunk de nem igazán érdekelte.
Már patakokba folyt rólunk a víz, a bokám bedagadt és akkor fújta meg az átkozott sípját mikor már 10 percel az edzés vége után voltunk.
Inni sem mertem lemenni a pályáról, de nem csak én, senki sem.
Szigorúbegy edzőt kaptunk úgy érzem. Nagyon kifulladtam.
-Mára vége lányok, egészségetekre holnap találkozunk!
-Mindenki elköszönt majd mint a méhraj elindultunk a kijárat felé.
Hangosan és érthetően szólt utánam.
-Hé. Boka fájós!
Mi a p..csa?! Most tényleg így szólított meg?
Olyan hülyén néztem hátra hogy éreztem a tekintetemen.
-Klaudia. - mondtam mikor tudatosult bennem hogy engem néz.
-Gyere ide. - nevetett. Na így már barátságosabbnak tűnt .
Közeledni kezdtem feléje. Nem szóltam hiszen most nem nekem volt mondanivalóm. Nyugodtan és kíváncsian néztem a szemébe.
-Mi történt a lábaddal?
-Elfogytak a fokok a lépcsőn. És... elestem.
-Ejjnye. - összekulcsolta a kezét maga előtt. Ennyit mondott aztán hallgatott.
Akartam hogy mondjon még valamit. Ahogy ott álltam vele szemben valami nagyon furcsa érzés kerülgetett. -Az csak egy lépcső nem fogsz azért üldögélni.
Mi? Ha tudná hogy sose üldögélek a kispadon. Mondjam vagy ne mondjam? Mondom!
-Nem szoktam üldögélni! Szeretem az edzést.
-Azt látom hogy kicsit le vagy maradva a többiektől de ne aggódj csiszolunk rajta! Na irány haza! Igyál sok vizet!
Rámkacsintott. Rámkacsintott él hátat fordítva elment.
Mi? Le vagyok maradva a többiektől. MB1-be készültem kikérem magamnak! Én voltam az első, a legjobb a legkitartóbb!
A hülye bénázás az elején meg ez a boka fájdalom is. Ilyen hamar ítélkezik? Majd megmutatom én neki legközelebb .
Mérgesen és fortyogva hagytam el a csarnokot.
Nem is ismer fogalma sincs róla hogy én igazából milyen jó kézis vagyok!
Fuh de nem tudott ez megfordulni bennem!
Tudtam, éreztem hogy ma el kell jönnöm az edzésre de azt is tudtam hogy valami meg fog változni a következő napokba.