Egy barátság kezdete

1. fejezet

Herczeg Ádám és Róka Máté barátsága mára már megtörhetetlennek tűnik, senki és semmi nem választhatja szét őket, még azok sem, akik rossz szemmel nézik a barátságukat, és még a néhai veszekedéseik sem. Ám ez nem mindig volt így. Körülbelül egy-másfél éve még alig ismerték egymást. Csak annyi volt a kettejük közti interakció, hogy egymásra néztek, illetve tudták egymás nevét.

Közelebbről csak az egyetem után ismerkedtek meg, de ez az ismeretség - mint általában véve mindegyik másik is - nem indult zökkenőmentesen.

Herczeg Ádám és Róka Máté teljes ellentétei voltak egymásnak. Ádám szinte kitűnő tanuló volt, és majdnem mindenben jeleskedett, népszerű is volt. Amit viszont annyira nem szeretett, mint ahogy azt sokan gondolták. A három fős baráti köréből sem tudta biztosra, hogy mindannyian tényleg a barátai-e vagy csak a népszerűsége miatt voltak vele. Csak egy valakiről tudta biztosan, hogy tényleg a barátja. De idővel a másik két fiú is bebizonyította, hogy teljes mértékben megbízhat bennük.

Máté ezzel szemben egyáltalán nem volt jó tanuló. De nem feltétlenül azért, mert nem értett valamit, csak egyszerűen lusta volt tanulni, nem volt, mi motiválja.

Normális esetben ők ketten sohasem kerültek volna közelebbi ismeretségbe. Mivel nem egy szakra jártak, és Máté egy évfolyammal Ádám alatt járt, így erre nem volt lehetőségük. Nem mintha annyira meg szerették volna ismerni a másikat. Rókának tökéletesen megfelelt a magányos farkas szerep, akinek nincsenek barátai. Herczeg pedig nem szeretett volna egy olyan balhés sráccal összebarátkozni, mint Máté. Az ismerősei és barátai óva intették őt Mátétól, amit teljességgel meg is értett. A másik fiú nem éppen egy rendes, megbízható személy benyomását keltette, és nem úgy tűnt, mintha ezt annyira bánná.

Viszont Ádám sokszor elgondolkodott azon, vajon tényleg ezt akarja-e a másik. Úgy gondolta, mindenkinek szüksége van barátokra. Bár ő sem jeleskedhetett sokkal, de úgy volt vele, inkább legyen kevés, de megbízható, igaz barátja, mint egy sem.

Egyetemi évei végefelé sokszor gondolt Mátéra, annak ellenére, hogy nem akart foglalkozni a másik fiúval, és ezt utálta. Nem értette, miért érdekli ennyire, hogy mi van Mátéval, holott nem is ismerték egymást.

Mikor a társaival volt, az elterelte a figyelmét, de mikor újra egyedül volt a gondolataival, azok folyton visszatértek Mátéra.

Ám, mikor elvégezte az egyetemet, már sokkal inkább arra szeretett volna koncentrálni, hogy egy olyan munkahelyet találjon magának, ahol igazán jól érzi magát, és azt csinálhatja, amit szeret, így ekkor már nem igazán volt ideje és energiája a másik fiúval foglalkozni. Majd, mikor körülbelül az egyetem után fél évvel talált egy ígéretesnek tűnő állást, azonnal élt a lehetőséggel, és miután felvették, - egyelőre gyakornoknak - azonnal megszerette. Idővel állandó tagja lett egy remek csapatnak. Ő is üzletkötéssel foglalkozott, mint a szülei, de nem azért ment erre a pályára, mert ők is ott dolgoztak, hanem mert tényleg ezt szerette volna csinálni, és a szülei teljes mellszélességgel támogatták őt.

Máté olyan szakra járt, ami hasonló közegben mozgott, mint Ádám, de ő sokkal inkább a gyakorlatiasabb szakmákat szerette. Utált folyton a tankönyvek és jegyzetek végeláthatatlan sorai fölött görnyedni, és a tananyagot magolni. Sokkal szívesebben foglalkozott azokkal a tantárgyaival, amik az elméletet átvitték a gyakorlatba.

Ezekből a tantárgyakból - annak ellenére, hogy itt is volt elmélet, és általában abból volt a számonkérés is - rendszerint négyesei és ötösei voltak, elvétve néhány hármassal. Ezzel szemben a száraz, csak elméletes tantárgyakból éppen hogy meglett a kettes. De összességében, mindenki elképzelésével szemben, szeretett erre a szakra járni. Csakúgy mint Ádám a sajátjára.