Gyógyító csókjaid [ wowkwan ] ✓

hatodik fejezet

A sterilizált, kopár kórteremre szinte tökéletes némaság borult, amit egyedül a gépek halk pittyegése tört meg. Ez a meghatározott időközönként ismétlődő hang volt az egyetlen dolog, ami megmutatta hogy a hófehér, sápadt arcú fiú még halványan, de életjeleket ad. Orvosok és ápolónők tüsténkedtek körülötte odabent, míg kint, a váróteremben elfojtott beszélgetés és halk szipogás zaja visszhangzott.

Junhee épp frusztráltan fel alá sétálgatott a folyosón, miközben suttogva telefonált a menedzserükkel arról, hogy Wow kórházba került, amikor is az egyik orvos kilépett a kórteremből és a négy várakozó taghoz fordult.

— Nem tudom, hogy mennyit tudnak a beteg állapotáról, de Kim Sehyoon úr hanahakiban szenved és sajnos az állapotba válságos. A vizsgálatok alapján körülbelül három hónapja lehet beteg.

Jun megpillantva az orvost gyorsan letette a telefont és még pont sikerült meghallania a fehér köpenyt viselő férfi utolsó szavait. Közelebb lépett hozzá és megszólalt:

— Tudomásaim szerint szinte napra pontosan három és fél hónapja jelentkeztek az első tünetei – suttogta elgyötört hangon a leader.

Az orvos rosszalló tekintete kristálytiszán elárulta, hogy mi a véleménye arról, hogy ennek tudatában sem hozták be Sehyoont semmiféle kezelésre. A leader mondatát meghallva az addig frusztráltan hallgató Donghun is felpattant a fehér kórházi székről és mellkason lökte Junt, majd emelt hangon szegezte neki a kérdést:

— Mi a franc, Junhee?? Te tudtál erről? Mégis mikor szándékoztad ezt elmondani nekünk? Bassza meg, ha valami komolyabb baja lesz, komolyan mondom, kiheréllek – túrt feszülten a hosszú hajtincsei közé és gyilkos tekintettel meredt a leaderre. Chan még sosem látta egyiküket sem ilyen feszültnek, Donghunt sem hallotta káromkodni, így egészen apróra húzta magát ültében és rémülten figyelte az eseményeket.

Jun megtörten meredt maga elé az őt bámulók tekintetének kereszttüzében és szemeibe könnyek szöktek, belülről pedig csak úgy mardosta a tehetetlenség és emésztette a bűntudat. Mégis mit kellett volna csinálnia, hogy ne kössenek ki ebben a lehetetlen helyzetben? Lett volna erre bármiféle megoldás?

— Van esély arra, hogy felépül? – kérdezte Jun remegő hangon az orvostól, kiszakadva az önmarcangoló gondolatok közül.

A fehér köpenyt viselő férfi szemébe szomorúság szökött. A munkája egyik legmegterhelőbb részének tartotta azt, amikor a páciensek hozzátartozóival közölnie kellett, hogy szerettüknek nincs esélye a túlélésre.
Sajnálkozva rázta meg enyhén a fejét.

— A betegben a hanahaki már annyira előrehaladott stádiumban van, hogy az egész tüdejének felületét Myosotis sylvaticák fedik. Ha megműtenénk, akkor valószínűleg az egész szerve helyrehozhatatlanul roncsolódna, de ha nem, akkor is biztosan belehalna a vérveszteségbe. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de semmit sem tudunk tenni érte.

Yuchanból feltört a zokogás, hangosan sírva temette kezeibe az arcát, Jun és Donghun szemeiből is könnyek szöktek ki, végigszántva hófehérre sápadt orcáikat. Egyedül Byeongkwan meredt teljesen kifejezéstelen arccal maga elé, mintha nem is lenne magánál és egész testében reszketett, mint a nyárfalevél.

— Doktor Úr! – Junhee nem törődve az általános illemszabályokkal és a másik magánszférájával ragadta meg az orvos kezét kétségbeesetten. – Ha... Ha van valamennyi esély arra, hogy az, akit szeret viszonozza az érzelmeit, meggyógyulhat?

Az orvos tétovázva aprót bólintott a kérdésre.
— Ha sikerül magához térnie és tudatosítania magában azt, hogy az érzései viszonzásra leltek, még mielőtt a betegség teljesen felülkerekedik rajta, akkor pár hétig tartó rehabilitáció után teljesen felépülhet – kezdte a magyarázatot, majd folytatta is az esetleges negatív végkimenetellel. – Viszont hiába hozzák ide azt, akit szeret, nem tudják hazugságokkal átverni és mesterkélve meggyógyítani. A kórról a szakértők sem tudnak sokat, de annyit igen, hogy rémisztően érzékeny és szelektatív, tehát a színlelés leghalványabb jelére is felerősödhetnek a tünetek, ebbe pedig belehalhat a páciens. Most már csak a teljesen őszinte szerelem az, ami képes legyőzni a betegséget, szóval az ő érdekében kérem, hogy csak akkor hozzák ide a szerelmét, ha teljesen biztosak abban, hogy viszonozza az érzelmeit. Egy hajszálnyi hiba, vagy bizonytalanság a másik fél érzésiben a beteg életébe kerülhet.