Gyógyító csókjaid [ wowkwan ] ✓

első fejezet

Kettő szenvedéssel teli hónap telt el azóta az éjszaka óta, amikor Sehyoon az első szirmok láttán diagnosztizálta magát hanahakival.
És nem, ez nem az a fajta nevetséges diagnózis volt, mint amikor az ember alkalomadtán felnéz a Googlere amiért viszket a kislábujja és bepánikol, mert egy rendkívül értelmes oldalon azt írják hogy ez az agydaganat egyik tünete.

Nem, Sehyoon abban a pillanatban amikor megpillantotta a virágszirmokat egyértelmű következtetést vont le, hiszen ismerte korábbról a betegséget, bár akkoriban nem ő, hanem egy közeli barátja kapta el. Jól tudta, hogy semmi más nem jár ilyesfajta gyönyörű, de fájdalmas és gyilkos tünetekkel.

A hanahaki következtében a beteg kezdetben csupán virágszirmokat köhög fel, majd minél előrehaladottabb stádiumba ér a betegség, annál inkább súlyosbodnak a tünetek. Egészen addig, míg az áldozat tüdejét teljesen ellepik a viszonzatlan szerelem miatt növekvő virágok és fulladásos halált hal...

───── •⋅✿⋅• ─────

Sehyoon az idő előrehaladtával szép lassan beletörődött az egyre romló állapotába. Mindennapossá vált számára, hogy reggelente – bármily' röhejesen hangzik is – egy fél virágboltot köhög fel, az, hogy egyáltalán nem kap már tisztán levegőt, ahogy az is, hogy a felöklendezett virágszirmokat egyre nagyobb mennyiségben lepi el a saját vére.

Viszont ami ezeknél is komolyabb nehézséget okozott neki az az volt, hogy a többiek elől elrejtse a betegségét. A közös étkezések, a közelgő comeback miatti stúdiózások, gyakorlás gyakorlás hátán és a minimum heti rendszerességgel forgatott live-ok mind megnehezítették a dolgát.
Egyre nehezebben tartotta vissza a néha rátörő rohamokat. Ha mégis elhatalmasodott rajta a köhögés miközben a többiek is mellette voltak, akkor ajkait szorosan összepréselte és a szájüregébe köhögte fel a szirmokat. Utána - bár tudta hogy valószínűleg csak ront vele a helyzeten - lenyelte őket, mivel nem akarta hogy a barátai bármire is rájöjjenek.

───── •⋅✿⋅• ─────

Egyik reggel ismételten arra ébredt, hogy nem kap rendesen levegőt. Kirohant a mosdóba – ami az elmúlt hónapokban szinte törzshelyévé vált – és annyi virágszirmot köhögött bele a wc-be, amennyit csak tudott, hogy egy kissé megtisztítsa a légutait.

A betegség kezdetén még nem volt szíve kidobni őket, hisz arra a fiúra emlékeztették őt, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett. Akkoriban gondosan ügyelve, hogy egy se hulljon félre, az éjjeliszekrényének fiókjába helyezte őket. Viszont mióta a szirmokat vérrel keveredve kezdte felköhögni, már csak egy keserű mosollyal arcán lehúzta őket a wc-n.

Miután kicsit összeszedte magát, az első dolga az volt, hogy az éjszaka folyamán arcára és a hajába tapadt szirmokat is összeszedegesse. Mikor végzett, a markába pillanatott és keserűen elmosolyodott. Mily' gyönyörű és könnyed teremtmények a világszirmok, s mégis, képesek egy ember életét romba dönteni...

Ezek után úgy ahogy volt, pizsamában és mezítláb indult meg a konyha felé, ahol a csapattársai épp reggeliztek. Néma csendben sétált oda az asztalhoz és lerogyott a székére.

— Hyung, jól vagy? Megint olyan sápadtnak látszol – fordult felé pár perc néma figyelés után aggódóan Chan.

Majdnem minden egyes reggel megkérdezte tőle ezt valaki, ő pedig minden alkalommal mosolyt erőltetett az arcára és pontosan ugyanazt a választ adta:

— Jól vagyok, ne aggódjatok értem.

───── •⋅✿⋅• ─────

Szabályosan undorodott magától amiért nap mint nap hazudott nekik. De nem volt szíve ahhoz, hogy elmondja, haldoklik és talán csak hetei, sőt, napjai vannak hátra. Az utolsó pillanataiban boldog emlékeket akart szerezni velük és nem felesleges fájdalomnak kitenni őket, hiszen már meghozta a döntést; a halált választja a műtét helyett.
Szóval épp elég, ha csak egyszer éri őket fájdalom, amikor majd feladja a küzdelmet, nem igaz?

Addig pedig, bármennyi kínnal és nehézséggel jár is, mindent bele fog adni hogy teljes értékű tagja legyen a bandának és ne hátráltassa, hanem segítse őket az új album készítésében.

•⋅✿⋅•