𝐃𝐚𝐧𝐜𝐢𝐧𝐠 𝐖𝐢𝐭𝐡 𝐓𝐡𝐞 𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞 •𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫•

𝐏𝐫𝐨𝐥𝐨𝐠𝐮𝐞

A három jóbarát vihogva szaladt végig a falucska főutcáján. Az első sikítozva menekült, a második röhögve követte. A sereghajtó dühösen kiabálva, barátait szidva rohant utánuk, szájából egyre trágább szavak távoztak. A hangoskodás felverte a település lakóit, a legtöbben ásítozva tárták ki ablakukat, ébresztőjük után kutatva. Vásárnap alkalmából már jópáran a fapultjuk mögött várakoztak a bőkezűen költekező ügyfeleikre. A verseny éllovasa vigyorogva kapott el három almát egy kosárból, majd egyikbe beleharapva elslisszolt. Az őt követő sűrűn bocsánatot kért az árustól, de egy pillanatra sem lassított. A szőke, a leghátsó szitkozódva ürítette ki zsebeit, egy adag aprót szórva az asztalra, a mérges eladó elé.

- Rohadt kölykök! - rázta öklét, miután a harmadik is otthagyta.

- Idióták! - érte be társait.

- Tessék - dobott tenyerei közé egy méretes, érett almát.

- [T.N]! - fordult a vörös az almatolvaj felé.

- Eijiro? - rágcsált kisgyerek módjára, ujjain végigfolyt a friss, édes lé, melyet az alma árasztott magából.

- Az étkezésed egy cseppnyit ellentmond a származásodnak - forgatta szemeit a verseny vesztese.

- Hadd fejezzem be, Katsuki! - hajolt előre a vörös, hogy lássa a lány másik oldalán ácsorgó fiút. - Mondd, hogy nem hagytad otthon a belépőkártyát! - pislogott barátjára.

- Itt van - kotorta ki ingje zsebéből a vastag, tenyérnyi méretű lapot, büszkén lóbálva maga előtt.

- Te komolyan elloptad anyád kártyáját? - puffogott Katsuki. - Őrült vagy!

- Ez? Apámé - húzta még szélesebbre vigyorát. - És kikérem magamnak... Csak eltulajdonítottam - vihogott.

- Édes istenem - lendítette karját a mellette álló fiatal felé, nem tiktolt szándékkal jelezve, agyon üti.

[T.N] kuncogva kerülte ki a végzetes csapást, hunyorogva kémlelt előre. Kezét kinyújtotta előre, mintha csak egy útjelző táblának állt volna.

- Most van őrségváltás. Gyertek, Az Iida család kisebbik fia most váltotta a szokásos dagi őrt.

- Értem én, hogy a kártya kiváltságos helyzetbe hoz, de apád nevén van, ráadásul be akarsz vinni magaddal két embert. Mégis mi a terved, hogy bejussunk? - támadta le Katsuki.

- Egyébként is, mi hárman pont nem úgy nézünk ki, mint akik a királyi könyvtárba járnak okosodni - nevette ki saját nyomorát Eijiro.

- Megoldom, csak gyertek már! - ragadta meg a két fiú kezét, erőszakosan elrángatva őket.

Végig trappoltak a földúton, cipőjük talpa felverte a port. A nyári szárazságnak köszönhetően a kitaposott út mentén csak gyér fűcsomók sárgállodtak, az eső hiánya kiült a környezetre.

A három bajkeverő lassacskán megközelítette a félelmetesen magas falakat, a parasztház méretű, masszív fakaput, és az előtte büszkélkedő lovagot. A velük egykorú gyakornok vigyázban állt, izmai megmerevedtek. Állát enyhén megemelte, ezzel is mutatva felsőbbrendűségét. Szemeit a közeledő, potenciális behatolókra meresztette, alaposan végig mérte az érkezőket.

A középen lépkedő, társait ráncigáló lányon megakadt tekinktete, először csapzott, fészekre hasonlító haján, majd a valaha fehér, elegáns ingjén, melyet már poros foltok borítottak, vádliig érő vörös, gyűrödésekkel teli szoknyáján. Végső soron topánkáját bámulta meg, amelyben a lány úgy flangált, mintha pár fillérélt vették volna, pedig igen sok munkát fektethettek bele, hogy pontosan illeszkedjen lábára.