𝐃𝐚𝐧𝐜𝐢𝐧𝐠 𝐖𝐢𝐭𝐡 𝐓𝐡𝐞 𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞 •𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫•

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐕𝐈𝐈.

Istenítve az ismeretlen fiút, és még jobban megutáltatva velem, aki még csak nem is ismeri.

A beszélgetés témái egyre szaftosabbá váltak - legalábbis anyámnak -, miután még ketten érkeztek. Mindketten a városunkban laknak, de csak látásból ismerem őket. Nálunk is megfordulnak párszor, anyám teadélutánjain. Ilyen alkalmakkor inkább elmegyek Katsukiékkal valahova, vagy kilovagolok Shesha hátán. Addig sem kaphatnak el a házasság témával.

Az egyik asszony a Monoma családból származik, mint megtudtam, van egy fia, aki nagyjából egyidős Hitoshival. Elvileg megtalálták már jövendőbelijét, de fény nem derült a lány kilétére. A másik nőnek valami betegsége van, ami miatt nem szülhet gyermeket, így valószínűleg a miénk lesz a vagyonuk, ugyanis a szüleim már pályáznak rá, és csendben beférkőznek a pár bizalmába. Gyűlölöm azt az önelégült képüket, mikor a pénzszerzésről diskurálnak. Hát nem elég az, amit a palota kincstárából kapunk, vagy ami folyik be a borászatból?

A nők közben kitárgyalják apám vállalkozását is, és agyon dicsérik a bort, amit a királyság minden területére eljuttatunk. Anyám vigyorral az arcán fogadja a bókokat, de nem köszöni meg. Ezen helyen a köszönet felér az életünk eladásával.

A királynő és a hercegnő csendben fülelnek, nem túl beszédesek. Vajon minden teadélután így telik, hogy a nemes asszonyok pletykálnak, a legbefolyásosabb pedig csak hallgatja őket? Érdekes. Vajon annyi az egész, hogy nem jut szóhoz, és hagyja beszélni azokat, akiknek több mondanivalója akad, vagy később hasznosítja ezt az információt, és a sajátjait megtartja magának?

Kedvesnek tűnik, de itt semmi sem az, aminek látszik. Mióta a férje uralkodik, nem. Egyre jobban ficergek a párnámon, úgy teszek, mintha meg kéne látogatnom a mellékhelyiséget. Amint feltűnik a hercegnőnek, a füléhez hajolok.

- Fuyumi hercegnő, megmutatná kérem a mosdót? - Ugyan direkt elég hangosan szólok, hogy anyám felfigyeljen, túlságosan elfoglalt a saját ügyeivel.

- Természetesen. Mindjárt visszatérünk - pillant Rei királynére, és felpattan, követve engem.

Elhagyjuk a pavilont, Fuyumi felzárkózik mellém. Most figyelem csak meg gyönyörű szoknyáját. Mellei alatt bársony övet kötöttek, ezüst gyöngyök fűszerezik. Babakék, de annyira halvány árnyalat, már majdnem megegyezik hófehér hajával. A vörös tincseihez illő cipellőt hord, lépéseinél kitűnik a szoknya fodrai alól a vörös, hegyes cipő orr.

Szép kiállású hölgy, kecses, illemtudó. Szemei előtt szemüveg pihen, azon át kémleli a virágokat. Csodálom, hogy nincs férjnél. Biztosan valami bizalmas történet az övé.

- Fogadok, mosdóba sem kell menned, csak igyekeztél jó indokkal megszökni a banyák elől - könyökével finoman oldalba bök, tenyerével eltakarja száját kuncogás közben.

- Meglehet - válaszolok hasonló kedvvel. - Te is szoktad alkalmazni?

- Néha. Így elkerülöm az intim kérdéseket.

- Nehéz kibírni őket folyamatosan, ugye? - Elképzelem, milyen életet élhet. Folyamatos teázások, tárgyalások, és még ki tudja mik várnak egy hercegnőre.

- Mondjuk úgy, hogy megerőltető feladat. Szeretnél körülnézni valahol esetleg? Elvihetlek az istállóba, bár ilyen ruhában nem illene - Jól esik hogy invitál, és segít minél több időt távol maradni anyáméktól.

- Esetleg a könyvtárat megnézhetem? Mindig is vágytam rá! - Nem szeretném kihasználni a kedvességet, de ez esetben remélem, kivételt tehetek.

- Természetesen! Örülök, hogy ezt a lehetőséget választottad, én magam is előszeretettel látogatom a könyvtárat - tovább vezet a macskaköveken, arra, amerről érkeztünk.

- Kérlek, ha nem szeretnél velem több időt tölteni, vagy rosszul viselkedek, szólj. Nem szeretnék a terhedre lenni, vagy éppen elvágni magam a palota személyzeténél - kurtán felnevetek, hajammal bíbelődöm.

- Ne aggódj, Az öcsémnél rosszabb nem lehetsz! - Vajon melyik öccséről van szó? - Meg se forduljon a fejedben, hogy a terhemre vagy. Szeretnélek jobban megismerni, amennyiben ezt te is így gondolod. Tudod, nincs sok barátom, akivel tudnék beszélgetni. A napjaim legnagyobb részét a toronyban töltöm, magányosan.

- A szobalányaid nem barátságosak? - nem válaszolok előbbi mondandójára, de fellélegzem kijelentése után. Jól esnek a szavai, szegény teremtés, mennyire egyedül lehet!

- Dehogynem, csak... - Habozik, keresi a szavakat. - A komornáim gyorsan elvégzik a dolgukat, és már mennek is el tőlem. Nem szólnak hozzám kedves szavakkal, csak ha kérnek valamit. De általában csendben csinálják meg a hajam, öltöztetnek fel. Aztán ott hagynak.

- Ó, igazán sajnálom - ajkaim legörbülnek, arcát bámulom.

- Jól gondolom, hogy a tieiddel jó kapcsolatot ápolsz? - Halkan felnevet, hangja aranyban cseng.

- Egy van, de igen. Mondhatni, ő az egyetlen barátnőm. Anyám mindig is többet akart nekem, de Ochacoval is tökéletesen megelégszem. Igazán precíz, és jó beszélgető társ.

- Örülök, hogy jól jártál vele - Rám mosolyog, nem szól többet.

Mindketten némán követjük a járdát, rajta jár az eszem. Vajon valóban ennyire magányos? Akkor ezért hívott a királynő? Vagy Fuyumi beszélt neki rólam, és intézkedett az érdekében? Úgy érzem, itt jó helyen vagyok. A hercegnő a légynek sem ártana, iszonyat udvarias és jól nevelt. Valóban szívesen beszélgetnék vele.

Eközben a kastély bejárata felé irányít, megközelítjük a hatalmas lépcsőket. A hófehér fokokon felsietünk, cipőink kopognak a köveken. A súlyos, fehérre festett faajtók előtt két őr haptákba vágja magát. Egyenes háttal, oldalukon lógó karddal bámulnak előre, a hercegnő csak bólint.

Egyikük, a magasabbik az ajtóhoz lép, két határozott kopogással jelez. Bentről két másik katona kinyitja az ajtókat, a reteszek megnyikkannak a súlyuk alatt. Átszökkenünk a küszöbön, elém tárul a tágas, tekintélyes hall. A szürke és arany falakon piros díszfüggönyök lógnak, a kétoldali lépcső, amely az emeletre vezet, vörös szönyeggel borított. Nagyra nőtt virágok, díszfák tarkítják a világos helyiséget, sok-sok ablakból árad be a fény. Látok egy-két szobalányt is, sürögnek-forognak. A port törlik az ablakpárkányokból, a virágokat öntözik.

Tisztelettudóan bókolnak, ahogy meglátnak, s folytatják munkájukat. Fuyumi nem áll meg, csak elfordul a baloldali lépcsősor felé. Felvezet rajta, szinte szárnyal a fokok felett, úgy siet. Felcsigázott, tudtom szerint ő is szeret olvasni, így hát ebben is hasonlítunk. Balra fordulva egy hatalmas folyosó tárul elém, sok-sok feleakkora kétszárnyú ajtóval, mint amin már bejutottunk a palotába.

A hercegnő a jobb fal mellé közeledik, majd az első ajtó előtt stoppol. Megigazítja szoknyáját, rendezi kósza fürtjeit. A strázsát álló őrök szó nélkül kitárják az ajtókat, és beengednek minket rajta. Észre sem vettem, hogy minden helyiség bejáratánál állnak ketten. Olyan csendesek, mozdulatlanok, hogy beleolvadnak környezetükbe. Még visszapillantok a küszöb túloldaláról, végig futtatom tekintetem egyenruhájukon.

A vörös, élére vasalt nadrág övén hordják kardjaikat, a hüvely mintázatát tűz motívumok adják. Fehér ingjük felett kemény zakót viselnek, frissen érkezhetett a mosodából, hófehér, makulátlan. Arany gombok és hímzések díszítik felszerelésüket, éppen annyira, hogy az ízléses legyen.

Bezáródik sarkam után az ajtó, amitől előre fordítom fejem. Az állam leesik, a lábaim földbe gyökereznek. A látvány egyenesen elképesztő, az illatok, a lehetőségek elárasztanak. A hátamon végigfut a kísérteties, izgalom okozta bizsergés. Ez tehát a palota könyvtára?

Szép napot, babs! Végre sikerült ezt a részt is kellően lezárnom, bár sok minden nem történik benne, szerettem volna apróságokat is megemlíteni. Még javításra szorul, helyesírási hibák előfordulhatnak, amint több időm jut, ellenőrzöm. Egyenlőre szeretném feltölteni így, amíg van egy cseppnyi fújásom. Remélem tetszett, igyekszem a következőkkel:3