𝐃𝐚𝐧𝐜𝐢𝐧𝐠 𝐖𝐢𝐭𝐡 𝐓𝐡𝐞 𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞 •𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫•

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐕𝐈.

Palota, vigyázz, itt jövök!

Anyám már a nagykapunál várt, a bejáratunk és az udvarra vezető ajtó között. A márványpadlón ütemesen kopog a lapos sarkú cipellőm, lódobogásra emlékeztet. Sietek anyám felé, közben láthatóan végigmérjük egymást. Valóban zöld ruhát visel, szegélyeit aranyfonállal öltötték. Az én kék árnyalatos szoknyámhoz igazán passzol. Ahogy közeledem, láthatom ékszereit is. Gyűrűsujján egyedül a gyönyörű és egyszerű arany gyűrűt viseli, amelyet apámtól kapott. A jegygyűrű tömör arany, semmi kő vagy minta nem díszíti. Pont így jó, így szép. Fülében súlyos fülbevaló csillog, vonzza szemeimet. Egy apró madár alakját őrzi magában, széttárt, hatalmas szárnyakkal. Enyémen könnyű toll csüng, tökéletesen passzolnak egymáshoz. Nyakába arany láncokat fűzött, embléma nem lóg dekoltázsába.

- Igazán csinos vagy - Kimérten szól, nem dicsér túlzottan. A nők között ez az elfogadott. Sosem illetjük a másikat túlzó szavakkal. Az a férfiak dolga.

- Ezt magadról is elmondhatok - lépek mellé biccentve. - Mehetünk.

Némán lépünk ki a kitárt ajtón, ahol áramlik be a szédítő friss levegő. Mióta legutóbb kint jártam, nem sütött ennyire a Nap, nem volt ekkora forróság. Már kicsit kellemetlen is a meleg. A lépcsőkön egyszerre haladunk, szinkronban tipegünk. Elém tárul két gyönyörű ló, felszerelten, útra készen. A nem rég látott istállófiú szorongatja a kantárszárakat, ahogy meglát, kihúzza magát. Tekintetem többször is végigsuhan a patásokon. Egy szürke kanca és egy pej mén várakozik, laza testtartásban legelnek. A kanca felkapja fejét az étkezésünkre, megnyikkan.

Évek óta én birtoklom, az egyetlen olyan ló, melyre örömmel ülök fel. Ha apámmal kilovagolunk, őt kérem, ha megyünk valahova, szintén. Bár anyámék nem nevezik el az állatokat, magamban dédelgetek egy számomra kedves nevet. Shesha olyannyira nyugodt, és szelíd, hogy bármikor rábíznám az életemet. Pedig nem is szeretek annyira lovagolni.

Anyám a pejhez fordul, én pedig elveszem a lovásztól a kantárszárat. Az állat követ a kikészített fellépőig. Fellépek a két lépcső fokon, és lendületből átlendülök a nyereg felett. Elhelyezkedem benne, lábaimmal megkeresem a kengyelt, eligazítom magam körül a szoknyámat. Máris kényelmesebb, nem gyűrődik be alám a fél tucat alsószoknya. Ujjaim között megzabolázom a szárat, érzem a ló száját kezeimben. Felemelő érzés. Anyám szintén rendberakja magát, felzárkózik mellém a pejjel.

A paták egyszerre kopognak a macskaköveken, ahogy a nagykapu felé vesszük az irányt. Bár most legszívesebben elvágtáznék a másik irányba, maradok anyám mellett hangtalanul. A két hátas prüszköl, rég mozogtak, kinyújtják nyakukat, nagyokat lépnek. A nyári napsütésben lovagolunk, millió virág illatával telik meg tüdőm. Meleg van, szemembe tűz a Nap, a szellő cirógatja arcom.

A városon haladunk keresztül, körülöttünk számtalan ember szorgoskodik. Vásárnap ugyan nincs, és a szomszédos falvakból érkező árusok hazamentek, a helyiek továbbra is friss pékáruval kínálják a járókelőket, gyümölcsöket rakosgatnak, virág koszorúkat és csokrokat árulnak. Ínycsiklandó süteményeket látok, a tálcákban megcsappant számuk, délutánra szépen vásároltak belőle.

Nem látom sem Eijirot, sem Katsukit, de még családjaikat sem. Eijiro húgai ilyenkor az utcákon szoktak kergetőzni, Katsuki édesanyja pedig vásárol. Azonban sehol egy szőke bozont, vagy két fekete kóc a fejtetőn.

A lovak láthatóan kimelegednek utazásunk végére. Szőrükön csillog az izzadságuk cseppje, amikor leszállunk róluk, nagyot prüszkölnek. A palota területén belül egy istállófiú vár minket, aki elveszi a kantárokat, és már vezeti is el a hátasokat. A kapun nem akadtunk fent, anyám előre kikészítette a pecsétes kártyáját. Az őr felpillantott, majd meghajolt, s a nagykapu már ki is tárult előttünk.

Az udvar, igaz, tegnap látogattam, továbbra is gyönyörű, pompás. Anyám összekulcsolja ujjait hasa előtt, nézésével engem is erre ösztökél. Kihúzott háttal, egyenes tartással, emelt állal indulunk meg a kert azon részébe, melyben még nem jártam. Tegnap balra fordultunk, ma jobbra megyünk. A macskaköveken lépkedve jobban megtanulmányozom a környezetet.

A millió virág között méhek cikáznak, elzümmögnek fülem mellett. A fák leveleinek árnyékában madarak bújnak, fecsegnek. Pillangók kergetőznek, vanília színük kitűnik a sok zöld közül.

Anyám lassan halad előttem, meg-megigazítva hajkoronáját. A következő bokor csoport után megpillantok egy hófehér filagóriát. Kör alakú, oszlopai között fehér korlát feszül, kivéve a bejáratot. Előtte két apró lépcső fok kap helyet, hogy nehéz, uszályos szoknyában is könnyen feljuthassunk. Három, kétszemélyes padot helyeztek el a tető alatt, középen egy méretes dohányzóasztal. A padokon a már látottakhoz hasonlóak pihennek, dúsan megtömve lúdtollal.

A királynő, és két másik nemes asszony már falatozgat a kirakott süteményekből és ételekből, érkezésünkre felkapják fejüket. Rei királyné mellett ott ül egyetlen, második szülött lánya, Fuyumi. Mintha csipkebogyóhéjből készült festékkel festették volna be fehér hajtincseit, egy-egy ujjnyi tincs vörösen bújik többi között. Kedvesen int, miután bókolunk nekik. Anyám előre enged, így helyet tudok foglalni a fiatal hölgy mellett. Beül mellém, szoknyája fodrai egybefolynak az enyémekkel.

A felnőttek nyers beszélgetésbe egyelednek, anyám gyorsan bekapcsolódik a témába. Irtózatos rossz tulajdonsága, hogy bárhová azonnal beilleszkedik, legyen szó a pletykás nők köréről, vagy gazdag nemesekről. Minden pletykát hall, tud, tovább ad, megfűszerezve, ahogy azt mások szeretik. Hihetetlen, mennyire tájékozott. Ezt a képességét hasznára is fordítja, ezért ismer ennyi nőt a környéken, és ezért tagja a királynő teázó körének.

- Örülök, hogy itt vagy velünk, [T.N] - intézi hozzám a királynő a kedves szavait, de mire válaszolnék, anyám megelőz.

- Köszönjük a meghívást. Ideje egy kicsit kimozdulnia a várból, annyit van otthon! Így legalább hallhat egy-két fontos történetét a királyságról, vagy a környező emberekről.

Egy keserű mosolyt küldök anyám felé, mire a hercegnő oldalba bök.

- Sajnálom - kuncog fülembe szórakozottan.

- Én is - válaszolok elfojtott nevetéssel.

- És mondjátok csak, ki a férjjelölt? - érdeklődik az egyik nő, akinek nevét nem jegyeztem meg. - Vagy még nincs terv?

- Ó, persze, hogy kerestünk már megfelelő ifjút. A szomszéd város, Thora szélén telepedett le nem is régen egy nemes család, egyetlen fiuk van. Tudomásom szerint nemrégiben töltötte tizennyolcadik életévét, és feleség után keres. A Shinso család sarja, Hitoshi.

- Úgy hallottam, jól nevelt, és mindent tud, amit egy ilyen korúnak kell - bólogat hevesen az egyik asszony.

Haja koronát formáz fején, nyakában vastag lánc lóg. Fülében smaragd csillan, illik ruhája arany színéhez. Ujján csak a szintén smaragd díszítette jegygyűrű büszkélkedik házasságáról. Arca derűs, készen áll a pletykálásra. Ráncokat nem fedezek fel bőrén, vagy csak eltakarja a sok arany, amit szemhéjára es ajkaira kentek.

- Valóban, a férjem a napokat náluk tölti, és már küldött egy levelet a fiú jellemzéséről. Azt írta, hogy kiválóan céloz íjjal, vadászni is jár apjával. Jól lovagol, fitt, és sportos is. Tanult, jó eredményei vannak történelemből - fecsegi anyám, istenítve az ismeretlen fiút, és még jobban megutáltatva velem, aki még csak nem is ismeri.

A vonaton végig ezzel a kis aprósággal foglalatoskodtam, és bár tetszik, biztosan sok helyesírási hibát vétettem és nyelvileg nem helyes egy-két mondat, mert baromi fáradt vagyok ehhez. Ha találtok ilyet, kérlek, szóljatok, de persze átolvasom majd egy jobb időpontban. Puszi babs<3