𝐃𝐚𝐧𝐜𝐢𝐧𝐠 𝐖𝐢𝐭𝐡 𝐓𝐡𝐞 𝐏𝐫𝐢𝐧𝐜𝐞 •𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫•

𝐂𝐡𝐚𝐩𝐭𝐞𝐫 𝐈𝐕.

Irtózom tőle. Hiszen ott kötöttem meg életem legrosszabb alkuját.

Vacsora után Ochaco megmenekített a fűzőtől, levetkőztetett, kibontotta a hajam és segített fürdeni. Mindezt szeretem inkább magam megoldani, de ilyenkor nem hagyja magát. Ragaszkodik. Bár megértem, hiszen ebből él. Egyszer elmesélte nekem töténetét, beavatott legféltettebb titkaiba.

Ochaco kénytelen volt tizennégy éves korában munkába állnia, elhatározta, hogy segítsen szüleinek, akik megszorultak pénzügyileg. Mióta a király hatalomra tett szert, az eddig jómódú polgárok eladósodtak. Az adót megemelték, emiatt sokan nem tudták fenntartani magukat, vagy a családi vállalkozásokon alapuló céhheket. Sokan utcára is kerültek emiatt, akiket pedig mélységesen elítélnek. A szobalány szülei szerencsére nem jutottak ilyen szörnyű sorsra, de előfordult, hogy vacsora nem kerülhetett az asztalra. Így Ochaco saját döntése szerint elment munkát keresni, és végül mi találtunk rá, kik pont kerestünk szobalányt számomra. Azóta pedig a pénz nagyrészét hazaküldi szerény anyagi körülmények között élő családjának.

- Ochaco, mit ajánlasz, mibe jelenjek meg holnap? - pillantok rá, és lehuppanok baldachinos ágyam végébe tolt pampagra.

- Miért, hova kell menned? - értetlenkedik. Persze, elfelejtettem, ő még nem tud holnapi kalandomról.

- A királyné teázni hívta anyámat, és engem is. Valahogy ki kéne nézni a palotában, nemde?

- Hű... Ez igazán izgalmas lesz! - csapja össze tenyerét, levakarhatatlan mosollyal arcán.

Elfordul a szekrényem felé, s kutatni kezd a nehéz anyagú ruhák között. Hümmögve, magában tárgyalva válogat, majd kiránt egy hatalmas, rakott szoknyás darabot. Az állam leesik. Megforgatja a vállfán, ellenőrzi, nincs-e bármilyen nyűgje. Bólintva összegzi, hogy nem talált semmi hibát, és felém fordítja.

- Tetszik? - kérdezi izgatott kifejezéssel arcán.

- Ilyenem volt eddig egyáltalán? - rázom fejemet hitetlenkedve. Nem emlékszem rá.

- Nem, valóban friss. Nagyjából két napja végeztem a varrásával. Fogd meg, jó az anyaga? - felém nyújtja, közelebb a gyertyafényhez.

Ahogy a gyér fény megüti a ruha anyagát, teljesen elcsodálkozom. Sötétkék, bársonyos anyaga van, láthatóan minőségi. A kék alapszínen mozgatásra játszadozik a szivárvány. Szegényeit aranyfonállal öltötte Ochaco, a legprecízebben. Órákig tudnám bámulni, és annak ellenére, hogy nem akartam a palotába menni, ebben mégis szívesen fogok megjelenni. Fenségesnek tűnik. Nem emelkedik ki a tömegből, de ha valaki észreveszi, képtelen levenni róla szemeit. Az agyam már zakatol, mégis milyen kiegészítőt viselhetnék vele. Egy arany nyakláncot, vagy esetleg fülbevalókat, anyáméhoz hasonló diadémot?

- Ez... Csodálatos - bököm ki végül, megtapintva a szoknya alját. - Mondd csak, kell alá fűző?

- Igen, ezt nem kerülheted el. De a szoknya kialakítása miatt, mint látod, nem kell majd annyira fullasztóra húzni. A maihoz hasonló öve van, arany mintát öltöttem bele - ujjong, magát, s tehetségét burkoltan fényezve.

Nem tudok haragudni rá, amiért így áradozik a saját munkájáról, én is ezt tenném a helyében.

- Többet nem mutatok belőle, majd holnap meglátod. Majd akkor kiválasztjuk a kiegészítőket is. Azért tetszik? - kérdezi kissé félénken.

- Természetesen. Tökéletes - mosolygok rá, emelve jó kedvét.

- Köszönöm szépen. Megtisztelő - hajol meg, ahogy egy szobalánynak kötelező, majd visszaakasztja a ruhát a meseszerű szekrénybe.