Korbácsra nevelve - WHAT IF sztorik

What if... Részeg Korvin

- Álmos! – ordította Korvin a hallba lépve. – Hol a francba vagy?!

- Máris jövök, uram! – Álmos habos, vizes kezét kötényébe törölve szaladt az előszoba felé, hogy üdvözölhesse gazdáját, és levehesse róla a kabátot. 

- Miért nem vársz az előszobában? Tudod jól, hogy mindig itt kell várnod, ahányszor csak hazaérek! – Korvin, még mindig kikelve magából, dühösen megragadta Álmos karját, egy erős rándítással megfordította, és egy hatalmasan csattanósat húzott a fenekére. 

- Áúcs! – Kiáltott fel fájdalmában Álmos. Egy fenékverésre végképpen nem számított, sosem kapott még ki azon a testrészén csupasz tenyérrel. – Gazdám, kérem! Mosogattam, és a csapvíztől nem hallottam meg a garázsajtó csukódását, bocsánatot kérek! 

- Ne merészelj még egyszer ilyesmit csinálni! – Korvin még mindig dühösen fújtatott, de most már hagyta, hogy a megszeppent szolga levegye róla kabátját és sálját, és elővegye papucsát. – Megcsináltad, amit kértem? 

- Igen, uram. A pogácsát tíz perce raktam be a sütőbe, a forralt bor perceken belül készen van. 

A késő délután folyamán Álmos kapott egy szöveges üzenetet Korvintól, amiben utasította őt, hogy mire hazaér, legyen az asztalon friss pogácsa, illetve csináljon forralt bort is. Rögtön visszaírt, hogy mikorra várhatja, de nem kapott választ, így jobb ötlet híján azonnal nekiállt a kapott utasítást teljesíteni. 

- Uram! – kiáltott fel meglepetten, ahogy elrakta Korvin cipőjét, és felegyenesedett -, uram, mi történt a szájával? – Álmos próbált annak arca után nyúlni, hogy megérinthesse a sebes és vérző ajkakat, de az türelmetlenül felhorkantott, és a konyha felé vette az irányt. 

Korvin feltépte a hűtő ajtaját, kibányászott belőle egy zselés jégtasakot, majd kedvenc székére huppant és a hideg tasakot a szájára tette. Lábait az asztalra rakta, úgy dőlt hátra kényelmesen a székében. Olykor lapos pillantásokat vetett Álmos felé, ellenőrizve, hogy az mit csinál. Elvigyorodott a frissen sült pogácsa illatára, ahogy az kikerült a sütőből. A forralt bor aromáját is élvezettel szippantotta be. 

- A kurva életbe! – üvöltött fel váratlanul, a jégtasakot a konyha másik végébe hajlítva. – Legszívesebben kitekerném ennek az idióta Horváthnak a nyakát! – A zselés tasakot némi csörömpölés kísérte, az asztalról Korvin egy hatalmas ordítás kíséretében lesöpörte az összes edényt, amik földet érve ripityára törtek. 

Álmos kővé dermedve állt a konyhapult mögött. Hamuszürke arccal nézte a tomboló férfit, aki immár mérgesen kiabálva puszta ököllel csapkodta az asztalt. Legszívesebben kimenekült volna a konyhából, magára hagyva a hisztiző Korvint, azonban tudta, hogy ezzel csak még jobban felingerelné őt. Nem tehetett mást, meg kellett várnia, míg lenyugszik. Fohászkodott magában, hogy ne csattanjon rajta az ostor, de ismerte őt annyira, hogy sosem veri el őt puszta indulatból, csak akkor kap ki, ha rossz fát tesz a tűzre. 

- Álmos! Készen van már az a rohadt bor? – Korvin kissé lenyugodott, azonban közel sem annyira, hogy a parancsoló hang hallatán Álmos gyomra ne ránduljon görcsbe. 

- Igen, készen van, uram – hajolt meg gyorsan -, hozhatom uramnak? 

A bólintást látva Álmos a lábasból egy kancsóba merítette a bort, egy tálba pedig pogácsákat pakolt. Kőrözöttet is csinált, amit a többi mellé rakott egy tálcára és tette le gazdája elé. Bögrét is vett elő, de nem annak kedvencét, mert félt, hogy az is darabokra törik. Fogott egy partvist, és csendben felsöpörte a padlót, ügyelve arra, hogy minél messzebb legyen az ingerült férfitől, aki egy hajtásra kiitta bögréje tartalmát, és intett szolgájának, hogy töltse újra.