Korbácsra nevelve - WHAT IF sztorik

What if... Álmoska iskolás - part two

Reszkető kézzel vette ki az említett szíjat a többi közül. Széles, vaskos egy darab volt, gazdája bivalyerejével párosítva könyörtelen csíkokat hagyott a bőrén, ha csattant rajta. Nem igazán hordta, mivel öltönyhöz keskenyebbek passzoltak, csak a vászonnadrágjaihoz tudta felvenni a valódi bőr övet.

Egyáltalán miért neki kell elővennie a büntetőeszközt? Eddig mindig Korvin választotta ki őket, és alkalmazta rajta. Talán így akarja megfélemlíteni még jobban, azáltal, hogy tudja, mire számítson? 

Mindenesetre úgy reszketett, mire lejutott a szobájába, és letérdelt bocsánatkérő pózba a padlóra, mint a kocsonya. Az ajtókat nyitva hagyta maga után, hallani akarta gazdája lépteit. Felfigyelt rá, hogy Korvin a konyha után – az eltelt időmennyiség alapján valószínűleg csinált magának egy frissen főtt kávét –, felmegy a szobájába. Azt már nem hallotta, hogy mit csinál, de a léptek ismét a földszinten kötöttek ki, ezúttal a nappali tájékán. 

– Itthon bezzeg viselkedsz – lépett be nagy sokára Korvin a parányi pincehelyiségbe. Álmos a homlokát továbbra is a padlón tartotta, de szeme sarkából látta, hogy az némi kötelet tart a kezében. – Fogadok, hogy ha a diri, meg a tanáraid így látnának, el se hinnék, hogy te vagy az.

Korvin leült az ágyra, térdeire tette a matracra pedánsan összehajtogatott szíjat, és maga elé hívta a szolgafiút. Az késlekedés nélkül, buzgón eléje mászott. Hosszú, nagyon hosszú ideig csak nézték egymást. Álmos nagyokat nyelve bár, de állta ura átható tekintetét. 

– Mi ez a viselkedés, amit az iskolában megengedsz magadnak? – Korvin megszakította a csendet, és ujjai közé csippentette Álmos állkapcsát. Az idegesen még jobban kihúzta magát. – Engedélyeztem én, hogy a saját fejed után menj?

– Nem, gazdám.

– Akkor meg?

– Gazdám, kérem, hallgasson meg! Meg tudom magyarázni! – fakadt ki Álmos. Nem bírta tovább a nyomást, megtört. Az állkapcsait fogságban tartó ujjakra tette a kezét, úgy könyörgött. Békítően próbálta simogatni a láthatóan még mindig haragtól tajtékozó férfit, aki erre válaszul megragadta a karjainál fogva, és még közelebb húzta magához, egyenesen a két lába közé. Satuként fogta közre térdeivel, Álmosnak esélye sem volt kicsusszanni.

– Ha hazudozással próbálsz megetetni, még rosszabbul jársz!

– Gazdám, kérem! Eszem ágában sincs hazudni gazdámnak!

– Akkor melegen ajánlom, hogy mondj el mindent az elejétől fogva, ne hagyj ki semmit! De még az sem fog felmenteni az alól, amit kapni fogsz, arra számíts!

– Természetesen, gazdám. – Álmos egy kis ideig fészkelődött a lábszárak erős szorításában, gondolkodott, hogyan fogjon neki. Mély levegőt vett. – Amikor gazdám beíratott az iskolába, szigorúan meghagyta nekem, hogy nem kaphatok négyesnél rosszabb jegyet. Igyekeztem követni a parancsát, és mindenből a legjobban teljesíteni.

– De...?

– A matek az nem ment. Hiába próbáltam figyelni, semmit nem értettem belőle. A legelső dolgozatra rögtön egyest kaptam, és úgy megijedtem, hogy gazdám el fog verni, hogy átírtam négyesre. Elhatároztam, hogy még jobban igyekszem, de hiába. A második egyesnél már feladtam, és inkább beszélgetéssel ütöttem el az időt. Természetesen mindig leírtam a tábláról a feladatokat, de a magyarázatból semmit sem értettem továbbra sem.

– És a többi óra? Lóránt nem úgy fogalmazott, hogy csakis a matekon dumálsz.

– Azokkal nincsen bajom, sőt. Ott meg az unalom miatt beszélgetek a többiekkel, mert rég megértettem az anyagot.