Korbácsra nevelve - WHAT IF sztorik

What if... Pisztácia uraság

Korvin végzett az evéssel, immár a frissen főtt kotyogós kávéját szürcsölgette. Előtte F. Scott Fitzgerald egyik remekműve, a The Curious Case of Benjamin Button hevert előtte. Álmos a cím láttán csak felhúzta a szemöldökét, nem értett belőle egy kukkot sem. Ezt nem akarta elolvasni. 

– Éhes vagyok még – morogta bosszúsan a férfi, ahogy lapozott egyet a könyvben.

– Óhajtja, hogy csináljak egy szendvicset, uram? 

– Fúj, rá se bírok most nézni. Nem, most inkább valami nasira vágyom. Milyen csonthéjas magvak vannak itthon?

– Máris megnézem, uram. – Álmos, aki éppen a szennyes edényeket pakolta be a mosogatógépbe, a konyhaszekrény egyik részéhez lépett, kinyitotta, és kivett belőle egy dobozt. – Van itt mogyoró, kesudió, pisztácia -

– Sós? – vágta közbe Korvin –, a pisztácia?

– Igen, uram – emelte fel a zacskót úgy, hogy gazdája is láthassa. – Igen, sós. Felbontsam?

– Aha.

– Óhajtja, hogy megpucoljam a héját, uram?

– Nem kell, elég ha csak egy tálba kiöntöd. Nem akarom a zacskóból szedegetni.

– Ahogy parancsolja, uram.

Álmos a zacskó tartalmát kiborította egy üvegtálba, egy tálcára rakta egy kisebb tállal együtt, amibe a héjakat lehetett tenni. Rakott rá még egy friss, meleg teát tartalmazó kancsót is, hogy a férfi ne maradjon szomjas a nassolást közben. 

– Szia, Vera! – Amíg várakozott, Korvin elővette a mobilját, és felhívta egyik barátnőjét. – Remélem nem zavarok, csak azért hívlak, mert a múltkor megígértem neked, hogy ha egy jó könyvet olvasok, akkor mindenképpen tudatom veled. Ismered Fitzgerald-ot, ugye? Csak a Great Gatsby-t olvastad? Oké, akkor olvasd el a Benjamin Buttont is tőle, rohadt jó! Pár óra alatt végzel vele, vékony egy könyvecske. Köszi, Álmos – nézett szolgájára, aki, amíg ő telefonált, csendben letette eléje a nassolni valót.

Korvin egy ideig még hallgatta barátnője csacsogását a telefonban, néha közbeszúrt egy-egy helyeslő választ. Türelmetlenül várta, hogy letehesse, sosem szokott sokáig lógni a telefonon holmi ismerősökkel csevegni a nagy semmiről. 

– Álmos – A telefonhívás véget ért, Korvin rávetette magát a tál tartalmára. Meglepetten vette észre szolgáját maga mellett, aki el se mozdult onnan, mióta lerakta neki a tálcát. – Álmos, tedd a dolgodat, ne ácsorogj itt nekem!

– Bocsánatot kérek, uram! – kapott észbe ijedten Álmos. Mit csinál ő itt? Gyorsan visszament a konyhaszigetbe, és tette tovább a dolgát.

Korvin vigyorogva nézte az immár vele háttal pakolászó, rákvörös fejű szolgáját. Túl jól ismerte őt, tudta, hogy miért cövekelt le mellette, az arca mindent elárult. Öntudatlanul harapdálta a száját, nagyokat kortyolt, miközben meredten nézte a pisztáciát, amíg ő telefonált. Nem jellemző rá, hogy ha akar valamit, akkor engedélyt kér, inkább csendben kivárja, míg ő észreveszi, hogy mit akar. Ideje véget vetni ennek a szokásnak, döntötte el magában Korvin. 

Elszántan szövögette magában a tervet, ahogy árgus szemekkel figyelte tovább szorgalmasan tevékenykedő nyuszikáját. A könyvét tessék-lássék módon olvasta csak, a csészében maradt kávét gyorsan felhajotta.

Szolgája nem hiába volt A kategóriás minősítésű, azonnal észrevette a kiürült csészét, és mellette termett, hogy elvigye. 

– Hé – szólította meg őt Korvin. – Minden oké?