Csak kíváncsiságból [Hinata Shoyo x Reader]

1. rész

fulopl kérésére kezdtem el a könyvet. Remélem tetszeni fog és persze mindenkinek, aki olvassa <3

[Teljes Név] vagyok és már javában nyúzom a harmadik évemet a Karasunoban, két legjobb barátommal az oldalamon: Kageyama Tobioval és Hinata Shoyoval. Igen, ennél a két röpibuzi mellett élem le a mindennapjaimat az iskolában. Na nem mintha annyira zavarna, hogy sportolnak és szeretik is azt, amit csinálnak, csak néha kaptam én is az arcomba egy-két labdát az évek alatt, főleg a  menedzserükként. Eredetileg nem én lettem volna, hanem egy másik osztályból valami elit szőke csajszi, akiért Hinata annyira odavan. Nem tudom mit eszik rajta, de kezd felidegelni. Szerencsére Tobio bátorkodott beajánlani engem menedzsernek, ugyanis nekem van tapasztalatom ilyen téren, ezért azonnal igent mondtak az ajánlásra.
Amióta segítem a csapatot, azóta Shoyo kezdett közelebb állni a szívemhez, amit Kageyama is észrevett. Nem tudom mi van abban a fiúban, de nem akarom, hogy örökre csak a barátom legyen.
-tudod nem csak Hinatából áll a világ- szürcsölt bele az automatából szerzett dobozos tejébe Tobio.
-mondod ezt te, tejesdobozzal a kezedben. És különben is mi vagy te valami gondolatolvasó?- pillantottam kérdően a mellettem ülőre
-az arcodra van írva- mosolyodott el a végére
-nem is...- fordítottam el fejemet, halvány pírrel az arcomon
-várj...nézz ide- ült fel normálisan a padon
-mivan?- kérdeztem kissé idegesen, majd rákaptam tekintetem
-van valami az arcodon- kezdte el masszívan szuggerálni a képemet. Egyik kezével megsimította a bal orcámat, ami kicsit hirtelen ért, ezért hátrahúzódtam. -csak meg akarom nézni- nézett mélyen a szemembe. Lassan visszacsúsztam mellé és vártam mit akar -szóval itt az áll, hogy- tette ismét arcomra két ujját -Hinata annyira vonzó, mikor elüti azt a szuper gyorsat, hogy én is csinálnék vele egy gyorsat az ágyban- húzódott el tőlem fulladva a nevetéstől.
-KAGEYAMA!- kiabáltam rá égő fejjel, aki mégjobban elkezdett röhögni, a tejet majdnem a földre ejtve -PERVERZ!- tettem még hozzá rákvörös arccal. Minimum egy perc kellett neki, hogy abbahagyja a nevetést, és ez az idő pont elég volt arra, hogy továbbgondoljam azt a szuper gyorsat az ágyban. Miután lenyugodott, rámnézett és elég komoly fejet vágott.
-[név...]- kezdett bele óvatosan -vérzik az orrod- nézegetett hol a szemembe, hol pedig a vérző orromra. Ismét vörösödtem és odakaptam a kezem. Kageyama felém nyújtott egy zsebkendőt, amit azonnal el is fogadtam. Elmormoltam egy köszönömöt és töröltem is le a nem odaillő piros folyadékot.
-az utóbbi időben elég perverz vagy...mi lett veled?- néztem rá összehúzott szemöldökkel
-te is az vagy miért ne lehetnék az?- rántott vállat, majd felkelt, hogy kidobja a közeli kukába a tejesdobozt.
-én? Perverz?- kértem ki magamnak fennhangon
-igen- ült le mellém vissza a padra -például úgy mindig- vonta meg a vállát -tuti elképzelted Hinatával az előbb azt a gyorsat- húzott ajkára egy féloldalas mosolyt
-te kis...- sziszegtem idegesen -na hagyjál- fordultam el tőle sértődötten
-de [név]- kezdett bele -ha azt akarod, hogy észrevegye, hogy te szereted, akkor talán nekem...- nem tudta befejezni, mert megszólalt az iskolacsengő. Esküszöm elkezdett érdekelni az, amit mondani akart, ezért az osztálytermünkhöz tartó úton csak faggattam mit is akart volna mondani, de arra hivatkozott, hogy elfelejtette. Most komolyan...ennyire fogyatékos hogy lehet valaki?
Már nagyon felment bennem a pumpa, ezért kapott tőlem pár barackot a sötétkék hajú, amiért egyáltalán nem volt oda.
-vajon amúgy Hinata hol lehet?- kérdeztem Kageyamát, aki éppen félve ült le mellém az újabb búbolásoktól tartva.
-szerintem megint Yachi-sannal van- rántott vállat
-már nagyon felidegel mit csináljak?- pillantottam felé dühösen, aki egy kicsit hátrahúzódva gondolkozott tovább.
-le kéne nyugodnod először- mondta ki halkan
-van egy szál cigid? Akkor talán menne- néztem rá hanyag tekintettel
-kicsit ijesztő, amikor ideges vagy- húzódott arrébb már a székkel együtt
-ó igen?- mosolyodtam el ördögien, majd féloldalasan rápillantottam
-eléggé, szóval fejezd be- nyelt egy nagyot és mozdulatlanná vált. Ijesztő mosolyom átváltott vidámba és nevetésben törtem ki. Sosem bírom ki amikor ijedt fejet vág. Valahogy mindig megnevettet...
A röhögőgörcsömet a tanár morcos tekintete szakította meg, aki nemrég lépett be az ajtón, hogy elkezdje az órát. Pár másodpercig csendben voltam, majd mikor az osztály köszöntötte a pedagógust, ő pedig üdvözölt minket, ismét elnevettem magam, de most a tanár kinézetén. Amint leültünk, egyből leborítottam a fejemet a padra és szó szerint fulladoztam. Tobio elkezdett bökdösni, hogy hagyjam abba, de én csak visszabökdöstem, ami csak jobban kihozta az újabb rámtörő röhögőgörcsöt.
-[teljes név]!- hallottam meg a tanár rikácsoló hangját, amire egyből felkaptam a fejemet. Megszeppenve néztem rá, majd mikor jobban szemügyre vettem az arcát, nagyon összpontosítanom kellett, hogy ne nevessem el újra magam. -mi az ördög ennyire vicces? Ossza meg velem én is hadd nevessek!- kérte ki magának azon az idegesítő hangján és én már nem bírtam tovább, ismét elnevettem magam. Az osztály nem értette mi van és őszintén én sem. -jó lehet kifelé menni!- üvöltötte a tanár, az ajtóra mutatva -az én órámat nem zavarja az biztos! Kifelé! Szünetben pedig meglátogatjuk az igazgatót!- vette lejjebb hangerejét, mire abbahagytam a fulladozásomat. Ránéztem Kageyamara, aki aggódva figyelte a jelenetet és óvatosan a pad alatt, rárakta kezét az enyémre biztatás képpen. Eltátogtam neki egy 'ne aggódjt', majd felálltam a székemből és kifelé vettem az irányt. Mikor rátettem volna a kezem a kilincsre, hirtelen kinyílt az ajtó és a befelé siető személy nekem ütközött és pedig hátraestem, ő pedig rám. Egy fájó nyekkenéssel értem földet, a rajtam lévő pedig meglepettségében kiáltott egyet. Kicsit ismerős volt a hangja, majd mikor megláttam a narancssárga színű hajkoronát, azonnal tudtam, hogy Hinata az. A helyzet nagyon kínos volt. Nem elég, hogy a tanár az egész osztály előtt kiabált le, még ráadásul hátra is estem, rajtam egy Shoyoval, akinek az arca méghozzá a melleim között volt.
-nagyon sajnálom [név]-chan!- sipítozta a narancs, miután gyorsan leugrott rólam. Időm sem volt felfogni mi történt, csak ki akartam már menni a teremből.
-Hinata Shoyo!- szólt élesen a tanár hangja -mi az oka a késésének?- vonta kérdőre a fiút, aki csak hebegni tudott zavarában
-i-i...i-izé...öm...m-m-mosdóban...v-voltam...- nyögte ki végül Hinata nagyot nyelve
-eddig tartott, vagy direkt késett el az én órámról? Maga is csak a felfordulást okozza! Inkább be se jöjjön! Menjen ki [név]-vel/val együtt!- mutatott ismét az ajtó irányába idegesen -bocsánat!- nyüszítette egy meghajlás kíséretében, majd kisétáltunk végre az osztályból.
-sajnálom [név]-chan- mondta szomorkásan a vörös, miután leültünk a folyosón egy padra, távolabb a termünktől, nehogy meghalljuk annak a rettenet hangját.
-ugyan hagyd csak- legyintettem, majd kinyújtóztattam a hátamat, ami roppant egyet-kettőt. Fogaimat összeszorítottam az érzésre, majd elkényelmesedtem a padon.
-de tényleg sajnálom!- tette össze két kezét, megbánóan rámnézve
-mondtam, hogy semmi baj, mégha a melleim között is volt a fejed- nevettem el a végét, mire fullra elvörösödött
-de [név]-chaaaaaan- takarta el rákvörös arcát, mire én csak tovább nevettem. Ilyenkor olyan kis aranyos...
-Hinata...- kezdtem bele kicsit óvatosan. Ő csak kíváncsian rámnézett azokkal a nagy barna szemeivel és várta mit akarok mondani -miért késtél?- néztem félre és a szoknyám szélét kezdtem el birizgálni
-hát izé....- gondolkozott el, majd ezután csend állt be közénk -Yachi-san...- folytatta majdnem két perc elteltével -ő...nekik tesijük volt és elkísértem a tornaterembe- mondta halkan
-kedveled őt igaz?- pillantottam felé egy fájdalmas mosollyal
-persze!- mondta egy nagy mosollyal az arcán -mármint barátként persze- mentegetőzött pirosodó arccal
-értem...- néztem félre vonallá préselt szájjal -és engem kedvelsz?- néztem mélyen a szemeibe
-e-ezt most meg...miért kérdezed?- vékonyodott el a hangja és az arca kezdett felforrósodni
-csak kíváncsiságból- rántottam vállat egy halvány mosollyal