Leszármazottak-A Legenda

3. fejezet

     Mikor gyerekek voltunk, rengeteg furcsa és rémisztő dolog történt velünk. Anya nem igazán hitt a velünk történő "paranormális jelenségekben", úgy gondolta ha legyőzzük félelmünket egy lépéssel közelebb vagyunk való önmagunkhoz. Emmába ezt bele tudta nevelni belém viszont nem. Mindig is tudtam, valahol mélyen, hogy minden igazi, ami velünk történt, hogy mi magunk teremtjük a démonjainkat. De azt sosem gondoltam volna, hogy életre is kelhetnek. Egészen máig.

     Az első hét egész jól telt, még mindig sok a méregető szempár, de már jobb a helyzet. Emma egész héten Melanyval és a bandájával volt, valami pasit is felszedett (Dominic azt hiszem így hívják) vele megy a bálba. Én nem csatlakoztam ehhez a bandához, ők nem akartak a csapatba én pedig nem akartam felszínes emberekhez tartozni. Mayaval és Liaval jól érzem magam. És mi van Aidennel? Ő szóval, ő kerül engem és fogalmam sincs miért. Apropó bál. Na igen ez az, ami miatt ma elmaradt a tanítás és amire ma egész nap mindenki készült. Én kivasaltam a hajam, felvettem egy fekete csipkés szoknyát tűsarkúval, a számra piros rúzst kentem és egy fekete maszkot húztam fel a szemem köré, így indultam el a feldíszített tanácskozó terembe Mayaval és Liaval.

A teremben már javában ment a bál, mikor odaértünk már szólt a zene, a boszik táncoltak, a farkasok beszélgettek, a vámpírok pedig kihasználták, hogy nincs korlátozva a táplálkozásuk és kiszolgálták magukat a vérbankból. Amint odaértünk elkezdtek vegyülni a többiek is. Majdnem egy óra telt el mikor otthagytam a lányokat és elmentem inni. Épp az egyik széken ültem egyedül mikor Aiden jött oda hozzám:
-Hogy lehet, hogy a híres Nadia Eweel egyedül üldögél egy bálon?-kérdezte cinikusan.
-Oh szóval most már látsz, már azt hittem mégis van bennem némi boszorkány vér és láthatatlanná tudom tenni magam-feleltem sértetten, majd kortyoltam egyet a poharamból rá sem nézve a fiúra.
Aiden a cinikus kijelentésemre csak felnevetett, amire válaszul csak egy szemforgatást adtam. Letettem a poharat és indultam is volna vissza a lányokhoz, de Aiden a karomnál fogva visszahúzott.
-Táncolj velem-kérlelt, de kicsit nehezen forgott a nyelve már, gondolom a farkasokkal volt kint a tábortűznél (szigorúan falkatagoknak!!!) ahonnan a legtöbben részegen jöttek vissza és ezek szerint Aiden is kicsit becsiccsentett.
-Te részeg vagy-mondtam ki hangosan.
-És ez olyan naaagy akadály Eweel?-hajolt hozzám közelebb.
-Te jó ég-forgattam a szemeim-Hallgass már-mondtam kelletlenül felnevetve miközben inkább elfordítom a fejem a másik irányba.
-Elhallgatok ha táncolsz velem.
Ránéztem amolyan ,,Ez most komoly?!" fejjel mire ő felém nyújtotta a kezét. Nyilván elmentem táncolni vele, hisz nem hagyott volna békén amíg bele nem megyek. Jobb kezét a derekamra tette, bal kezével pedig megfogta az enyémet így kezdtünk el táncolni.
-Haragszol rám?-súgja a fülembe.
-Egész héten kerültél-mondtam szárazon.
-Sajnálom.
-Ennyi? Sajnálod?!
-Miért mit vártál mit mondok majd?-nézett mélyen a szemembe.
-Mondjuk adsz valami magyarázatot.
-Mi lenne ha a bál után adnék magyarázatot?
Erre nem mondtam semmit, inkább csak elfordítottam a fejem. A zenének vége lett és leültünk egy asztalhoz; Maya, Lia, Em, Dominic, Darren (Aiden haverja, hibrid), Mia (Lia egyik barátnője, vámpír) pedig csatlakoztak hozzánk. Nevettünk, beszélgettünk, de nekem Dominic nem is tudom, nem szimpatikus. Valami nem stimmel vele csak még nem tudom mi. De nem szólok Emmának, mert amíg nem tudom bizonyítani addig úgysem fogja elhinni.

A zene elhallgatott, síri csend lett. Hirtelen az összes lámpa elkezdett pislákolni az ablakok kinyíltak az ajtó is kivágódott, hatalmas huzat keletkezett. Minden Kék fényben pompázott. A lépcső melletti jobb oldalon levő falon volt egy tükör melyből először csak egy hang szólt kísértetiesen ismerős hangon:
-Hol vagytoook, hercegnőiiiim? Bújjatok előőő. Merre vagytoook?-szólalt meg egy női hang iszonyatosan félelmetes hangnemben.
Emmával összenéztünk, láttam rajta, hogy fél, ahogy én is féltem: a lábaim földbe gyökereztek, libabőrös lettem és könnybe lábadt a szemem. Három villámlás és a tükörben megjelent a nő...

(Kilenc évvel ezelőtt...

A hátsó kertben bújócskáztunk, én voltam a hunyó:
-Aki bújt, aki nem megyek!
Pár perccel később már a kerti tavunknál voltam:
-Hugi mindjárt megvagy! Ott vagy az oszlop mögött.
Emma elkezdett felém futni és megállt előttem ölbe tett karral:
-Miért mindig mindenben te vagy a jobb-toporzékolt.
Megnyugtattam és megöleltem. Hirtelen nagyon feltámadt a szél, beborult az ég majd a tó elkezdett hullámzani. A tó tükörképe megszólalt:
-Hercegnőiiim. Gyertek közelebb.
Gyerekek voltunk, féltünk és nem tudtuk mit kellene tennünk így odamentünk. A semmiből jött három villámlás majd a tó tükörképén egy nő jelent meg. Olyan volt, mint egy árnyék, fekete csipkés fátyollal, fehéren világító szemekkel. Nem is volt szemgolyója csak egy folt volt a szeme helyén. A szája pedig össze volt varrva.
-Tudom, tudom. Nem emlékeztek rám, de ez nem baj. Egy régi ismerős vagyok, aki szívességet kérne-Emmával nagyon féltünk, egymást ölelve remegtünk- Ez a kedveees ismerős azt szeretné, ha adnátok egy cseppet a véretekből mind a ketten. Ne aggódjatok, nem fog fájnii.
-Te, te bántani akarsz minket-dadogta Emma.
A vihar egyre jobban tombolt, mi már  sírtunk a félelemtől, mikor anya kijött értünk:
-Te, hogy kerülsz ide?!-ordított a nőre-Hagyd őket békén!
Azzal mindkettőnket felemelt és berohant velünk a lakásba. MINDENT, mindent bezárt és el sem mozdult mellőlünk. AZ utolsó mondat, amit a nő mondott:
-Egy napon úgyis eljövök értük!
Aznap mindkettőnknek rémalma volt, melyben a nő volt a főszereplő. Évekig történtek velünk paranormális jelenségek, de ettől ijedtünk meg a legjobban.)

...Pont úgy néz ki ahogy emlékeztem. Mindene fekete, akár egy árnyék, fekete csipke fátyol mely nagyon hosszú, fehér világító folt a szem helyén, összevart száj és kísérteties hang. Dr. Labert szólalt meg elsőnek:
-Ki maga és mit akar?-kérdezi fenyegetően.
-Én egy árny vagyok, egy tükörkép, egy démon. Hercegnőim legnagyobb félelmének tükörképe, Az Elátkozott Raina Eweel-Pierce. És eljöttem a lányok véréért, hogy végre megtörjem az átkot melyben oly régóta szenvedek hála őseiknek. Nadia és Emma Andrea Eweel, mondtam, hogy még találkozunk-gonoszan mosolygott.
Emmával egyszerre hátráltunk egy lépést és szorítottuk meg egymás kezét. A barátaink pedig felkelve az asztalunktól egyenesen elénk léptek, mintha csak a testükkel védtek volna minket.
-TŰNJÖN EL AZ ISKOLÁNKBÓL!-kiáltott rá doki.
-Amint megkaptam, amit akarok.
-Nem fogom feláldozni a diákjaimat egy démonért sem!
-Feláldozni?!-kérdezték valamennyien egyszerre míg a nő csak gonoszan vigyorgott.
Matt Labert tudott róla. Ezért hozatott minket ebbe a suliba, azt hitte itt biztonságban leszünk. Végre megértettem mindent, majdnem mindent.
-Nem megyek el inenn amíg meg nem kapom amit akarok. Ha kell megölök mindenkit aki az utamba áll, ha kell a legrosszabb rémálmotok főszereplője leszek és ha kell éjjel, nappal kísértem e iskola falait és diákjait-fenyegetőzött.
A következő pillanatban Aiden egy másodperc töredéke alatt ott termett a tükörnél, amibe beleütött, remélve így elűzi a démont. A tükör megrepedt, a nő pedig eltűnt...Vagyis akkor még azt hittük.

És hogy mi történt ezután? A bálnak vége lett. Mindenkinek kötelező volt a szobájában tartózkodnia. Kijárási tilalmat rendeltek el. Minden létező tárgyat, amiben lehet tükörkép eltüntettek vagy eltakartak, a telefonokat is összeszedték és elzárták (a szülőknek küldtek egy fedő storyt, hogy új szabályok vannak így nem lehet telefonozni, ha valaki hallani akar a gyermekéről az az igazgatót keresse. Csak a mi szüleink tudták az igazat.). A boszorkányok védőbűbájt vetettek ki az iskolára, azonban ez csak az iskola falain belül működik, így mi Emmával az udvart kerüljük. És hogy mi vagy ki ez a nő? Annak holnap járunk utána, de az biztos, hogy most a pokolnál is félelmetesebb fejezet kezdődik (vagy a ma történtek alapján folytatódik) az életünkben.