Leszármazottak-A Legenda

1. fejezet

       Új story! Ötleteket, véleményt szívesen fogadok!

     Vannak napok melyeken búcsút veszünk barátoktól, családtagoktól, tanároktól, hozzánk kevésbé közel álló személyektől. Nem azért, mert ezt szeretnénk, hanem mert ezt kell tennünk. A mai is egy ilyen nap volt. Mindig is rossz dologként gondoltam a búcsúzásra, hiszen ilyenkor vége egy korszaknak melyet legbelül szerettünk.
     Eljött a nagy nap. Csomagok, dobozok és bőrönd az autóban. Nem rég kiderült, hogy az ősi vámpír család leszármazottja vagyok; Eweel-éké. És mivel sokan tartanak a legenda beteljesedésétől (nem mellesleg nem kötötték az orromra, hogy miről szól a legenda mitől mindenki annyira retteg) ezért (és mert volt egy kisebb balhé a volt sulinkban)  a szüleim beírattak a Moon Boarding High School-ba. Ami a természetfeletti lények iskolája, így védenek minket. Állítólag ott biztonságban leszek. De azt senki nem kérdezte én mit szeretnék.
Beültem a hátsó ülésre az ikrem; Emma mellé, aki alig várta, hogy végre maga fajta lények között lehessen. Én azonban csak duzzogtam, mert nem akartam itt hagyni az otthonom.
Emmával tizenhat évesek vagyunk, külsőre nagyon hasonlítunk; mindkettőnknek világosbarna, hosszú, hullámos haja van; kék szeme; nagyjából egymagasak is vagyunk, A stílusunk különbözik én inkább visszafogott vagyok Em viszont az extrább darabokért van oda. És a tulajdonságaink? Em inkább a vadóc, a lázadó, de egyedül nem mer kiállni a véleménye mellett és természetesen neki van több önbizalma. Én ennek a szöges ellentéte vagyok. De az biztos, hogy a szeretteinkért mindketten bármit megtennénk.
     Már egy órája autóztunk amikor Emma meglökte a térdem és a kormány mögött ülő anyura mutatott, aki a visszapillantóból nézve figyelt. Kiszedtem a fülhallgatót a fülemből és kérdőn néztem rá.
-Nadia kicsim, meddig akarsz még duzzogni? Mindjárt odaérünk és te egész úton meg sem szólaltál- Istenem már megint itt tartunk, fogadjunk, hogy mindjárt kezdődik a hegyi beszéd- forgatom a szemeim.
-Addig fogok duzzogni ameddig haza nem visztek.
-Nyári szünetre haza viszünk-szólt közbe apu, aki az anyósülésen chipset majszolt.
-Csúcs. Akkor nyári szünetig duzzogok-mondtam majd azonnal visszatettem a fülhallgatóm, láttam, hogy anya még mond valamit, de ,,sajnos" túl hangos volt a zene.
Körülbelül ezután fél órával érkeztünk meg az iskolához, az igazgató; Dr. Labert már kint várt minket. Az iskola egy hatalmas téglaépület még hatalmasabb első – és hátsó kerttel, ami gyönyörűen van elrendezve: padok, ebédlő asztalok, kosár – és focipálya, medence, hintaágy és van egy hatalmas tó is mólóval. Diákok tömege özönlött be az épületbe, mind vidámnak tűntek egészen addig amíg meg nem láttak minket. Nos igen, úgy tűnik itt is félnek a ,,legendától". Egek, tuti, hogy mindenki utálni fog minket. Néhányan elfordultak tőlünk, valószínű féltek, a többség viszont megvető pillantásokkal köszöntött bennünket, mi pedig ridegebb pillantással álltuk az övékét.
-Üdvözlöm önöket iskolánkban én vagyok az igazgató Dr. Labert- fogott velünk kezet- Nadia Andrea Eweel, Emma Andrea Eweel örülök, hogy elfogadtátok meghívásunkat. A csomagjaitokat a felügyelők felviszik a szobátokba, most viszont kérlek titeket gyertek velem. Megkell beszélnünk pár dolgot az iskolával és a legendával kapcsolatban is- elköszöntünk anyáéktól és követtök Dr. Labertet.
     Nem tévedtem, az iskola nem csak kívülről, hanem belülről is hatalmas. A bejárati ajtón belépve egy aula fogadott minket, leginkább a téglaszínek domináltak. Az aula inkább hasonlított egy fogadóra, mint egy iskolai helyszínre. A bejárati ajtótól van jobbra a folyosó végén a konyha, ahol mindenki saját magát szolgálja ki, balra egy lépcső, ami felvezet a szobákhoz és a fürdőkhöz, illetve le a pincébe, a lépcső után pedig a tantermek vannak. Az aulából két felé lehet menni a kandallótól jobbra van a tanári, amiből nyílik a diri irodája, balra pedig egy hatalmas tanácskozó terem, amit bálok esetén is használnak. A nem igazán nagy (szerencsére) tornaterem pedig az udvaron van a pályák mellett.
Szóval csendben követtük Dr. Labertet közben pedig tűrtük ahogy a beköltöző diákok bámulnak. Nem is olyan sokára beértünk Doki irodájába, ami szintén hatalmas tele van könyvespolcokkal, ereklyékkel, sötét tárgyakkal és hasonló dolgokkal.
-Foglaljatok helyet-mondta miközben bezárta maga mögött az ajtót-sok mindent meg kell beszélnünk.
-Kezdhetné például azzal mi is az a legenda, amitől mindenki retteg-közöltem szárazon.
-Vagy azzal, hogy miért utál már most mindenki minket-szólalt meg Emma kissé ingerülten.
Doki azt mondta a legendából az is kiderül miért vagyunk itt biztonságban és hogy miért félnek tőlünk, így ezzel kezdi utána pedig a suli, házi rend meg több ilyen unalmas dolog amire valljuk be soha senki nem figyel.
-A legenda három családról és az ellenségeikről szól. Az ősi vámpír család Eweel-ék, több ezer évig úgy volt, hogy semmi sem ölheti meg őket hiszen nagy mértékű fekete mágia által váltak vámpírrá, ám feláldozták magukat egymás életéért, hogy ne eméssze fel őket a sötét mágia. Az első vérfarkasok, Morgan-ék kik azért kapták a farkas átkot, mert ezzel az állattal vadászták le egyik tagjukat, hogy megvédjék a többieket. És végül a Brave boszorkány gyülekezete kik a természetet tartották védelmezőjüknek ezért az megajándékozta őket varázslattal, ám de minden varázslatnak következménye van legyen az jó vagy rossz. A boszorkányok faluját minden teliholdkor megtámadták a farkasok, a boszik nem akarták őket bántani, hisz ők is a természet szülöttei így védőbűbájt vetettek a falura; senki nem jön be, senki nem megy ki telihold idején. A falu lakosai nem tudták elfogadni a természetfelettit, féltek tőle ezért azokat a boszorkányokat, akik feláldozták magukat a többiekért, máglyán égették el.
-Én ezt nem értem, itt mindenki természetfeletti. Miért félnek a legendától-kérdezte Emma.
-Mivel a legenda úgy tartja, hogy a családok leszármazottjai és azoknak barátai bosszút állnak a felmenőik ellenségeinek leszármazottjain, így tisztázván őseik nevét és tettét kik, miután bosszút álltatok, békére lelnek. Még senki nem tudja kik a másik két család leszármazottjai és azt sem tudjuk kin kell bosszút állni ez az oka annak, hogy félnek tőletek.
-Hogyan jöhetünk rá kik a leszármazottak?
-Történik valami, ami az őseitekre utal. Nálatok akkor jöttünk rá mikor felfüggesztettek titeket az előző iskolátokban-Tisztán emlékszem a napra; Emmát gonosz libának állították be én álltam ki mellette miután megtettem, az egyik fiú felpofozott, Emma neki esett nem tudtam leszedni róla, mire sikerült minden tiszta vér volt, Em pedig mindenképp vért akart inni. A fiú korházba került, minket először felfüggesztettek aztán magán tanulók lettünk-Az volt a jel, hogy bármi áron kiálltok egymásért ahogy Eweel-ék tették és a vér utáni sóvárgás-nézett Emre-akárcsak egy vámpír.
-Akkor mi vámpírok vagyunk? Csak mert én nem érzem magam annak-elmélkedett Emma.
-Nem, egyelőre nem vagytok. Először meg kell halnotok.
-Meg kell halnunk-kérdeztünk vissza tökéletesen egyszerre.
-Vámpírvér kering a szervezetetekben így felébredtek vámpírként, hogy tisztázzátok őseiteket. Boszorkányaink szerint nemes cél érdekében vesztitek életeteket; hogy megmentsetek valakit vagy épp mindenkit.
     Ezután mindketten csak csendben ültünk, a diri elmondta a szokásos dolgokat kaptunk útba igazítást és elindultunk a szobánkba. Csendben felbattyogtunk a másodig emeletre majd megkerestük a 23-as ajtót. A felügyelők az ágyak elé tették le a csomagjainkat, amiket el is kezdtünk kicsomagolni. Egy átlagos kolis szoba; két ágy, két íróasztal, két szekrény, két tükör, egy könyvespolc és egy hatalmas ablak (az én íróasztalom felett természetesen). Elég hamar berendezkettünk, miután végeztünk felvettük az ágyunk végére dobott egyenruhákat; kék, illetve fekete színben pompáztak; két póló, két hosszú ujjú, két szoknya. Mindegyiken egy félhold díszelgett a közepén egy hatalmas 'M' betűvel. Felhúztam a fekete pólót és egy farmert egy magassarkú bakanccsal, Emma pedig a piros felsőt a fekete szoknyával és fekete harisnyával szintén magassarkú bakanccsal. Hajunkat pedig mindketten leengedve hagytuk, majd lementünk a tanácskozóhoz, ahol az évnyitó volt. A tanácskozóba vezető ajtó mögött rögtön egy lépcső van, annak aljában álltunk és beszélgettünk amikor egy kisebb csapat lány jött oda hozzánk:
-Szia, Emma, ugye?
-Igen, de honnan tud-a lány meg sem várta, hogy szeretett testvérem befejezze mondatát.
-Butus. Itt mindenki tudja kik vagytok-na szuper-Én Melany vagyok. Oda ülsz hozzánk? -mutatja meg tökéletesen fehér fogsorát, ami már szinte vakító volt.
-Persze, Nadia te nem jössz?
-Oh már bocs-néz rám lesajnálóan Miss tökély, mire felvontam a szemöldököm és magam előtt öszefont karral vártam, hogy befejezze-de mi csak Emmát hívtuk-dobja át középhosszú, szőke egyenes haját vállán.
-Semmi gond, menj csak-legyintettem és erőltettem egy mosolyt az arcomra, ezzel pedig egyedül maradtam.
-És én még azt hittem Emma lesz a ,,jó kislány" -jött a hátam mögül egy hang és nyilván azonnal megfordultam. Egy magas, széles vállú, kissé izmos, barna göndör hajú, zöld szemű fiúval találtam szemben magam. Kérdőn néztem rá.
-Ah igen ne haragudj-nyújtja a kezét-Aiden vagyok te pedig, ha jól hallottam, márpedig jól hallottam Nadia vagy.
-Micsoda szerénység-forgatom a szemeim majd hátat fordítottam neki és kerestem egy ülőhelyet. Mondanom sem kell, hogy egész évnyitó alatt az járt a fejemben amit az a beképzelt Aiden mondott, de vajon mit értett az alatt, hogy: „És én még azt hittem Emma lesz a „jó kislány""?