Szoknya vagy nadrág?

2.fejezet

Aznap a balettórát a színházterembe tartottuk. Senki még csak nem is sejtette ennek az okát,  azonban mikor Mrs. Lawrence megjelent már világos volt: lassan mindenre fény derül.
- A társulattal úgy gondoltuk, hogy rendezhetnék egy balett előadást, melyet elő is adnánk az évzárón.
- Melyik lenne az a darab?
- Rómeó és Júlia.
A következő néhány perc a szerepek kiosztásával telt. A tanárnő szándékosan hagyta a két főszerepet a végére.
- A két főszerepet pedig Briana és Paul táncolja.
- Nem húzok tütüt, úgyhogy engem el is felejthet - álltam fel és elindultam kifelé.

 Rettentő ideges voltam, azt se tudtam, mit gondoljak. Mrs. Lawrence tisztában van az álláspontommal, azzal is, hogy én melyik nemet preferálom, mégis képes így megalázni az egész csoport előtt. Fel-alá járkáltam a terem előtt, vártam, hogy vége legyen a megbeszélésnek és kijöjjenek a többiek, mert beszélnem kell Paul-val. Valamit muszáj kitalálnunk. Az óra végén Paul, aki a másik főszerepet kapta félrevont és beavatott a tervébe, mely szerint teljesen más irányba visszük az előadáson a darabot, mint ahogy meg van írva. Ettől kezdve sokkal lelkesebb lettem és végig ez tartotta bennem a lelket. A délutáni közös próbáinkon úgy gyakoroltunk, mintha én nem is Júlia szerepében tetszelegnék. Ő elfogadott. Ő olyannak látott, amilyen vagyok. De csak egy barát. Volt...
A fellépés napjára szereztem egy olyan fellépőruhát, amilyen az övé volt és abban léptem színpadra vele. A közönség először nem értette, a darab végén pedig meglepődve vettem észre, mennyire tetszett nekik az átirat. Azt az ovációt, amit akkor kaptunk semmi se fogja felülmúlni. Soha nem felejtem el.
A tanár persze fortyogott a dühtől, utána pedig minden létező sértegetést megkaptam, de ennyivel túl is léptünk a dolgon. Én persze abban a néhány percben, amíg hallgattam a tanárnőtől, hogy milyen neveletlen és szemtelen (na meg persze degenerált) vagyok átmentem bólogató kiskutyába, amik a kocsik műszerfalain szoktak díszelegni. Vagyis én azt hittem, hogy nem kell komolyan venni. Másnap behívatta a szüleimet és közölte, hogy ő nem tűri az ilyen gyerekes viselkedést úgy rúgott ki páros lábbal, hogy csak nyekkentem. Legalábbis ő ezt hitte. Nem sokkal később azonban találtunk egy elfogadó, szerető balett tanárt, aki nem erőltette rám a lányszerepeket. Bár lehet, hogy ez azért is van, mert 1: Meleg volt 2: Ő olyannak látott, amilyen vagyok. Sajnos az egyetem miatt attól a társulattól el kellett jönnöm, mert nem lett volna időm bejárni, viszont megígértem, hogy ha végzek az egyetemen, visszamegyek.
A kollégium pedig csak rátett a balett társulatos időszakomra.

○○○

Reggel arra ébredtem, hogy Jack bejön a szobába. Áthozta a reggelinket a menzáról. Kávé és szendvics. Jaj, de imádom a szakácsokat reggel. Persze nem a szendvics miatt, bár az sem rossz. A kávé viszont... Isteni.
- Szép jó reggelt. Mikorra kell menned?
- Veled együtt megyek nyolcra - csókoltam meg.
- Akkor gyorsan reggelizz meg és induljunk - ült le mellém.
- Hétvégére mi a terv? - érdeklődtem.
- Ki se mozdulni az ágyból - nevetett.
- Akkor nem találkozunk?
- Az nem jó megoldás, ha magamhoz szögezlek? - nézett rám komolyságot erőltetve az arcára.
- Bolond. Miért akarsz nekem fájdalmat okozni?
- Te lennél az utolsó, akinek önszántamból fájdalmat okoznék.
A reggeli elfogyasztásának maradék részében további témákról beszélgettünk, majd fogtuk a gyakorlócuccot és a táskánkat és útnak indultunk az iskola felé.