Szoknya vagy nadrág?

1.fejezet

Csoporttársaimmal az előadóteremből kilépve éppen beszélgetésbe fogtunk, mikor csörögni kezdett a telefonom. A telefonom kijelzőjén megpillantva a számot azomban azt hittem ott helyben elájulok. Hihetetlen, hogy a múltam még ennyi idő után is a nyomomban van. A hívást figyelmenkívül hagyva beértem a srácokat, akik éppen a sulibüfé felé tartottak, hogy két óra balettóra között bekaphassunk valamit. Igen, táncművészeti egyetemre mentem továbbtanulni. A múltam sem tántotított el attól, hogy folytassam, amit elkezdtem. Négy éves korom óta balettra járatott az anyám és már akkor élveztem. Az egy másik téma, hogy akkor szoknyát hortam, most meg nadrágot. Változnak az idők...

Amikor késő délután a kollégiumi szobámba értem ő már ott volt. Ő, akit megkaptam szobatársnak. Ő, aki végig tartotta bennem a lelket azokban a borzalmas időkben. Az ágyán ült és tanult, én pedig csak leestem a sajátomra.
- Fárasztó volt a nap? - ült le hozzám.
- Mrs. Adams rendesen megkínzott minket - nevettem. - Mond, hogy van kaja.
- Ami azt illeti... Elhoztam a vacsorádat. Hamburger volt sültkrumplival. Gondoltam nem akarod kihagyni.
- Mrs. Adams itt tépné le a fejem, ha nem lenne alapból jó az alkatom - nevettem és ő se tett másképp, mert pontosan tudja, milyen. - Együnk, aztán alszok, mert fáradt vagyok. És... - kezdtem, de a torkomon akadtak a szavak. - Hagyd, nem lényeges.
- Mi történt? - csomagolta ki nekem a kaját.
- Felhívott ma Mr. Franklin. Tudom, tudom, hogy a múltamnak ő pont az a része, akiért hálásnak kellene lennem, de...
- ... még nem állsz készen rá, hogy szembenézzél vele - fejezte be helyettem, de esélyem se volt válaszolni, mert kopogtak.
- Szép jó estét fiúk! - hallottam az éjszakás tanár hangját. - Minden rendben?
- Minden rendben - mosolyogtam rá kedvesen.
- Milyen volt a mai nap?
- Fárasztó - feleltük egyszerre.
- Akkor vacsorázzatok, aztán pihenjetek. Jó éjszakát - csukta be maga mögött az ajtót.
- Új lap, új élet - idéztem fel a volt kollégiumi tanárom szavait. - Jó, hogy nem tudják, ki voltam.
- Én se tudom igazán, ki voltál Brian - nézett a szemembe. - Na, de mesélj, mit akart Mr. F?
- Nem tudom. Nem mertem felvenni. Azt hiszem nem állok még erre készen.
Éjszakai "rutinunkhoz" híven mindig a saját ágyunkba fekszünk le, de valamilyen "csoda" folytán mindig a másik mellett ébredünk. Most se volt másképp. A takarómba burkolózva magávalrántott a nyugodt, békés álom. Vagyis ebben reménykedtem.

Újra ott voltam. Kilencedik osztály előtt augusztus végén, a kollégiumba költözésnél. Tisztán emlékszem minden egyes pillanatra. Ott álltam az igazgatói irodában és édesanyámmal együtt kérleltem az igazgatót, hogy ne a lány szintre helyezzenek. De nem sikerült. Egészen tizenkettedikig, amikor Mr. F.-nek köszönhetően felkerülhettem. "Leszbicica", "Homár"  folyamatosan ezeket hallgattam a lányoktól. Aztán a tizenkettedik osztály kezdete előtt valami történt. A kollégiumba érkezésemkor a portás közölte, hogy átraktak a fiú szintre és odaadta a kulcsot. Sose felejtem el, amit Jack mondott, mikor benyitott a szobába. "Hazaérkeztél".
Álmomból felkelve olyan volt, mintha nem aludtam volna végig nyolc órát. Nem voltam nyúzott, de két kávéra volt szükségem már reggel, hogy el tudjak indulni. Jack már nem volt a szobában, gondolom korán kellett beérnie. Utólag már sajnálom, hogy nem ugyanazokat az órákat vettük fel.
Az iskola épületébe átsétálva megkerestem az előadótermet, ahol a tánctörténeti szemináriumom kezdődött pontban nyolckor. Ez a tanár nagyon ért ahhoz, hogyan kösse le a diákok figyelmét. Egyszerűen nem volt olyan diák, aki ne hallgatta volna mind a két fülével az előadást.
Ezután pedig jött a balettóra, ami nem várt történéseket hozott. Az öltözőnben még nem volt fogalmam semmiről.
- Jó reggelt - hallottam a hátam mögött Jack hangját.
- Jó reggelt drágám - húztam fel a gyakorlónadrágom.
- Ne haragudj, hogy nem voltam ott reggel, de találkozóm volt.
- Most ezt úgy mondod, mintha a fejedet venném le - húztam le a pólót direkt lassan, mert tudtam, hogy erre rákap.
- Ha így hergelsz álló szerszámmal fogok táncolni ma - nevetett
- Azt megnézném - kuncogtam. - Na gyerünk, mert leszedi a fejünket.
A balett terembe érve leültünk a tőbbiekhez és amíg nem jött meg a tanárnő, addig beszélgettünk.
- Szép jó reggelt fiatalok - köszönt a tanárnő.
- Jó reggelt Mrs. Adams - köszöntünk egyszerre.
- Mit szólnátok ahhoz, ha egy balettelőadást rendeznénk? Év végén pedig csinálnák egy színházi előadást zárásként.
- Melyik darabot adnánk elő?
- Diótörő.
- És melyik fiú öltözzön tütübe? - hallottam az egyik csoporttársam Eric hangját, de hírtelen levegőt venni se tudtam.
- Brian. Nyugalom, nem úgy értette.
- Senkinek sem kell beöltöznie lánynak. Kivéve a lányokat. Mindenki a saját nemében fog szerepelni. Ez persze azt eredményezi, hogy lesznek fiúk is a darabban. Több, mint az eredetiben, de ezzel semmi baj.
- Na látod - fogta meg a kezem.
- Mikor derül ki, hogy kinek milyen szerep jut?
- Most.
Így az óra hátralévő része azzal telt, hogy megbeszéltük, kinek mi lesz a szerepe. Óra végén pedig a táncteremből kilépve átöleltem az én drágámat. Nem akartam mást csak azt, hogy velem legyen.
- Emlékszem, mikor tizennégy évesen először léptem fel a balettársulattal, akiknél voltam. A balettanár mindenáron azt akarta, hogy tütüben lépjek fel és rámeröltette azt a szerepet, amit nem akartam.
- Erre te?
- Bosszúból teljesen más irányba vittem a darabot.
- Már akkor is ilyen voltál - nevetett. - mit reagált a közönség?
- Állva tapsoltak.

Órák után a kollégiumba visszaérve szilóig az ágyban töltöttük az időt. Ezeket az időket mindig kihasználjuk, habár hétvégén is együtt tudunk lenni, de ez valamiért mégis más.