Szoknya vagy nadrág?

3.fejezet (VISSZA A MÚLTBA)

Középiskola kezdete volt. Első év előtt, kollégiumba költözés. Amikor beléptem a szüleimmel a kollégium ajtaján eligazítást kértünk, majd várakoztunk az igazgatói szoba előtt. Akkor még reménykedtem. Reménykedtem, hogy elfogadnak, megértenek. A remény egy olyan dolog, ami a legtöbb esetben nem sokáig tart. Pontosabban addig tart, amíg a szemedbe nem mondják azt, amit nem akarsz hallani. Vagy éppen a  jobbik eset, mikor azt mondják, amit hallani szeretnél, de én eddig azzal nem sokszor találkoztam. Ám csak percekkel később jöttem rá, nagyot tévedtem.
- Fáradjanak beljebb - kérte az igazgató. - Nos... A kollégiumba költözés előtt minden gyermeket behívunk a szüleivel együtt, hogy legalább egy kicsit megismerjük, mielőtt beköltözik.
Fél órát beszélgettünk, ezalatt semmi probléma nem akadt, aztán viszont jött a probléma, amire egyáltalán nem számítottunk.
- A fiam heti kétszer balettpróbákra jár, innen nem messze, ezekről az alkalmakról hozzon igazolást?
- Elnézését kérem... A fia?
- Transznemű vagyok. Édesanyám pedig elfogad, így nem is kérdés, hogy ezt mondta.
- Ki van zárva, hogy a fiú szintre helyezzük. Női névvel, női nemi szervvel csak a lány szinten lehet elhelyezkedni.
Innen indult a probléma. Végig én voltam az, akire szúrós tekintettel nézett az igazgató. Egy nap - talán félév felé járhattunk - éppen a szobámban tanultam, mikor kopogtak az ajtómon.
- Tessék - szóltam ki.
- Szia - lépett be Mr. Franklin. - Hallottam arról, ami a beiratkozásodnál az igazgatóiban folyt. Tudok esetleg valahogy segíteni?
- Hogyan? Ezen nem lehet. Ezzel azt akarja elérni az igazgató, hogy szégyenkezzek azért, aki vagyok. De nem fogja elérni.
Egy ideig csendben voltunk, aztán hirtelen megszólalt.
- Beszélek a fiú szinttel és az egyik szobával kitaláltok valamit. Én meg gondolkozok, hogyan lehetne felhelyeztetni téged a fiú szintre. Addig is, ha bármit meg szeretnél beszélni, itt vagyok. Bátran fordulj hozzám.
Ettől a naptól kezdve volt egy támaszom.
Másnap az ágyban fogyasztva a kávémat kopogásra lettem figyelmes. A szobatársam még aludt, de akkor kezdett ébredezni. Akkor találkoztam először Jackkel.
- Jó reggelt. Tudunk beszélni?
- Jó reggelt - gurítottam le a kávémat. - Feltölözök és kimegyek. Úgyis lassan indulnom kell.
Mikor felöltöztem elköszöntem a szobatársamtól és a cuccommal együtt elindultam a fiú felé.
- Szia, Jack vagyok.
- Szia. Brian... Vagyis Briana, de...
- Nyugi, hallottam, pont emiatt jöttem le. Beszélt velünk Mr. Franklin. Lenne egy ötletem.
Innentől kezdve esténként a fiú szinten voltam néha-néha kijátszva a kollégium szabályait. Ezzel vállalva a rizikót, hogy bármikor elkaphatnak. Öt napból hármat (ha nem többet) a fiú szinten töltöttem esténként. A lány szinten lévő szobatársaimat nem érdekelte, mit csinálok, így nem szóltak semmit. Sokszor beszélgettem Mr. Franklinnel ellenőrzési idő előtt és után a tanáriban, hiszen ő volt az egyetlen, akivel megbeszélhettem a gondjaimat. Amióta elkezdtünk beszélgetni minden nap arra kért, írjam le egy A4-es papírra az érzéseimet azzal a nappal kapcsolatban. Egészen addig, amíg tizenegyedik utolsó napján észre nem vette az igazgató, hogy reggel onnan jövök lefelé. Onnantól kirobbant egy vita, délután pedig azonnal behívatott az igazgatóiba engem és anyámat. Mit ne mondjak, rendesen megállt bennem az ütő és az első gondolatom az volt, hogy akkor most bye-bye balettiskola.
- A lánya esténként a fiú szintre jár fel, holott ez szigorúan tilos a szabályzat szerint. Ezen vagy változtat a kisasszony vagy eltávolítjuk a kollégiumból - mondta az igazgató, a következő pillanatban pedig kopogás hangja töltötte be a termet.
- Jó napot! Szóltak Brian, hogy itt vagy. Mindjárt tanulószoba - nézett rám Mr. Franklin.
- Az se biztos, hogy ma éjszakára még maradok. Az igazgató asszony mindjárt meglincsel - gúnyolódtam.
- Mi a vita tárgya? - csukta be maga mögött az ajtót.
- Az, hogy folyamatosan feljárkál a kisasszony a fiú szintre, ezzel megsértve a kollégium szabályát.
- Bocsánat, de én rajtad és Brian édesanyján kívül egy nőt nem látok a teremben.
- Te is mellette állsz?
- Igen és segítek neki, ahogy tudok. Tudom, milyen ez a helyzet. Ugyan ezt végigcsináltam az öcsémmel egy ilyen viselkedés miatt, mint amit most te mutatsz. Szóval ajánlatom a következő: vagy felhelyezed őt a fiú szintre vagy felmondok.
- Azt nem teheted.
- Mr. Franklin kérem ne...
- Várj egy kicsit - csukta be maga mögött az ajtót. Senki sem tudta, mit akar pontosan, így csak ültünk néma csöndben. Én sík ideg voltam, azt se tudtam, mit gondoljak. Lehet, hogy Mr. F fogja megmenteni a jövőmet? - Ezt olvasd el, mielőtt döntesz - rakott elé egy papírköteget. - Amióta ismerem Briant minden beszélgetésünk végén arra kérem, írja le a benyomásait azzal a nappal kapcsolatban. Tessék.
- Szóval? Mi a válaszod? A fiú szintnek nincs baja vele. Ők voltak azok, akik elsőre belementek abba, hogy néha fent aludjon. Azóta ez van, mióta idejött. Mert ők azt látják, akit te nem.
- Legyen. Költözz fel. De egy szót se halljak.
- Ha saját magam lehetek és nem kell másnak kiadnom magam szimplán azért, mert valami más van a lábam között, akkor tőlem megkapja, amit szeretne.
- Legyen. Jó nyarat - köszönt el az igazgató.
  Így történt az, hogy az utolsó gimis nyaramat boldogan töltöttem és nem szorongtam azon, hova kell visszamennem. A hazafelé tartó úton boldog voltam és felszabadult. Egy transznemű tininek ez ritkán adatik meg.