HURRICANE - Daughter of Aizawa [My Hero Academy Fanfiction]

Part 20: A név kötelez

Gondolom nem kell magyarázkodnom, miért nem tudtam egy percet sem aludni aznap éjjel. Miután Shigaraki eltűnt, mondjuk úgy hogy kicsit idegesen mentem haza. Jó, elég feszült voltam. Ne már, ezt se hiszitek el? Oké oké. Kiborultam. De rohadtul. A fiú eltűnt, és csak a körülöttem áramló szél hangját, és az alattam zúgó víz hangját hallottam. 

- Shigaraki! - üvöltöztem a fiú nevét, és kétségbeesetten fordultam körbe - SHIGARAKI!!! 

Mi az hogy tud dolgokat amit se én se az apám nem tud? Ott voltam aznap. Tudom mi történt. Vagy mégsem? Honnan vette ezt? Azért mondta, hogy kibillentsen józan, lelki egyensúlyomból?? Úgy éreztem, sikerült is neki. A szívem a torkomban dobogott, és úgy éreztem, a körülöttem forgó levegő nyomása szétfeszíti a testem. 

- Nem hagyhatsz itt így! SHIGARAKI! - üvöltöttem fel kétségbeesetten, majd térdre borultam, két karom a mellkasomhoz szorítottam - Gyűlöllek! - üvöltöttem túl a szelet, ami vadul rázta a rozoga utcai lámpákat a hídon - Gyűlölöm hogy játszol velem! Gyűlölöm! - sikítottam fel, mire a lámpák szétrobbantak a levegő nyomásától. Előre görnyedve zokogni kezdtem, a szél pedig alábbhagyott. 

Mit akar tőlem? Miért akarja annyira, hogy tartsak vele egy olyan úton, amire nem vágyom? Mit tud rólam, amit saját magam nem tudok? Vagy mindez hazugság? Átverés, ámítás, hogy úgy táncoljak, ahogy ő fütyül? 

- Asami. Figyelsz rám? - összerezzentem a nagy visszaemlékezésekben, és a padom mellett ácsorgó Todorokira pillantottam, aki aggódó tekintettel nézett rám. Egy ideje hozzám beszélt, de a szavai nem jutottak el a fejemig - Minden rendben? - kérdezte óvatosan - Nem nézel ki túl jól. 

- Akarod mondani, olyan vagyok mint a mosott szar? - nevettem fel erőltetetten, és megdörzsöltem a szemeim, melyek alatt nagy sötét karikák éktelenkedtek. 

- Elég sápadt vagy. 

- Csak rosszak a lámpák fényei. - mormoltam, és nagyot kortyoltam a kávémból. Keserű volt és undorító ízű, nem szerettem a kávét, de most ez tartott életben - Vagy csak a kialvatlanság. Családban marad, azt hiszem. - ásítottam - Sajnálom, mit szerettél volna mesélni? 

Sajnos ezt azonban nem tudtam meg, ugyanis becsengettek, és apa már bent is volt a teremben. Todoroki még egyszer furcsán rám nézett, majd leült a helyére. 

- Aizawa tanár úr! - csodálkozott Mina - Már le is vették a kötéseit?

- Az öreg hölgy kitett magáért. - mormolta fáradtan apa - Most csendet kérek, ugyanis a mai óra kissé rendhagyó lesz. 

Természetesen mindenki azonnal pusmogni kezdett, röpdolgozatról, felmérésről, és egyéb témákról. Aizawa tanár úr csak összeráncolta a homlokát, és éreztem a következő pillanatban ahogy végig fut a termen egy láthatatlan hullám, ahogy vörösen megvillant a szeme.

- Csendet. - felelte komoran. Úgy látom apa is hozzám hasonlóan bal lábbal kelt. Mondjuk én egyáltalán nem aludtam, úgyhogy ez a kifejezés kissé helytelen - A mai óra a fedőnevekről fog szólni. Ugyanis itt az ideje, hogy kiválasszátok a megfelelő hősnevet.

Az osztály ismét izgatottan felkiáltott és pusmogni kezdett, de apa vöröslő tekintetét látva hamar elcsendesedve egyenként lejjebb csúsztak a székükön.

- Ahogy már mondtam korábban, a hivatalos hősök a sportfesztivál alapján toboroznak. - kezdte, mire sértetten lehajtottam a fejem. A sportfesztiválon, ami alól kényszerfelmentést kaptam. 

Apa itt még beszélt arról, hogy mennyire különleges, és mekkora megtiszteltetés elsősként ajánlatot kapni, de én csak tovább tépkedtem a körmöm mellett a bőrömet. Nem volt ma erre szükségem. Nem tudtam nevet választani magamnak, vagy azzal a megaláztatással részesülni, hogy nem kaptam ajánlatot, hiszen meg se mutathattam magam. Esélyem sem volt. Ennek ellenére azok is mehetnek gyakorlatra, akik nem kaptak ajánlatot, de ez nem tett sokkal boldogabbá.